Index Vakbarát Hírportál

Jobban szerepelt a Fidesz, mégsem dőlhet hátra

2019. május 27., hétfő 14:18

A térképre nézve elégedett is lehet a Fidesz a vasárnapi EP-választás hazai eredményével, a 2018-as parlamenti választással összevetve is.

Akkor a Fidesz listán 49,3 százalékot szerzett, ezúttal 52 százalékot. (Igaz, előbbit 70, utóbbit 41 százalékos részvétel mellett, bár EP-választásokon ez is hazai rekord.) Az alábbiakban végig a tavalyi országgyűlési választás listás és a vasárnapi – szintén lista-alapú – EP-választás adatait vetjük össze.

Ennek alapján minden megyei jogú városban növelte szavazatai arányát a Fidesz. Mind a 25-ben – azaz Budapestet leszámítva az összes megyeszékhelyen, valamint Dunaújvárosban, Érden, Hódmezővásárhelyen, Nagykanizsán, Sopronban – első is lett, igaz, 50 százalék feletti eredményt csak Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Sopronban, Szekszárdon, Szombathelyen és Zalaegerszegen ért el.

Emellett a Fidesz minden városban is növelte győzelmi arányát tavalyhoz képest, kivéve nyolcat: a Vas megyei Szentgotthárd és Vép, a Veszprém megyei Várpalota és Berhida, a Csongrád megyei Szeghalom, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd és Kisvárda, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári és a Pest megyei Örkényt, Ezeken a településeken 0,2-1,7 százalékos veszteséget szenvedett el a párt tavalyhoz képest.

Megyei szinten még látványosabb a párt fölénye:

Csongrád megye 49 százalékán kívül minden megyében 50 százalék felett végzett a Fidesz.

Sőt, épp Vas megye 61 százalékkal országos rekordere is a Fidesznek.

Ez tehát főleg a kistelepüléseknek és falvaknak köszönhető, bár épp a falvak esetén tavalyhoz képest akadnak régiók, ahol a párt eredménye csökkent:

A legtöbb ilyen falu Dél-Baranyában van – itt van a rekorder Bogdása is, ahol a Fidesz 46 százalékponttal hozott kevesebbet tavalyhoz képest, ám, csupán 256 fős településről van szó – van visszaesés Dél-Somogy, Veszprém megye, Nógrád, Borsod, Szabolcs több kistelepülésén is. A falvak elsöprő többségében így is jellemzően növelte támogatottságát a Fidesz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye például Vas mögött a második legnagyobb arányú Fidesz-győzelmet hozta 60,6 százalékkal.

Budapest nagyon inog

Szeged 40 százalékos fideszes eredménye után a második relatív leggyengébb eredményt a párt Budapesten hozta, 41,2 százalékkal. Ez ugyan relatív többség, ám ez komoly figyelmeztetés a Fidesznek az önkormányzati választásokra, ahol az ellenzék egyetlen jelölt szembeállítását tervezi a Fidesz jelöltjével – míg ezzel az EP-választásokon nem kellett a pártnak számolnia.

A Fidesz minden kerületben a legerősebb volt, azonban sehol sem ért el 50 százalékot. A 13. kerületben 31 százalékkal nyert – ez az egyetlen hely, ahol a DK és az MSZP együttes eredménye jobb a kormánypártnál –, de a legjobb eredmény is csak 46 százalék, a XVI. kerületből.

A DK-Momentum-MSZP hármasa a 23-ból 14 kerületben több szavazatot szerzett, mint a Fidesz.

Öt kerületben ehhez a DK és a Momentum kettőse is elég volt.

Rovatok