Index Vakbarát Hírportál

6,5 évet kapott a börtön előtt kiabáló nő, aki megütötte a rászóló idős férfit

2019. április 18., csütörtök 14:08

Hat és fél év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélték azt a nőt, aki 2017 szeptemberében egy idős embert bántalmazott a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtti utcán, a sértett pedig egyensúlyát vesztve a járdára zuhant, és olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően néhány nappal elhunyt - közölte a Fővárosi Törvényszék

A vádlott 2017 szeptemberében egy délutánon az utcáról bekiabált volt börtönbüntetését töltő élettársának a Budapesti Fegyház és Börtön B objektumába. A közelben lakó, és éppen arra járó 75 éves sértett rászólt a vádlottra, hogy hagyja abba a hangoskodást. A vádlott először trágár szavakkal szidalmazta a sértettet, majd legalább háromszor közepes erővel ököllel arcon és fejen ütötte. A sértett az ütésektől elesett és beverte a fejét a talajba. A mentők kórházba szállították, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére pár nap múlva életét vesztette. Az ügyészség a vádlottat halált okozó testi sértés bűntettével vádolta.

A bíróság bűnösnek találta, ezért hat és fél év fegyházbüntetésre ítélte – a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. Ezen felül hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte a 856 435 forint bűnügyi költség megtérítésére is.

Indokolásában a bíróság kifejtette, hogy a vádlott védekezését – miszerint jogos védelmi helyzetben lökte volna meg úgy a sértettet, hogy az szerencsétlenül essen – nem tudta elfogadni, mivel több, egymástól független tanú is arról számolt be, hogy látta, amikor a vádlott megütötte a sértettet. Ezt az orvosszakértői vélemény is alátámasztotta, mivel a sértett arcán jobb és bal oldalon is voltak sérülések, amik nem keletkezhettek volna egy eséstől. A jogos védelmi helyzetet az is kétségessé tette, hogy a 75 éves sértett súlyos beteg volt, hetente szorult oxigénkezelésre.

A bíróság a határozathozatalkor figyelembe vette, hogy a halált okozó testi sértés büntetési tétele 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés – mivel a vádlott többszörös visszaeső, esetében a büntetési tétel 2-től 12 évig terjed. A büntetés kiszabásakor a bíróság a középértéket vette irányadónak, valamint figyelembe vette az enyhítő és súlyosító körülményeket.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlott három kiskorú gyermeke közül egy gyermek ellátásához hozzájárul, figyelembe vette továbbá a vádlott megromlott egészségi állapotát. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott többszörösen büntetett előéletű, valamint azt is, hogy a bűncselekményt idős személy sérelmére követte el. A védelem által kiemelt megbánást cáfolja a vádlott bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartása: nem sietett a vérző, eszméletlen sértett segítségére, hanem folytatta a bekiabálást a börtönbe, a mentőket időközben egy szemtanú riasztotta. A vádlott később elhagyta a helyszínt, de kisvártatva visszatért, hogy megkeresse az elvesztett headsetét, ekkor sem foglalkozott a még helyszínen lévő sértettel.

Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, a védelem elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a másodfokú tárgyalásig fenntartotta a vádlott bűnügyi felügyeletét, aminek értelmében csak külön engedéllyel hagyhatja el a lakhelyét és mozgását technikai eszközzel ellenőrzik. Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen és a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva indítványozta a vádlott letartóztatását.

Rovatok