Index Vakbarát Hírportál

Szavazzon, ki legyen 2019 önkéntese!

2019. január 21., hétfő 13:30

Január 31-én éjfélig lehet lehet szavazni, hogy ki legyen az év önkéntese, és melyik szervezet legyen az év önkéntes szervezete. Félmillió forintot kaphat valamelyik önkéntes magánszemély, egymilliót valamelyik szervezet. Az önzetlenségnél nincs menőbb, segítsen eldönteni, kik legyenek a Jószolgálat-díj idei közönségdíjasai!

Több országból több száz jelölés érkezett idén is a Twickel György által 2016-ban alapított Jószolgálat-díjra, amelynek célja, hogy a figyelem középpontjába helyezze a szociális életpályán dolgozó hivatásos egyének, szervezetek, valamint a mindennapi önkéntes jótevők és civil közösségek munkáját. A pályázókat öt kategóriában díjazzák majd, ezek egy részéről ön is dönthet: a Jószolgálat szakmai zsűrije két segítő önkéntest és két önkéntes szervezetet választott ki, akik közül szavazással dől el, hogy ki kapja a közönségdíjat. 

Mindkét idei egyéni jelölt saját kistelepülésén dolgozik évek óta, hogy segítse az ott élőket. Valamelyikük 10 nap múlva a Jószolgálat-díj közönségszavazásának nyerteseként az év önkéntes segítője lesz, ami egyrészt félmillió forintot jelent, másrészt a szociális szakma legmenőbb elismerését. Olvassa el a jelöltekről szóló anyagokat, és válasszon közülük.

De nemcsak közülük választhat, hanem két szervezet közül is egyet. Az egyik súlyos és halmozottan sérült gyerekeknek hozott létre intézményt, a másik olyan programokat szervez, ami segíti a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd megteremtését, csökkentve a cigánysággal kapcsolatos előítéleteket és tévhiteket. Olvassa el rövid bemutatásukat, és döntse el, melyik legyen a Jószolgálat-díj szervezeti kategóriájának közönségdíjasa, ami egymillió forinttal is jár.

Éjjelente is jár az agya, kinek, hogyan tudna segíteni – Butor Józsefné Katalin 

Már a 80-as évektől, fiatal kora óta végez valamilyen segítő tevékenységet Darányban, nyolc éve pedig a darányi Nyugdíjas Egyesület vezetője. Emellett folyamatosan pályázatokat is ír, így üdülhettek a darányiak, vagy juthattak háztartási gépekhez, segélyekhez azok, akik rászorultak. Segít a bevásárlásnál, fahordásnál, hólapátolásnál. Intéz ruhát, cipőt, akinek szüksége van rá, tartós élelmiszert gyűjt és oszt, orvoshoz, gyógyszertárba megy az időseknek. Volt, hogy jótékonysági bált rendezett rákos gyerekek megsegítésére, és emellett más segélyszervezetekkel tartja a kapcsolatot, hogy közösen találjanak megoldásokat rászorultak megsegítésére. Most már ő is nyugdíjas korú, ennek ellenére nem áll le mások segítésével.

Azt mondta nekünk, nem tudja, miért, de az egész életében a segítés foglalkoztatta, de nem szeret ezzel kérkedni, csak csendben teszi a dolgát. Éjjelente sokszor nem tud aludni, jár az agya, kinek, hogyan tudna segíteni. Volt, hogy végig járta a falut, hogy segítsen pályázni azoknak, akik nyugdíjemelésre jogosultak voltak méltányossági alapon. Akinek nem tudott így segíteni, azoknak egyszeri segélyt intézett. Nagyon meghatódott, elsírta magát, amikor megtudta, hogy több száz emberből ő az egyik kiválasztott a jószolgálati díjra. Azóta pedig azt kérdezgetik tőle a faluban, hol tudnak már szavazni rá.

Önkéntes munkám egyféle híd szerep – Elekné Román Katalin

Elekné Román Katalinnak, a Kerecsendi Római Katolikus Egyházközség világi elnökének a neve valóságos fogalom a faluban. A jó kétezer lakosú községben húsz éve gondolta úgy, érdemes lenne a helyben élő fiataloknak olyan programokat szervezni, ahol megismerhetik, megszerethetik egymást, a szegénysorban élő, roma családoknak olyan élményt nyújtani, ami segíti az összetartozásukat, a beilleszkedésüket. "Önkéntes munkám ma egyféle híd szerep. Összekötni igyekszem a szálakat a sárba, sötétbe, szegénységbe süllyedt "láthatatlan" Magyarország és a segíteni kívánó jellemzően jobb iskolákba járó, jó diplomát szerzett, jó módú rétegek között" - mondja magáról. A jelölés számára azt jelenti: a hit, hogy minden gyerek érték, a felelősségérzet és szolidaritás másoknak is fontos.

"Az országot végig lakva kerültem harminc éve vissza falumba, ahol, látván a bajokat, és követve a családi hagyományokat, hozzáfogtam a tűzoltáshoz. Öt gyerekem van, valaha középiskolai tanár, utóbb rádiós rendező, dramaturg voltam. A múlt év végével ezt a hivatást adtam föl, hogy mindennapjaimat egészen falumnak szentelhessem. Itt vállaltam állást, hogy egy új intézményt, egy Biztos Kezdet Gyermekházat építsünk föl a nehéz sorsú családok támogatására. Előbb a Római Katolikus Egyházközség szárnyai alatt, és a Katolikus Karitásszal együttműködve dolgoztunk néhány anyuka-társsal, mindig közösséget szervezve magunk köré, mára az ország minden részéből jönnek hozzánk önkéntes munkára fiatalok, és önálló egyesület lett a segítők csapatából" - mondja.

A Jószolgálat-díj önkéntes egyéni jelöltjei közül itt választhat, a szavazás január 31-én éjfélkor zárul: 

A dolgok nem oldódnak meg maguktól – Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért

A Völgyzugoly egy a XVII. kerületi önszerveződő sorstárs szülőklubból alakult. Olyan szülők hozták létre 2016-ban, akik a súlyos és halmozottan sérült gyerekeiknek szerettek volna kellően rugalmas, megfizethető és az integrációjukat segítő iskolát találni, ahol a terápiák, szolgáltatások révén megoldott a fejlesztésük és a napközbeni ellátásuk, és ami gyerekükre koncentráló szülők elszigetelődését is csökkenti.

Mivel ilyen intézmény nincs vagy számukra elérhetetlen, hát csináltak egyet. Egy gyerekszobával indultak, 2018. decemberében viszont végre beköltözhettek a kerületi önkormányzattól kapott, általuk felújított közösségi házba, a Völgyzugolyba. A gyerekeket kacifántosnak nevezik, mert szerintük ez jobban kifejezi, hogy kerek egészek ők is, csak másképp. Az intézmény és a mögöttes szemlélet azt szolgálja, hogy a kacifántos gyerekek fejlődjenek, kiteljesedjenek, és később minél inkább beilleszkedhessenek a társadalomba.

Somlai Zsuzsanna, az egyik szülő azt meséli, hogy kifelé, a kevésbé sérültek és épek felé is nyitott, befogadó közösségi teret akartak létrehozni. Azért sikeresek, mert tudják, hogy a dolgok nem oldódnak meg maguktól, mindannyiuknak folyamatosan be kell tenniük a közösbe, hogy a Völgyzugoly működjön. Közben pedig tanulnak, csiszolódnak, és olykor alkukat és kompromisszumokat kötnek egymással, mert haladni csak így lehet.

Először magunkkal kell tisztában lennünk – UCCU Roma Informális Oktatási Közhasznú Alapítvány

Ha létezik merész célkitűzés, a 2011-ben alapított UCCU Alapítványé az: azért hozták létre, hogy a roma és nem roma fiatalok között párbeszédet teremtve csökkenjenek a cigánysággal kapcsolatos előítéletek és tévhitek. A cigányellenes emberek általában nem sokat tudnak azokról, akiket elutasítanak, az UCCU ezen szeretne változtatni.

Az alapítvány négy városban (Budapest, Miskolc, Pécs, Ózd) működik, és elsősorban 20-30 éves roma önkéntesekkel dolgozik, bár akadnak fiatalabbak is. Ők tartanak különböző típusú interaktív - általában iskolai - foglalkozásokat 10-19 éves nem roma fiataloknak. Népszerű program a józsefvárosi séta is, ahol roma önkéntesek egy beszélgetős séta keretében a kerület roma vonatkozású látnivalóit, érdekességeit mutatják be.

Az UCCU önkéntesből lett vezetője, Szénási Szilvia szerint a roma fiataloknak, akik náluk képződnek, maguknak is meg kell fogalmazniuk, hogy kik ők, mit jelent számukra a cigányságuk, mi a személyes történetük. Ahhoz ugyanis, hogy valaki végig tudjon moderálni egy 90 perces iskolai foglalkozást egy ilyen érzékeny témában, először magával kell tisztában lennie. Az UCCU-nál a különböző történelmi, kulturális képzések, kommunikációs készségfejlesztések mellett épp ebben, az identitásuk fejlesztésében, erősítésében segítenek nekik: hogy meg tudják fogalmazni, kik ők, és miként tudnak hitelesen beszélni magukról és a cigányságról.

A Jószolgálat-díj önkéntes szervezeti kategóriájának jelöltjei közül itt választhat, a szavazás január 31-én éjfélkor zárul:

A tavalyi évadhoz hasonlóan a Jószolgálat-díj médiatámogatója 2019-ben is az Index, így minden egyes díjazottról később részletes cikket olvashatnak majd az Indexen. A 2018-as díjazottakról készült anyagokat itt tudja elolvasni.

Rovatok