Index Vakbarát Hírportál

2 milliárd forintból épül új híd Baján 2019-re

2018. október 15., hétfő 17:52

2019-ben elkészül a több mint kétmilliárd forintból épülő új bajai híd a Ferenc-csatorna fölött, 2021-re pedig a helyi Deák Ferenc-zsilip is megújul, közölte Fercsák Róbert, Baja fideszes polgármestere az MTI-vel.

Az új hídra azért van szükség, mert az 1938-ban épült eredeti híd állapota 2018-ra nagyon leromlott, az útburkolat is megrepedt több helyen, ezért pár éve 16 tonnás súlykorlátozást is bevezettek rajta, ami a helyi mezőgazdászok munkáját is megnehezítette.

Az új hidat a Deák Ferenc-zsilip felújításával egyszerre építik majd, ezért először egy terelőút kialakítására volt szükség. A régi híd elbontása után kezdik meg az új alapozását, építését, majd a csatlakozó útszakaszok felújítását. A várható 2019-es befejezésig a híd közelében megépült terelőúton, majd az új hídon is egy nyomon, váltakozó irányban haladhat a forgalom.

A bajai Deák Ferenc-zsilip Magyarország egyik legrégebbi, árvízvédelmi szempontból országos jelentőségű, ma is üzemelő létesítménye, ráadásul a több mint 140 éves zsilip átfogó rekonstrukcióval még sokáig üzemben is tartható. A beruházás a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) mintegy 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásából valósul meg.

Rovatok