4 ember, akinek nem szabadna vörös húst ennie: komoly egészségügyi kockázatot jelent a számukra

A vörös húst érdemes visszaszorítani az étrendben, vannak, akiknek még fontosabb figyelniük erre.

vörös hús steak
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hús jó forrása a fehérjének, a vitaminoknak és az ásványi anyagoknak, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyet választ, és mennyit eszik belőle az ember.

Az újabb kutatások már egyértelműen alátámasztják, hogy a vörös és a feldolgozott húsok gyakori fogyasztása fokozza egyes kóros állapotok, megbetegedések kockázatát, így jobb csökkenteni a mennyiségüket az étrendben. Bizonyos személyeknek pedig még az átlagosnál is jobban kell tartózkodniuk ettől az élelmiszercsoporttól. 

Emberek, akiknek kerülendő a vörös hús

A húsokat az izmokban található mioglobin nevű fehérje mennyisége alapján sorolják vörös vagy fehér kategóriába. A vörös húsokhoz tartozik a sertés-, a bárány-, a marha-, a kecske- és a borjúhús. Szakemberek szerint a túlzott húsfogyasztás, különös tekintettel a vörös húsokra, illetve a feldolgozott készítményekre, számos napjainkban gyakorinak számító betegség valószínűségét növeli.

A vörös húsokat a kutatások összekapcsolták egyebek mellett a rövidebb élettartammal, a szív- és érrendszeri kórképek, a diabétesz, valamint bizonyos daganatos megbetegedések, például a vastagbélrák gyakoribb előfordulásával. Ezért aztán lehetőség szerint csökkenteni kell a bevitelüket - ez egyes emberek számára még lényegesebb teendő. Kiknek kéne kerülniük a vörös (és feldolgozott) húsokat?

Magas koleszterinszinttel élők

Az étkezésnek fontos szerepe van a koleszterinszint alakulásában. A magas koleszterinszint idővel súlyosan károsíthatja az ereket, növeli a kardiovaszkuláris betegségek, így a stroke rizikóját. Amennyiben laborvizsgálat során megállapításra kerül a probléma, általában az egyik első teendő az étkezés átalakítása. A vörös húsok jelentősen emelik a köznyelvben „rossz koleszterinként” emlegetett LDL-koleszterin szintjét, így az érintetteknek lehetőség szerint tartózkodniuk kell a fogyasztásuktól. Jobb, ha a soványabb húsokat, a halakat, illetve a növényi fehérjeforrásokat, hüvelyeseket részesítik előnyben. 

Szívbetegséggel élők

A különböző szívbetegségekkel élőknek szintén vigyázniuk kell a vörös húsokkal. A kórképekhez gyakran társul az erek elváltozása, plakkok lerakódása az artériákban, amelyek szűkítik a keresztmetszetüket, és rontják a vérkeringés hatékonyságát, ezáltal pedig fokozzák a potenciálisan halálos kimenetelű események, szívroham, illetve stroke esélyét.

Fontos, hogy a szívbetegek étrendje kifejezetten alacsony legyen telített vagy transzzsírokban, ehhez érdemes jócskán visszaszorítani a vörös és feldolgozott húsok jelenlétét a táplálkozásban. 

Krónikus vesebetegséggel élők

Korábbi kutatások összefüggést találtak a vörös hús túlzott fogyasztása és a veseelégtelenség magasabb rizikója között. Az előrehaladott, krónikus vesebetegséggel élőknek korlátozniuk kell a fehérjebevitelüket, az engedélyezett mennyiség megállapításában dietetikus szakember lehet a segítségükre. 

Akinek a családjában előfordult vastagbélrák

A vastagbélrák kialakulásának okai nem tisztázottak, ugyanakkor a kockázat azok esetében magasabb, akiknek a családjában előfordult a kórkép. A rizikó még magasabb, ha több vérrokon is érintett a betegségben. A valószínűsítő tényezők között szerepel az elhízás és az ülő életmód mellett többek között a nyugati típusú, alacsony rosttartalmú, de magas zsír- és kalóriatartalmú étrend.

A cikk az ajánló után folytatódik

A vörös és feldolgozott húsok fogyasztása kutatások szerint szintén hozzájárulhat a végbélrák kialakulásához, így azoknak, akiknek a családjában előfordult már a betegség, különösen érdemes vigyázniuk velük. 

Kutatások szerint érdemes arra törekedni, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként minél változatosabb forrásokból juttassuk be a fehérjét a szervezetünkbe, a népbetegségek megelőzéséhez pedig elengedhetetlen a feldolgozott élelmiszerek visszaszorítása is az étrendben. 

4 szuperegészséges húsféle, ami sokkal jobb a csirkemellnél

A valóban kifogástalan húsáru számos nélkülözhetetlen ásványi anyaggal ellátja a szervezetet, így heti egy-két alkalommal helye lehet az étrendben. A legjobb tehát a környezet és az egészség érdekében is, ha a szokottnál ritkábban, kevesebb, de minőségi húst eszik az ember.

4 szuperegészséges húsféle, ami sokkal jobb a csirkemellnél: kevesen fogyasztják, pedig változatosan elkészíthetők

A húsételek sokkal változatosabbak és egészségesebbek, ha nem csak csirkéből és sertésből készülnek.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük