Miért haltak meg a kiégett Tesla utasai?

2021.04.20. 10:04

Ketten meghaltak, amikor fának rohant és kigyulladt egy Tesla a texasi Houston közelében szombaton, késő este. A baleset körülményei annyira rendkívüliek, hogy ismét ráirányítják a figyelmet egy sor kérdésre, amit tisztázni kéne, mielőtt még többen hiszik el, hogy az önvezető autó már valóság, amit bárki megvásárolhat.

Próbaútra indultak annak a Tesla Model S-nek az utasai, akikkel az autó nem sokkal később fának rohant, majd kigyulladt és porig égett. Az eset szombat este, helyi idő szerint késő este, tizenegy óra után történt a texasi Houstonban. Az első híradások szerint az autóban ülő 59 és 69 éves férfiak, a baleset későbbi áldozatai az önvezető képességről beszéltek, mielőtt elindultak. 

Az egyik holttestet a jobb első, a másikat a hátsó ülésen találták meg a mentés során, vagyis senki nem ült a vezetőülésben, amikor a tűzoltók a helyszínre érték és oltani kezdték a roncsot. A 2019-es Model S előzőleg egy közeli zsákutcából hajtott ki, ám a következő kanyart már nem tudta bevenni, és a nagy sebességgel az út menti fáknak ütközött.

A jelenlegi információk szerint kétféle válasz lehetséges a kérdésre, hogy mi okozta a Tesla utasainak halálát. Az autó nagy sebességgel csapódott fának és intenzíven égni kezdett. Feltehetőleg ekkor már nem volt módjuk kiszállni az utasoknak, ezért vesztették életüket az utóbbi évek legfurcsább Tesla-balesetében. 

Egyelőre vizsgálják, hogy a Tesla Autopilotnak nevezett vezetéstámogató rendszere aktív volt-e az ütközés idején, hiszen az első híradások arról szóltak, hogy önvezető módban közlekedett az autó. Az ügyben a tragédia után két nappal Twitteren reagált Elon Musk, a Tesla alapítója is, aki szerint az eddig kinyert eseményadatok alapján nem volt aktív az Autopilot a baleset idején, ráadásul erre nem is lett volna alkalmas a környék úthálózata, mert nem voltak burkolati jelzések a helyszínen, miközben ez minimálisan szükséges az autó megfelelő tájékozódásához.

Bármi is a valóság, a Tesla vezetéstámogató funkciójának neve finoman szólva nem áll arányban azzal, ahogy a menet közbeni sávtartásra, táblafelismerésre, manőverezésre, gyorsításra és lassításra képes vezetéstámogató rendszer ma működik. 

Eddig összesen huszonhárom, a Tesla Autopilot funkciójával kapcsolatba hozható ügyben folyt vizsgálat az Egyesült Államok közlekedési hatóságánál. Korábban mi is írtunk egy ügyről, amikor egy Model X sávelválasztónak rohant egy autópályán. Erről az ügyről kiderült, hogy a vezető keze hat másodperce nem volt a kormányon, amikor az ütközést történt.

Nem önvezet az Autopilot

A Teslát egy korábbi, 2018-as, szintén halálos baleset kapcsán már meglegyintette a vád, hogy az Autopilot nem biztonságos, hiszen sem szemmozgás-érzékeléssel, sem más technológiával nem védekezik a kicselezése ellen. Ezt a cég azzal indokolta, hogy az efféle technológiákat nem tartja hatékonynak erre a célra.

A nemzetközi ötös skálán jelenleg második, ritkábban harmadik szintű "önvezetést" biztosító szoftveres, és kamerákból, illetve radaros és ultrahang-érzékelőkből álló hardveres megoldás elvileg nem engedi meg, hogy akár egy teljes percre levegye kezét a kormányról az autó vezetője, mert az Autopilot 8-10 másodperc után intenzív jelzéssel szólítja fel a vezetőt, hogy ismét fogja meg a kormányt. Ellenkező esetben a vezetéstámogató rendszer kikapcsol és teljesen visszaadja az irányítást. Ebben a cikkben írtunk arról, hogy miért nem biztonságosak még ezek a megoldások.

A Foxbusiness cikke hosszan foglalkozik a történtekkel és felidézi a Tesla honlapján olvasható figyelmeztetést, amely szerint az Autopilot kizárólag folyamatos emberi felügyelet mellett használható. 

Tízszer biztonságosabb

A cikk kitér arra is, hogy a gyár saját idei év első negyedévben kiadott összesítése szerint a felhasználóktól származó, felhőben tárolt adatok szerint minden 4,19 millió Autopilottal megtett mérföldre (6,7 millió kilométerre) jutott egy baleset, ami körülbelül fele annak, amilyen gyakorisággal az autók Autopilot nélkül baleset részeseivé válnak. Ugyanitt jegyzik meg azt is, hogy az NHTSA szerint az Egyesült Államokban minden 484 ezer megtett mérföldre esik egy közlekedési baleset.

Miért oltották négy órán át az autót?

Nem ez az első eset, amikor egy villanyautó kiégésének és oltásának körülményeiről, de leginkább a folyamat nehézségeiről tesznek említést a hírekben. Az alábbi oktatóvideót éppen idén januárban tette közzé az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági tanácsa (NTSB), témája: biztonsági kockázatok az elektromos autótüzekben. Ezek az autók azért olthatók nehezen, ha kigyulladnak, mert a jellemzően a padlólemezbe épített, több ezer cellából álló, általában lítiumion akkumulátor jelentős maradványenergiát tárol és amikor az egyébként jól védett helyen található akkucsomag eldeformálódik az ütközésről, zárlatos lesz és az így keletkező hő lángra lobbantja. A megrekedt elektromos energia nem csak táplálja a tüzet, de képes azt újragyújtani is a teljes eloltást követően. 

  A villanyautók teljes áramtalanításához részletes utasítást adnak a gyártók a hatóságoknak, de amikor egy autó egy balesetben megrongálódik, általában nem hozzáférhetőek már ezek az áramtalanítási pontok, mire kiérkeznek a mentőegységek és a tűzoltók. Így viszont marad a hosszadalmas oltás, amely a texasi esetben négy órán át tartott és a tűzoltók mintegy 113 ezer liter vizet használtak el hozzá. Az villanyautótüzek elleni hatékonyabb módszer már rendelkezésre áll, gyakorlatilag egy nagy medence amelybe egyszerűen bedaruzható az autó, és az oltóvízbe merítve, hosszú hűtési folyamattal lehet megszüntetni a tűzveszélyt. 

Update: Az esetről szóló első híradások után megszólalt a helyi tűzoltóparancsnok is, aki szerint nem az oltás tartott négy órán át, ahogy ezt korábban a legtöbb sajtóorgánum leírta, hanem a Tesla lángjainak megfékezése és az akkumulátor folyamatos hűtése vett ennyi időt igénybe az utóbbiban elinduló káros és túlmelgedéshez vezető folyamatok megállítására. Az eredeti cikket itt olvashatják, a Villanyautósok oldalának szemléjét pedig itt.

Ha megnéznéd egy korábbi videónkat az önvezető Tesla használatáról, itt megteheted, ha pedig elolvasnál egy jó publicisztikát az önvezető autók jövőjéről, ezt ajánljuk: Vezessen helyettem az autó! Ha az önvezetés jövőjének fejtegetését is videóban fogyasztanád, akkor ide kattints, alább pedig kollégánk friss videóját nézheted meg az esetről:

Címlapkép: Scott J. Engle / Reuters