Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2022 egészében a múlt végéhez képest átlagosan 20 százalékos költségnövekedésre számítunk az építőanyagoknál, a szolgáltatás maga, vagyis az építési-szerelési tevékenység költsége átlagosan 15 százalékkal emelkedhet az év során - mondta lapunk kérdésére Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke.

Egy lakásfelújításnál a költségek 60 százalékát teszi ki az élőmunka, az anyagköltség 40 százalék, összességében durván 17-18 százalékkal nőhet a felújítások költsége. Ugyan a cél az, hogy ezt a pluszt a megrendelő állja, ám kérdés, hogy mennyi hárítható át ebből rá - tette hozzá az ÉVOSZ elnök, aki szerint ez az év második felében már nem minden esetben sikerül.

Várakozása szerint ugyanis az év második felében az állami, önkormányzati megrendelések halasztása miatt  erősödik a verseny a magánmegrendelőkért.

Az anyagköltségek drágulásával kapcsoltban Koji nagy, 8-40 százalék közötti szóródást említ, a felújítás végső költségének emelkedése nyilván a szükséges építőanyagok függvénye. Tartós építőanyag-hiánytól ugyanakkor nem tart, szerinte erre a lakásfelújítóknak sem kell készülni. Egyrészt az importőrök, a kereskedők "bespájzoltak", másrészt reményei szerint megtalálják az alternatív beszerzési forrásokat.

Nincs remény javulásra egyelőre a szakember-kapacitás bővülésére, idén is 3-4 hónapot kell várni egy-egy jó szakira - állítja az ÉVOSZ elnök.

A siker kulcsa az előkészítés

A sikeres felújítás kulcsa szerinte egy ilyen árháborús, kockázatos helyzetben különösképpen a megfelelő előkészítés, amire a korábbinál lényegesen több időt szükséges fordítani. Nem kerülhető meg az alapos egyeztetés a tervezővel, kivitelezővel, ragaszkodni kell az írásos ajánlathoz - hangsúlyozza Koji László.

A kontárok kivédése érdekében Koji azt tanácsolja, hogy a szakemberek kiválasztásánál feltétlenül győződjünk meg arról, hogy választottunk jogosult a megrendelt munka elvégzésére. Ezt az MKIK építőipari adatbázisában ellenőrizhetjük.

A megrendelők hozzászoktak a dráguláshoz

Az előkészítésre és a kivitelező referenciáira helyezi a hangsúlyt Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője is. Tapasztalatai szerint a felújítási kedvet most nem csak a támogatás év végi határideje erősíti, hanem az a felismerés is, hogy kár árcsökkenést remélni, meg kell barátkozni a folyamatosan emelkedő építőanyagárakkal. Magyarul mondva, a felújítók rájöttek, hogy nincs mire várni tovább - véli a Mapei vezetője.

Markovich Béla szerint az emberek hozzászoktak és elfogadták a napi, heti árakat, a szállítások tolódása azonban nehézségeket okoz. Ahhoz, hogy a felújítás a várt ütemben haladjon, fel kell térképezni, tárgyalni kell az építőanyag-kereskedőkkel, hogy milyen anyagból és mikorra várható a szükséges termék - javasolja Markovich. Tapasztalatai szerint főleg kerámiaburkoló, hőszigetelő anyagokból, téglából lehet lassulásokra számítani.

Az árak év eleje óta átlagosan 15-20 százalékkal nőttek, a munkadíj azonban szerinte nem változott tavaly óta, bár ez főleg a munkavégzés helyszínétől függ, nagyok a különbségek Budapest és a vidék között.

A felújítást fontolgatóknak mindenekelőtt alapos tájékozódást javasol, és személyes referenciák keresését, hasznosnak tartja Facebook-csoportokban, baráti, ismerősi körben informálódni a megfelelő szakember kiválasztásához. Ez komoly munka - fogalmaz Markovich, nagyon sok beszélgetést igényel, szánjunk időt az ajánlott vállalkozó korábbi munkáinak, a vele szerzett tapasztalatok megismerésére, ezen áll vagy bukik, hogy elégedettek leszünk-e a folyamat végén, vagy milliós károk fölött bosszankodunk - hangsúlyozta. lapunknak a Mapei vezetője.