Index Vakbarát Hírportál

Különös dolog miatt kellett elhalasztani a norvég tömeggyilkos tárgyalását

2024. május 10., péntek 13:25

Szokatlan, romantikus kapcsolat miatt húzódik a jogerős döntés Breivik ügyében. A norvég tömeggyilkos elméjét vizsgáló szakember és az államot képviselő ügyvéd egymásba szerettek, ezt azonban nem reklámozták, pedig Breivik védője és a bíróság szerint is felvetődik annak a lehetősége, hogy a nő nem döntött pártatlanul.

Januárban hiába kért emberséget az ügyét tárgyaló tanácstól, ismét elutasította azt az eljáró bíróság. Anders Breivik arra hivatkozott, hogy rossz körülmények között tartják, amiért nem tarthatja a kapcsolatot a többi fogvatartottal. A könnyek között valló norvég tömegmészáros nem adta fel, fellebbezett a döntés ellen, mégsem tárgyalhatják azt olyan hamar.

Norvég lapinformációk szerint ugyanis a Breivik elmeállapotát vizsgáló pszichológus és az államot képviselő ügyvéd egymásba szerettek, így felmerült annak a kétsége, hogy pártatlanul tudna-e dönteni a nő Breivik elméjével kapcsolatban.

A furcsa helyzetről szóló híreket megerősítette Breivik védője, majd hozzátette, hogy már két új szakértőt is javasoltak a nő helyére. A védő elárulta, hogy párjával még 2023 decemberében találkoztak, amikor is a pszichológust előzetesen meghallgatták az ügyben eljáró védők. Ekkor kezdődött meg kettejük között a romantikus kapcsolat.

Breiviknek még hosszú hónapokat kell várnia, mire eljut a jogerős ítéletig, az új szakértők miatt ugyanis június helyett novemberben áll bíróság elé.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a ringerikei börtönben két emeletet csak Breivik miatt tartanak fenn. A hatalmas komplexumban konyhája, edzőterme, de még videójátékokkal ellátott nappalija is van. Hiába van mellette társaságnak három hullámos papagáj, ő továbbra is embereket szeretne maga körül.

A napokban megkezdte a politológia szakos egyetemi tanulmányait is, azonban a börtön körülményei miatt nem hallgathatja az órákat, a tanárokkal sem kommunikálhat, így várhatóan diplomát sem szerez egyhamar.

A 44 éves Anders Behring Breivik 2011. július 22-én 69 embert gyilkolt meg Utoya szigetén a baloldali Munkáspárt ifjúsági táborában – többségükben fiatalokat. További nyolc embert ölt meg gépkocsiba rejtett pokolgéppel Oslo kormányzati negyedében.

Breivik azt vallotta korábban, megbánta, amit tett. Sírva mondta, hogy a börtönben eltöltött idő rémálom, ami miatt naponta fontolgatja az öngyilkosságot. Egy pszichológus, aki friss kockázatértékelést írt a gyilkosról a vallomását követő napon, azt állapította meg, hogy az elítélt nem volt depressziós, öngyilkosságot sem tervezett, és „nagyon jól van”.

(Borítókép: A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik a bíróságon 2016. március 15-én, Skienben. Fotó: Jonathan Nackstrand / AFP)

Rovatok