Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerhatóság (FDA) volt tanácsosa, Scott Gottlieb szerint sürgős vizsgálatra lenne szükség a koronavírus delta plusz variánsával kapcsolatban, miután drasztikusan megnőtt a regisztrált új fertőzöttek száma az Egyesült Királyságban - tudósított a Bloomberg. A szakértő szerint azt kellene kideríteni, hogy az elsőként Indiában feltűnt delta plusz fertőzőképesebb-e, illetve nincs-e jobban felvértezve a szervezet immunválaszának kikerülésére, mint a korábbi változatok. Erre ugyan nincs egyértelmű bizonyíték, de az eszközök megvannak a kiderítésére és ezeket az eszközöket alkalmazni kellene.

Az amerikai szakember kommentárjának az adott különös hangsúlyt, hogy vasárnap történt a legnagyobb ugrás a napi új koronavírus-fertőzöttek számában július közepe óta, amikor Boris Johnson miniszterelnök meghirdette a szabadság napját, azaz a legtöbb járványügyi intézkedés visszavonását a szigetországban. A koronavírus fertőzéssel elhalálozottak heti száma eközben az elmúlt hat hét mindegyikén elérte a 800 főt, ami egy főre vetítve jóval magasabb a legtöbb európai országban mért adatnál.

A delta plusz variánssal kapcsolatos egyik legnagyobb aggodalom az, hogy tartalmazza az úgynevezett K417N nevű mutációt is. Kutatók szerint ez lehetett a felelős azért, hogy a vírus béta variánsánál a korábbiaknál magasabb volt az újrafertőződés kockázata. Ugyanakkor brit kutatók júniusban még úgy nyilatkoztak, szerintük nincs olyan bizonyíték, ami miatt az új mutációt veszélyesebbnek kellene tartani. Ezt megerősíteni látszik az a német szakértők által októberben publikált tanulmány, amely szerint a delta és a delta plusz az eredeti vírusváltozatnál hatékonyabban képes megfertőzni a tüdő sejtjeit, azonban a delta plusz nem tűnik szignifikánsan veszélyesebbnek a deltánál.

Közeleg a tél

A Financial Times eközben arról ír, hogy a tudósok új korlátozások bevezetésére szólították fel az ország kormányát a tél beköszöntével, mivel a kórházi és a halálos kimenetelű fertőzések száma jóval meghaladja a többi nyugat-európai országban tapasztalt arányokat. Az Egyesült Királyságban az elmúlt héten az egymillió főre vetített halálesetek száma elérte a 12 főt, ez háromszor magasabb az európai átlagnál, míg a kórházi ápolásra szoruló betegek száma 8 fő volt hetente 100 ezer főre vetítve, ami hatszorosa a kontinens átlagának. A rossz adatokban a lapnak nyilatkozó szakértők szerint a kötelező maszkviselésre vonatkozó szabályok enyhítése és a vakcinaútlevéllel kapcsolatos előírások lazítása is szerepet játszhatott.

Éles ellentétben áll a brit trenddel a francia, az olasz és részben a spanyol helyzet, ahol 2000 nyara óta nem tapasztalt mélypontra szorították le az új fertőzések számát. A lapnak nyilatkozó szakértők a sokkal rosszabb brit járványhelyzetben több tényező szerepét látják együttesen. Egyrészt a briteknél sosem voltak olyan szigorúak a kötelező maszkviselési szabályok, mint az említett európai országokban. Ráadásul a felmérések szerint a britek sokkal kevésbé voltak hajlandók a szájukat és orrukat eltakarni nyilvános helyen, ezt sokan azzal magyarázták, hogy a szigetország lakói kevésbé hajlamosak betartani a kormányzati előírásokat. Az iskolákban isl hamarabb engedtek a maszkviselési kötelezettségből.

Az oltásra tettek fel mindent

Ez mind annak a következménye, hogy a britek túlságosan is egy védelmi vonalra hagyatkoztak az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ez pedig az oltási kampány volt (ez eléggé rímel a magyar kormány által alkalmazott taktikára). Azonban hiába éri el a teljes védettséggel rendelkezők aránya a 67,9 százalékot az országban - amellyel globálisan a magasan oltott államok közé tartozik -, a kampányban nagyon nagy szerep jutott az AstraZeneca vakcinájának, amelynek hatékonysága valamivel alacsonyabb a delta variáns ellen. Ráadásul mivel Nagy-Britanniában viszonylag hamar kezdődött el a lakosság beoltása, ezért hamarabb is lett érezhető az oltás hatásának gyengülése a lakosság körében.

Az FT által megkérdezett egyik szakértő szerint ezért a harmadik, lehetőleg mRNS alapú oltás beadásával lehetne javítani a helyzeten.