Újra itt a halálból visszatért punk hercegnő

GettyImages-104804888
2021.06.18. 07:41
Avril Lavigne tinikorában akkora sztár volt, mint ma Billie Eilish. Világszerte imádták fiúk és lányok, ő pedig élvezte is a csillogást. A szerelemben eddig nem volt túl szerencsés, és egy komoly betegség miatt az életéért is meg kellett küzdenie. Az énekesnő győzött.

Az örök fiatal Avril Lavigne a 2000-es évek hamisítatlan punk hercegnője volt. A kanadai énekesnő olyan rajongótáborral rendelkezett, amivel manapság jóképű srácokból álló bandák szoktak, de szakmai színességét tekintve hívhatnánk az Y és Z generáció Billie Eilishának is. Eddigi pályafutása során 6 albumot adott ki, rendre platina- és aranylemezeket. Legelső albumából, a Let Góból 16 millió példányt sikerült eladnia.

Az énekesnő sikert sikerre halmozott, piacra dobta saját ruhamárkáját, a becenevére keresztelt Abbey Dawnt és három parfümcsomagot is: 2009-ben a Black Start, 2010-ben a Forbidden Rose-t, majd egy évvel később a Wild Rose-t. Ezekből elvétve kapható még egy-két üvegcse, ruházati oldalán pedig 4 slágertermék elérhető.

Avril katolikus családban nőtt fel, édesanyja szerint lánya már kétévesen énekelni kezdett a templomban. Tinédzserként meg is nyert egy versenyt a tehetségével,és ezért együtt énekelhetett Shania Twainnel, aki szintén kanadai énekesnő. Karrierje egy ontariói könyvkereskedésben indult, ahol Cliff Fabri először hallotta a countrydalokat zengő 15 éves lányt. Az énekesnőt ezután egy helyi zenész, Steve Medd kérte fel, hogy működjön vele közre néhány számában, amit Avril készséggel el is fogadott. Valódi pályafutása akkor vette kezdetét, amikor Ken Krongard leszerződtette a kiadójához: már ekkor megmutatkozott a fiatal énekesnő lázadó természete, ugyanis a producere ragaszkodott hozzá, hogy Avril mások dalait énekelje, ő azonban kijelentette, hogy saját számokat akar írni. Végül engedtek neki, amit nem is bántak meg: a Let Go korának egyik legnépszerűbb albuma lett. Érdekesség egyébként, hogy egy őrült teória szerint Avril 2003-ban öngyilkos lett, és a kiadója nem akarta elengedni a fiatal tehetséget, ezért egy Melissa nevű imposztort állítottak a helyére. Az igazi fanatikusok úgy tartják, a Complicated című szám Melissa és Avril kapcsolatáról szól. Ez persze nem igaz, hiszen az énekesnő ugyan rögös utat megjárva, de életben van.

Ahogy haladtak az évek, úgy szelídült az énekesnő is. Lázadó tinédzserből színes, hangos, de kevésbé akaratos felnőtté cseperedett. Albumai közül ugyan egyik sem érte el a Let Go sikerét, nem volt oka panaszra. A The Best Damn Thing című lemezéről két szám is világsláger lett: aki boldog volt, a Girlfriendre rázta, aki szomorú, a When You’re Gone-t dúdolta. Emellett szolgáltatott zenét az Eragon és az Aliz Csodaországban című filmekhez is. Vállalt filmszerepeket, illetve szinkronhangként is feltűnt itt-ott, leghíresebb ilyen jellegű szereplését a Túl a sövényen című animációs filmben nyújtotta, ahol ő kölcsönözte a kis oposszum, Hanga hangját.

Az énekesnő szerelmi élete már nem alakult ilyen könnyen. Eddig két férjet fogyasztott el, elsőként a Sum 41 énekesével, Deryck Whibley-vel házasodott össze 2006-ban. Avril goth stílusú esküvőt álmodott meg, de végül hagyományos menyegzőt tartottak. Érdekesség, hogy a ceremónia után a zenész felvette a felesége családnevét, és bár 2010-ben elváltak, csak három évvel később vált meg a Lavigne vezetéknévtől – írta meg akkor az E-Online. Utóbbi egyébként nemrég vallotta be, hogy új partnere a múltban megpróbált véget vetni az életének, öngyilkossági kísérletéről zenét is írt.

Avril ezután Brody Jennerrel (igen, a Kardashian–Jenner-klán egyik kevéssé ismert tagjával) járt közel két évig, még közös tetkót is varrattak. A bimbózó románcnak aztán hirtelen vége szakadt, állítólag azért, mert az énekesnő mellett Jenner úgy érezte, ő a plusz egy fő, aki ragacsként követi turnézó barátnőjét, miközben ő maga nem csinál semmit. 

Los Angelesben kell maradnom, és vissza kell térnem a tévébe. Mindegy, hogy sorozatba vagy valóságshow-ba. Vesztesnek érzem magam

– idézte korábban a US Magazine forrása Brody Jennert.

Az énekesnő azonban nem volt sokáig egyedül. Egy évvel később már össze is házasodott Chad Kroegerrel, a Nickelback frontemberével. Egy közös dalt is felénekeltek, a Let Me Gót. Kettejük házassága komolynak tűnt, elmondták például, hogy sosem isznak vagy buliznak egymás nélkül, így véletlenül sem kell attól tartaniuk, hogy egyikük megcsalja a másikat – írta meg a Daily Mail. A kapcsolat azonban nem tartott soká, és 2015-ben hivatalosan is elváltak, ez idő alatt azonban az énekesnőnek valami sokkal rémisztőbbel is meg kellett küzdenie.

2014 decemberében Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, ami évekre felforgatta az életét. Az említett betegséget kullancscsípés okozhatja, és bár jellemzőek a korai tünetek, vannak, akiknél rejtve marad a fertőzés első fázisa. Hónapokkal vagy akár évekkel később azonban megjelennek a kínzó elváltozások. Az ártalmatlannak tűnő rovarcsípés az ideg- és ízületi rendszert támadó veszélyes betegséggé alakul, ami hosszas kezelést kíván, akár közel 30 hetes antibiotikum-kúrára is szükség lehet. Van, akinek végül nem sikerül legyőznie a fertőzést, az énekesnő egy ponton maga is úgy hitte, hogy nem képes tovább harcolni.

Fájdalmaim vannak, fáradt vagyok, és képtelen vagyok kikelni az ágyamból. Mi a szar van velem?

– tette fel a kérdést annak idején az orvosainak, akik tanácstalanok voltak. Végül egy barátja hívta fel a figyelmét arra, hogy talán Lyme-kór kínozza, így a Hadid nővérek édesanyjához, Yolandához fordult, akinek szintén meg kellett küzdenie a betegséggel. Ő egy specialistához irányította, akinek hála végre sikerült diagnózishoz jutnia. Ezután végtelen hosszúnak tűnő kezelés következett, Avril két évet töltött ágyban fekve, innen írta a dalait is, amik nélkül szerinte nem biztos, hogy túlélte volna a kórt – írta meg a People 2018-ban, amikor az énekesnő először beszélt arról, hová tűnt el évekre.

Elfogadtam, hogy haldoklom. Ekkor úgy éreztem magam, mintha víz alatt lennék, és fuldokolnék, próbáltam a felszínre jutni, hogy levegőhöz jussak. Némán imádkoztam istenhez, hogy segítsen a vízfelszín felett tartani a fejemet

– mondta az énekesnő, aki a rémisztő pillanatot meg is zenésítette. Head Above Water című számát is az ágyból írta (ahogy a dal címét viselő albumának többi számát is), ebben arról a küzdelemről énekel, amit a kórral vívott halálfélelem közepette.

Avril Lavigne legutóbbi dala, a We Are Warriors tavaly debütált, ezt a koronavírus frontvonalában helytálló egészségügyi dolgozók tiszteletére írta az énekesnő. Ami pedig a szerelmi életét illeti, néhány hónapja egy Mod Sun nevű rapperrel jár, akivel nemrég szintén kiadtak egy számot, ez volt a Flames, és jelenleg szintén készülőben van valami: Will Smith lánya ugyanis új albumon dolgozik, amelyen a 36 éves énekesnő hangja is felcsendül majd.

Szerettem volna kicsit nyitottabb lenni, és nem csak antiszociáliskodni a stúdióban. Annyira izgatott vagyok, hogy az albumon Avril Lavigne-nyel is lesz egy közös számom. Ő egy ikon. 13 és 16 éves korom között ő volt a példaképem. Annyira jó, hogy lehetőségem nyílt együtt dolgozni a pop-punk műfaj királynőjével

– mondta a V Magazinnak Willow Smith.

A projekt miatt Avril maga is izgatott lehet, hiszen nemrég Instagram-történetben is megosztott egy cikket, amelyben megírják, ő és Willow Smith közös dalon dolgoznak. Az énekesnő jelenleg boldognak és egészségesnek tűnik, közösségi oldalaira is rendszeresen posztol. Úgy fest hát, hogy a küzdelme véget ért, és ismét visszalépett a zene ösvényére, hogy újra a szakma meghatározó alakja lehessen. Reméljük, ezúttal a szerelemben is nagyobb szerencséje lesz.

(Borítókép: Avril Lavigne és zenekara egy 2002-es díjátadó vörös szőnyegén. Fotó: George Pimentel / Getty Images Hungary)