Index Vakbarát Hírportál

Díszpolgárrá avatták Bálint gazdát

2019. május 27., hétfő 10:31

Miután nagy botrányt kavart februárban, hogy a XVI. kerületi önkormányzat fideszes többsége nem támogatta az idén 100 éves kertészmérnök díszpolgárságát, Bálint gazda szombaton díszpolgárságot kapott Várdán.

A Népszava riportja szerint Bálint György méltatásán a várdai polgármester, Varga András azt mondta,

Gyuri bácsi régóta kapcsolatban áll a faluval, a kétezres években komoly segítséget nyújtott, hogy mi lehessünk az ország első madárbarát települése.

A Somogy megyei, 466 lakosú községnek Bálint gazda a harmadik díszpolgára. Először a faluban 47 évig tanító Varga Sándor, majd az élete utolsó évtizedében ott élő Szász Endre festőművész kapta meg a kitüntetést.

Varga András polgármester szerint amikor kiderült, hogy Budapesten milyen méltánytalanság érte az ország kertészét, rendkívüli közgyűlést hívtak össze, ahol egyhangú döntés született. Előtte száz ajánlást kellett összegyűjteni a jelöléshez, de ez is meglett másfél óra alatt, még a Fidesz helyi vezetői is aláírták.

A díj átvétele után Bálint György azt mondta, hogy ha nincs a XVI. kerület döntése, talán már nem foglalkoznának vele annyit, de így elég komoly reflektorfénybe került. Sok település azonnal felajánlotta, hogy díszpolgárává választja, de ő csak a titulusokért nem akarta elfogadni ezeket. Egyedül Várdáéra mondott igent, mert több évtizedes a kapcsolata a faluval és a vezetőjével,

sokszor láttak már vendégül, tényleg tiszteletbeli helybélinek érzem magam.

Miután Bálint György nem kapta meg a XVI. kerülettől a díszpolgári címet, először kitüntetést kapott A néptől, majd civilek és helyi baloldali politikusok alapítottak egy díjat, amit a kerület érdemes polgárának adnak át. Először márciusban Bálint gazda kapta meg. Az Index ott volt a díjátadón a Legenda Sörfőzdében, ahol több tucatnyian álltak sorba, hogy beszélgethessenek és fotózkodhassanak vele:

Bálint gazda: Szeretném úgy befejezni az életemet, hogy ne csalódjanak bennem

Rovatok