Túrázni nemcsak a hegyek között lehet, hanem magángalériákban is

GWB20 Knoll exh&perform 25
2021.06.17. 07:44

Nem azt mondom, hogy a GWB rövidítés akár a kultúra területén otthonosan mozgó embernek azonnal egy köztudott kulturális eseményt vagy fogalmat takar, de még ez az idő is elkövetkezhet. Most mindenesetre a hetedik alkalommal jegyezhetjük meg a Gallery Weekend Budapest nevet, amelyet a szervezők akár nemes egyszerűséggel a magángalériák hétvégéjének is nevezhetnének.

Azért hívják mégis GWB-nek, merthogy ez egy nemzetközi brand, amely már létezik Brüsszelben, Chicagóban, Dublinban, Havannában, Mexikóvárosban, Párizsban, Barcelonában, Varsóban, Berlinben, Pekingben, Tel-Avivban, Antwerpenben és más világvárosokban is. Az, hogy nálunk hetedjére rendezik meg, voltaképp nagy szó, mert Londonban például csak az idén indul a magángalériák hétvégéje, amelynek az a célja, ott is és nálunk is, hogy kissé személyesebbé, interaktívabbá tegye a sokszor elefántcsonttoronyba bújó, kissé távoli, kissé érthetetlen kortárs művészetet.

A magángalériák június 18. és 20. között, az elkövetkező hétvégén kalauzolnak minket, hogy nyissuk ki a szemünket, legalábbis az eddiginél jobban, és fedezzük fel újra a minket körülvevő kortárs művészeti teret, illetve tágítsuk ki. Ennek a célnak az elérésében három napon keresztül exkluzív tárlatvezetéseket, illetve túrákat tartanak.

A háromnapos túrán ők kalauzolnak minket a kortárs művészet labirintusában:

  • acb,
  • Deák Erika,
  • Einspach Fine Art & Photography,
  • Glassyard,
  • INDA,
  • Kálmán Makláry Fine Arts,
  • Kisterem,
  • Knoll Budapest,
  • MissionArt,
  • Molnár Ani,
  • MyMuseum,
  • TOBE,
  • Várfok,
  • VILTIN.

Szerencsére a kínálatot azok is megismerhetik, akik pénztárcájuk szűkössége vagy az elefánt a porcelánboltban érzés miatt nem igazán fordulnak meg magángalériákban, érkezzenek egyénileg vagy kis csoportokban, a galériák által bemutatott tárlatok, a látni tudás képességének elsajátítása ingyenes, csak olykor regisztrálni kell.

A részt vevő helyszínek a három nap során dél és este hat óra között várják az egyéni látogatókat, emellett a szervezett galériatúrák napi két alkalommal, öt túraútvonallal, előzetes bejelentkezés után fogadják a kis létszámú csoportokat.

A teljesség igénye nélkül és a sértődés rémének reményteljes elkerülésével az ő műveikkel ismerkedhetünk a magyarázó tárlatokon:

  • Magdalena Abakanowicz,
  • Drozdik Orshi,
  • Birkás Ákos,
  • Bak Imre.

Persze különböző túrákon. Egy-egy túra több galéria több tárlatát fogja át, inkább földrajzi, mint tematikus alapon. Hogy valamilyen tematikus kapocs is van-e a tárlatok között, azt csak azok tudják meg, akik ezt a hétvégéjüket a kortárs művészetre, a legmodernebb hazai festészeti, szobrászati és képzőművészeti irányzatok megismerésére szánják.

(Borítókép: Gallery Weekend Budapest)