Index Vakbarát Hírportál

Feladta magát a színész megverésével gyanúsított férfi

2018. november 12., hétfő 17:43 | aznap frissítve

A rendőrségi felhívás hatására önként feladta magát az a férfi, aki egy palesztini férfivel közösen bántalmazott egy színművészt még szeptemberben – közölte a rendőrség.

Egy 35 éves palesztin állampolgár szeptember 9-én, hajnal 3 óra körül egy belvárosi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy színművésszel, majd megütötte. A rendőrség szerint a külföldi férfi társaságában lévő V. Dávid is közbeavatkozott, és ő is bántalmazta a sértettet, majd a két férfi elmenekült a helyszínről.

A két férfit azonosították, majd a palesztin állampolgárt november 7-én zuglói lakásán elfogták,  garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki, társa ellen november 8-án elfogatóparancsot adtak ki.

A 28 éves V. Dávid november 12-én reggel önként ment be az V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók -  társához hasonlóan - garázdaság vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Blikk írta meg az eset után, hogy Sánta Lászlót, a Madách Színház művészét bántalmazhatták, aki főleg a fején sérült meg. A lapnak azt mesélte, hogy megkocogtatta egy hölgy vállát, hogy figyeljen oda a táskájára, amit a hölgy társaságában lévő úr félreértett, és ebből lett a csetepaté. A cikkben azt írták, a színész nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Rovatok