Ketreces teherautón, testközelből élvezhetjük tigrisek és oroszlánok társaságát a nagykőrösi Richter Safari Park egy újonnan kínált programjában. A nyers húsokkal kirakott rácsok mögé a Velvet munkatársai is beléptek, hogy farkasszemet nézzenek a nagymacskákkal.

Felhős égbolt és 7 Celsius-fok: nem éppen ideális időjárási körülmények egy szafarihoz, mi mégis útnak indulunk a fővárostól nagyjából 1 órányi autóútra található Nagykőrösre, hogy részt vegyünk a Szadáról egy botrányos zárás után átköltözött, és tavaly áprilisban újranyílt magyarországi szafari új attrakciójának bemutatóján. Lelkesen ülünk autóba, izgatottságunk pedig egyre csak fokozódik, amint lefordulunk az M5-ös autópályáról a Mizsei Lovastanya irányába. Innen kertek alatt vezet az utunk egészen a parkig, amelyet a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően, a Magyar Nemzeti Cirkusz nyugalmazott vadállatai számára hoztak létre, hogy szabadon levethessék magukról a showbiznisz béklyóit.

„Tavaly áprilisban nagy álom vált valóra, amikor megnyitottuk a szafari parkot” – kezdte ifj. Richter József, a Richter Safari Park alapító-tulajdonosa. „Rengeteg tervünk és elképzelésünk volt, amelyeket szerencsére sorra meg is tudunk valósítani. Külön öröm számunkra, hogy számos családnak tudtunk felejthetetlen élményt szerezni az elmúlt egy évben. Azt tervezzük, hogy a közeljövőben európai szintű szafari parkká emeljük a helyet, ennek érdekében minden évben új attrakciókkal készülünk. Idén hat tigrissel és kettő nőstény oroszlánnal bővítettük a parkot, amely állatokkal a saját területükön belül, egy ketreccel lezárt teherautóból ismerkedhetnek meg a bátrabbak” – fogalmazott Richter úr. Mint azt kiemelte: a park nemcsak a látogatók, köztük a kisvonatos, illetve autós szafarira érkező vendégek szórakoztatását, hanem az idekerülő állatok jólétét is szolgálja. Az itt élő nagyjából 300 példányt szabadtartásban gondozzák, így aki ideérkezik, számolnia kell azzal, hogy kíváncsiskodó, étel után sóvárgó szemtelen lámák, szomorú szamarak, bölények, zsiráfok, marhák, zebrák, antilopok, egy és kétpúpú tevék kukucskálnak be az autó ablakán, valamint elefántok pásztázzák ormányukkal a szélvédőt egy kis répa után kutatva.

A rövid tájékoztató után magunk is kisvonatra ülünk, ám jóformán ki sem gurulunk a megállóból, máris lámák gyűrűjében találjuk magunkat. Sorra hajolnak át a nyitott terű kocsik biztonsági láncai felett: a feléjük nyújtott zöldség nem elég. Az üléseken árválkodó zacskókból is megkísérelnek elcsenni néhány répát, ám a vakuk villanása egy pillanatra visszatántorítja őket.

A kisvonat indul tovább. A parkot bejárva néhol lelassítunk, főleg, ahol nagyobb állatok, zsiráfok, elefántok várnak minket azt remélve, még nekik is jut a finomságokból. Az ázsiai elefántokhoz érve egy kislány hangja csendül fel, aki mindenáron maga akar átnyújtani egy répát a több tonnás emlősnek. Az egyik gondozó leemeli őt a kisvonatról, mi pedig egy pillanatra elveszünk a gyermeki nevetésben.

Utolsó állomásunk a nagymacskák birodalma, amely előtt először a kisvonattal haladunk el. Az egyik tigris túlontúl kíváncsi, meglehet, kerekeken guruló uzsonnát lát csak bennünk. Mindenesetre egészen a kerítés végéig nyomon követ minket, míg oda nem érünk egy fehértigris, majd a két nőstényoroszlán területéhez. A ragadozók árgus szemekkel figyelnek minket, ekkor még nem is sejtik, hogy perceken belül csak egy mancsnyújtásnyira leszünk tőlük.

A nagyjából egyórás kisvonatozás után elérkezünk a fő attrakcióhoz. Ekkora már egy kissé átfagyva, de töretlen lelkesedéssel várunk a sorunkra, hogy feljussunk a külső szemmel egy kicsit bizarr furgonra. Egy hatalmas elkerített területre készülünk betérni – ketrecben. Elsőre talán értelmetlennek tűnhet, hiszen egy kerítés mellett állva is hasonlót tapasztalhatunk, mint akkor, ha mi zárjuk magunkat rácsok mögé a nagymacskák között. Mégis, az élmény más. Hasonló a különbség, mint mikor búvárruhában, ketrecben merülünk cápák közé, vagy csak megtekintjük azokat a Tropicariumban.

A teherautó betolat, mi felszállunk. Ránk zárják a ketrec ajtaját, miközben az oldalára nyers csirkemelleket és csirkeszárnyakat aggatnak. Felbőg a motor, a furgon elindul. Még egy biztonsági kapun áthaladunk, majd a tigrisek territóriumába érünk. Eleinte csak távolról figyelnek minket, majd egy-egy példány megérzi a nyers hús szagát. Az egyik csendben elvesz egy darab szárnyat a ketrec aljából, egy másik hirtelen az autó oldalára ágaskodik. Hatalmas mancsaival belekapaszkodik a rácsokba és a szemünktől mindössze öt centiméter távolságban megvillantja éles szemfogait: farkasszemet nézünk, miközben leszakít egy húsdarabot a ketrecről.

Továbbhaladva a fehér tigrishez érkezünk, ám az különösebben nem érdeklődik irántunk, így pillanatokon belül az oroszlánok mellett találjuk magunkat. Ekkor az egyik gondozó is színre lép, aki egy hosszú, éles rúddal kezdi etetni a nagymacskákat, közelebb csalogatva azokat a furgonhoz, amelyről aztán az összes maradék húst leszaggatják. A szemükben vakufények tükröződnek, amikor pedig elindul a motor, gyorsan hátrálni kezdenek, mi pedig szépen lassan kigurulunk a kerítésen túlra.

A teherautóról leszállva még érezzük magunkon a ragadozók tekintetét, de egy perc sem telik bele, ők megpihennek, mi pedig a parkoló felé vesszük az irányt. A kifelé vezető úton elhaladunk az állatsimogató mellett, majd a kocsihoz érve még egy futó pillantást vetünk a négyhektáros területre. Alig várjuk, hogy nyáron visszatérjünk; akkor elefántfürdetéssel is készülnek a gondozók a birtokon található tóban, ahol vízibiciklivel kerülhetünk majd közel az ormányosokhoz. Augusztusban az Állatkertek Éjszakáján különleges túrával várják az ide látogatókat, valamint az is biztos, hogy egyre több és több állatkölyök szaladgál majd az autókhoz répáért, hiszen a szafari nyújtotta nyugodt környezetben az állatoknak tényleg nincs más dolga, mint fürdőzni az ide látogatók szeretetében és élvezni a tavaszt – annak minden előnyével együtt.

Mindeközben Bács-Kiskun vármegyében...

Ugyancsak szakít a hagyományos állatkerti formával a Felsőlajoson található, évek óta működő MagánZoo, amely Tóth Tibor kezdeményezésére, támogatások nélkül épült fel és nyerte el az állatszeretők szimpátiáját. A vadaskert a mai napig önerőből működik, kizárólag a belépőjegyek árából és a jelképes örökbefogadók támogatásából tartja fenn magát.

Legjelentősebb és egyben legnépszerűbb látványosságai a fehér bengáli tigrisek és a Krugeri fehér oroszlánok.

A magánkézben lévő állatkert Iegkedveltebb programja a kölyökállat bemutatókkal egybekötött látványetetés. Általában minden évben megrendezik, amikor új kisállat születik a parkban. Ilyenkor lehetőség van részt venni barna és fehér oroszlán, szibériai és fehér bengáli tigris, illetve egyéb ritka nagymacska kölykökkel bemutatott előadásokon, valamint testközelből láthatjuk az etetésüket is, naponta több alkalommal. A látványon és szórakozáson túl ezeken a humoros, de színvonalas előadásokon a látogatók rengeteg érdekes információt hallhatnak az állatokról és szemtanúi lehetnek ragaszkodásuknak, játékosságuknak, nem beszélve az ösztönös viselkedésükről.

A március 1-én nyitott park meglátogatása akár egy egész napos családi programot is jelenthet, ugyanis az állatok megtekintésén és az esetleges programokon való részvételen túl lehetőség van ingyenesen igénybe venni a területen található nyársaló- és főzőhelyeket, amelyek összesen 150 fő befogadására képesek.

A világ legjobbja

A világon számos izgalmas és felejthetetlen élményt kínáló szafari park működik, amelyek mindegyike egyedi és különleges. Éppen ezért nehéz egyet kiválasztani közülük és azt a „világ legjobbja” jelzővel bélyegezni. Ha azonban az úgynevezett „Big 5” szempontot vesszük figyelembe, vagyis azt, hogy mely helyszíneken található meg egyszerre a legveszélyesebb öt vadászott vadállat, pontosabban az afrikai elefánt, az afrikai oroszlán, a kafferbivaly, a leopárd, illetve az orrszarvú, akkor az internetes keresők egyértelműen Afrika egy ikonját, az észak-tanzániai Serengeti Nemzeti Parkot listázzák az első helyen.

Serengeti a világ egyik legjobb, az UNESCO világörökség részét képező szafari célpontja, a Föld egyik legrégebbi ökoszisztémája. Növény- és állatvilága igen gazdag, amely szinte semmit sem változott az elmúlt egymillió év során.

A park síkságok és füves területek kiterjedése, ahol a fentebb említett öt vadállat, valamint más afrikai kedvencek, például zsiráfok, zebrák, hiénák, gepárdok és a ritka afrikai vadkutya is megtalálható.

A Serengeti „A Föld legnagyobb műsorának”, a Nagy Migrációnak otthonaként is ismert: évente több mint kétmillió gnú, zebra, impala és gazella kel át a Mara folyón zöldebb legelőket keresve. A vándorlás minden évben július körül indul a kenyai Masai Mara felé. A csorda ezután 1000 kilométeres utat tesz meg vissza Tanzániába október vagy november környékén, az esős időszak kezdetén. Útjuk során ki kell kerülniük az olyan, rájuk leselkedő ragadozókat, mint az oroszlánok és a leopárdok, miközben vándorló madarak raja lepi el az eget. A világ legnagyobb szárazföldi emlősvándorlása  Afrika hét természeti csodájának egyike, amely elképesztő látványt nyújt.

(Borítókép: Tigris a Richter Safari Parkban. Fotó: Németh Kata)