Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a meggyilkolt újpesti autókereskedő feltételezett gyilkosait

2019. május 26., vasárnap 15:21 | aznap frissítve

Elrendelte a bíróság annak a három embernek a letartóztatását, akiket a meggyilkolt újpesti autókereskedő ügyében vettek őrizetbe pénteken – írta sajtóközleményében a Fővárosi Törvényszék.

A 47 éves A. Csaba eltűnését május 7-én jelentette be az élettársa az újpesti rendőrkapitányságon, a rendőrök pedig a körülmények miatt négy nap múlva már emberölés gyanúja miatt kezdtek el nyomozni az ügyben. Végül egy háromfős társaság vált gyanússá számukra, miután egyikük folyamatosan ellentmondásba került magával a vallomásában.

Végül csütörtök éjjel közülük két ember beismerte a gyilkosságot, egy pedig megtagadta a vallomást. Az indítékról a rendőrség annyit árult el, hogy a három ember, akik barátok, tartoztak az autókereskedőnek pénzzel. Újpesten találkoztak vele, majd Szentendrére vitték az áldozatot, ahol megfojtották. A három gyanúsított - egyikük szentendrei, a másik kettő budapesti lakos - részben érdekelt volt az autóbizniszben.

A gyanú szerinti cselekményük minősített emberölésként is értékelhető, ami 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A letartóztatás különös indoka a szökés-elrejtőzés veszélye, és a bizonyítás lehetséges veszélyeztetése.

A döntést két gyanúsított tudomásul vette, míg egy gyanúsított védőjével együtt enyhébb kényszerintézkedés érdekében jelentett be fellebbezést.

Rovatok