Tiltakoznak ellene, mások felkérik: Eszenyi Enikő újra rendez

DBIRO20190905018
2021.06.17. 12:35
Egy évig vagy néhány hónapig tartott pusztán a szilencium? Csenger után Eszenyi Enikő, a Vígszínház volt igazgatója a következő évadban Kecskeméten újra rendez. Színészek, abuzáltak és együttérzők tiltakoznak a közösségi médiában. Az Index megkérdezte a színidirektorokat, önök pedig szavazhatnak.

Itt-ott felreppent eddig is a hír, hogy Eszenyi Enikő újra rendezhet, azonban a Kecskeméti Katona József Színház hivatalosan meghirdetett, jövő évi évadában szerepel egy 2022-es januári előadás, a Cirkuszhercegnő, melyet

már bizonyosan Eszenyi Enikő rendez.

Korábban a fővárosi Játékszínnel kapcsolatban jelent meg egy – nem a színháztól származó, konkrétum nélküli – információ, de Bank Tamás igazgató az Indexnek nem erősítette meg a hírt azzal kapcsolatban, hogy a Vígszínháztól távozó Eszenyi náluk rendezne.

Felkerestük Cseke Pétert, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatóját is, és feltettük neki azokat a kérdéseket, melyek a hazai színházi életet foglalkoztatják, és melyeket most a közösségi médiában kifakadó fiatal művészek – köztük Molnár Áron (noÁr), Néder Panni rendező vagy Lengyel Tamás, a Vígszínház korábbi tagja is feltettek:

  • Mi az oka Eszenyi Enikő visszatérésének,
  • lejárt-e a bűnhődési penzuma,
  • bűnhődött-e egyáltalán,
  • mi lesz, ha újra rendezői pozícióba kerül, ahol visszaélhet hatalmával?

Az Index által megkeresett színházigazgatóktól azt is megkérdeztük, vajon Eszenyi akkora nagy név a szakmában, hogy színházpolitikailag-üzletileg kikerülhetetlen, vagy egyszerűen arról van szó, hogy Magyarországon nem lehet megbukni, maximum belehalni a bukásba, ahogy az a Vígszínház korábbi ünnepelt igazgatójával, Marton Lászlóval történt.

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház direktora az alábbi választ adta kérdésünkre. Ezt a direktor kérésére szerkesztetlenül, változtatások nélkül közöljük.

„A Kecskeméti Nemzeti Színházban mi mindig és minden szinten törekszünk a művészi sokszínűségre. Igaz ez a vezetőségre, a művészgárdára éppúgy, mint a darabok vagy a rendezők kiválasztására. A műsorstruktúránk a nézőink tág érdeklődési körét tükrözi, igyekszünk minden évadban a lehető legszélesebb nézőközönséget kiszolgálni, lelki-szellemi útravalóval a hétköznapokra. 

A rendezők megválasztásában is mindig törekszünk a sokszínűségre.

Nagy örömünkre a következő évadban nálunk rendez Kovács Lehel a fővárosi Katona József Színházból, Ilja Bocsarnikovsz Oroszországból, és bemutatjuk az Elisabeth című musicalt Szente Vajk rendezésében, ami óriási vállalkozásnak ígérkezik. A vezetőség alapos átgondolás után vitatja meg, hogy egy-egy darabot ki rendezzen. A végső döntés természetesen az enyém, mint igazgató én felelek a színház működéséért, de kiváló kollégák vannak a segítségemre. Eszenyi Enikő egy darabot rendez nálunk a következő évadban, az öt nagyszínházi bemutató egyikét. Összesen három játszóhelyen tizenhárom bemutatóval készülünk. Eszenyi Enikő egy Kossuth-díjas művész, színész és rendező, akinek a színpadi munkásságát tiszteljük, ötleteitől és látásmódjától azt várjuk, hogy egyedi és érdekes bemutatót láthatunk majd Kecskeméten 2022 januárjában. Ezt egyébként minden más rendezőtől is így várjuk el.

Mi, a Kecskeméti Nemzetiben a fizikális, verbális és hatalmi abúzus minden formáját mélységesen elítéljük, azt a falaink között nem tűrjük, kiállunk a mindenkori áldozatok jogaiért. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban szakmai és emberi tisztelettel tekintünk egymásra, és ez így kell legyen az ország más színházaiban is. Ezzel együtt

elítéljük azt is, hogy egy embert egy életre megbélyegezzenek a hibáiért. Elítéljük azt, ha nem törekszünk a megbocsátásra. Eszenyi Enikő alkotói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, nemcsak a magyar színházi életnek lenne nagy vesztesége az ő művészi elnémítása, hanem közéletünk erkölcsi kudarca is lenne, ha nem hinnénk abban, hogy az ember változni és változtatni képes.

Bízunk benne, hogy ha egy harmonikus próbafolyamaton lesz túl a társulat, és januárban kiváló bemutatója lesz a Cirkuszhercegnőnek, az a magyarországi színházi világgal foglalkozó közéletnek is jót fog tenni. Talán csökkenthetjük az előítéletek gerjesztette, sokszor felesleges feszültséget. A Kecskeméti Színházban sokszor rendezett már olyan rendező, akit ilyen vagy olyan okból előre megkérdőjeleztek, aztán a közönség csodás előadást kapott, és az aggodalmak elcsitultak. Hasonló reményeket táplálunk most is.”

Magács László, a TRIP hajó igazgatója is szívesen foglalkoztatná Eszenyi Enikőt, akár új rendezéssel, akár azzal az előadással, amit az általa alapított alkalmi társulattal Csengerben rendezett. Lapunk kérdésre ezt mondta:

Enikő bármihez nyúl a színházban, az izgalmas és érték. Nekem személy szerint emberileg sem volt vele soha rossz tapasztalatom, de persze elismerem, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy dolgozik-e vele, vagy sem. Ugyanakkor megjegyzem, ha velem történne bármilyen inzultus, én azonnal jelezném az illetőnek, nem várnék vele. Én konkrétan még nem hívtam őt meg, de kíváncsi vagyok, hova jut el az általa rendezett előadás, mi lesz a sorsa, és vendégelőadásként szívesen fogadnám a TRIP hajón.

Arra a kérdésre, hogy üzletileg megérheti-e egy színháznak Eszenyi foglalkoztatása, Magács azt mondja, nyilván, ha visszatérne, felfokozott lenne körülötte az érdeklődés, ami üzleti hasznot is generálhatna, de ő személy szerint nem ezért hívná, ahogy bárki mást sem, hanem azért, mert hisz benne, és hiszi, hogy sikeres lesz. A közelmúltban arról is szó volt, hogy egy szerepet írnak Eszenyire, ám ez – teljesen más okokból – meghiúsult. Arról, hogy az erkölcsi megsemmisülés miért csak egy évig tart, Magács azt mondja, ennek egyrészt lehet az az oka, hogy Eszenyi színházilag megkerülhetetlen személyiség, másfelől meg az, hogy a börtönbe jutott bűnözőknek – nem mintha Eszenyit velük állítaná párhuzamba – is megadatik, hogy büntetésük letöltésével integrálódjanak a társadalomba, akkor miért ne lenne ez így egy művésszel.

Az Index információi szerint Eszenyi Enikő jelenleg, korábbi kapcsolataira építve Szlovákiában rendez.

Szavazzon, ha van véleménye!

Ön szerint rendezhet-e Eszenyi Enikő újra?

(Borítókép: Eszenyi Enikő 2019-ben. Fotó:  Biró István / MTI)