Index Vakbarát Hírportál

Nagytőke elintézte a kommunistákat

2018. december 9., vasárnap 21:21

Három településen is időközi választást tartottak ma: Nagytőkén, Tibolddarócon és Megyeren is új polgármestert választottak – írja az MTI.

Nagytőkén a Jobbik jelöltjeként megválasztott, de a pártból már kilépett Szél Csaba lemondása miatt kellett választást kiírni. Csongrád megye legészakibb, 450 lakosú településén a szavazásra jogosult 360 választópolgár 22 százaléka voksolt. A polgármesteri posztért ketten indultak: a független Szénászky Zsoltot 76-an, míg a munkáspárti Polgár Istvánnét mindössze hárman támogatták, egy szavazat érvénytelen volt.

Nagytőke új polgármestere: Szénászky Zsolt (független).

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tibolddarócon az időközi választást azért kellett kiírni, mert a település polgármestere, Dósa József idén szeptemberben indoklás nélkül lemondott. A több mint 1100 választópolgár közül 610-en adták le voksukat, ebből 603 volt érvényes. A nem hivatalos végeredmény szerint Nagy Sándor korábbi alpolgármester 396, míg ellenfele, a szintén független Harai Istvánné 207 szavazatot kapott.

Tibolddaróc új polgármestere: Nagy Sándor (független).

A Veszprém megyei Megyeren Pajer Kristóf független polgármester lemondása miatt kellett időközi önkormányzati választást tartani. A választáson egyedüliként induló jelöltre a választásra jogosultak 44 százaléka adta le voksát, érvénytelen szavazat nem volt.

Megyer új polgármestere: Vári Dávid (független).

Rovatok