Index Vakbarát Hírportál

Befásítottuk a legsivárabb fővárosi utcákat

2018. október 22., hétfő 19:20

Mint az egy korábbi interjúnkból kiderült, a budapesti fákat az ág is húzza: parkolók, parkoló autók foglalják el a helyüket, közműszolgáltatók, távközlési cégek szabdalják gyökérzetüket, a magas háztömbök elfogják előlük a fényt. Ezért a fővárosi utcák egyre kietlenebbé, porosabbá, nyáron pedig egyre forróbbá váltak az elmúlt évtizedekben.

Kevés kerületben tudják pontosan, hány fa él a határaik között. Az elmúlt öt évben hivatalosan majdnem 15 ezer fát vágtak ki Budapesten, és 40 ezret ültettek – azonban főleg a külvárosban, ahol amúgy nincsenek szűkében a fáknak. Rákospalotán 2016-os adatok szerint 38 137 darab fa volt. Csepelen az önkormányzat becslése szerint 100 ezer fa van, Óbudán 40-50 ezer, míg Pesterzsébeten körülbelül 20 ezer fa áll az utcákon. 

A belső kerületekben könnyű lenne megszámolni a fákat, mert nagyon kevés lehet belőlük: a belvárosban a legrosszabb a helyzet, pedig ott minden egyes fát védeni kellene. Ehelyett sokszor csak pusztulnak: a parkoló autók, a vizelő kutyák, a kábelfektető munkások nem kímélik őket.

Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár, elkötelezett környezetvédő korábban lapunknak azt nyilatkozta: minél sűrűbb beépítésű egy kerület, annál kevesebb az egy főre jutó zöldfelület. A VI. kerületben például egy négyzetméter sem jut egy lakosra. Budapest belvárosában a kerületek gyakran tárgyként kezelik a fákat, a gazdasági érdek sokkal fontosabb. 

Budapest egy évszázaddal le van maradva a korszerű nyugati trendekhez képest, mondta az Indexnek Illés. A klímaváltozás miatt ma már minden egyes fa fontos a nagyvárosokban, és ez csak fokozódni fog. Szinte minden bevásárlóközpontban, irodában, lakásban és kocsiban légkondi megy nyáron. A közterületek legolcsóbb és természetes légkondicionálói azonban a fák, és ha eltűnnek, megsülünk a hőségben. Ezt Illés szerint az emberek már most is tudják, de a politikusok még valahogy nem éreztek rá.

Mielőtt teljesen megszoknánk ezt, megpróbáljuk megmutatni, milyenek lennének elsivárosodott utcáink, ha lenne bennük élet. Ezért kiválasztottuk a szerkesztőségben a legkopárabbnak tartott fővárosi utcákat, és beültettük őket (rajzolt) fával.

Fotó: Nagy Szabolcs - Grafika: Aradi László

A Katona József utca a XIII. kerületben.

Fotó: Nagy Szabolcs - Grafika: Aradi László

Az Izabella utca a VI. kerületben.

Fotó: Nagy Szabolcs - Grafika: Aradi László

A terézvárosi Eötvös utca.

Fotó: Varga Jennifer - Grafika: Aradi László

A Verseny utca Erzsébetvárosban.

Fotó: Nagy Szabolcs - Grafika: Aradi László

A Paulay Ede utca Terézvárosban.

Fotó: Szalai Eszter - Grafika: Aradi László

A Wesselényi utca a VII. kerületben.

Fotó: Varga Jennifer - Grafika: Aradi László

A józsefvárosi Puskin utca.

Fotó: Varga Jennifer - Grafika: Aradi László

A II. kerületi Bem utca

Az alábbi térképen megnézheti, hol vannak az utcák, amiket befasítottunk:

Rovatok