Kiderült, hogyan lehet elszámolni a villany- és konnektoros hibridautók üzemanyagköltségét

2022.08.17. 11:51

Ha valaki saját benzines vagy dízel autóját használja a munkahelyi kiküldetések során elég egyértelmű szabályok mentén tudja elszámolni az üzemanyagköltséget. Van egy erre vonatkozó táblázat, amely hengerűrtartalom és üzemanyagtípus szerint konkrétan megmondja, mekkora fogyasztással kell kalkulálni, és az egységárról is közzéteszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az időről időre frissülő iránymutatást. De az elektromos és a konnektorból tölthető hibridautók kapcsán nagyon sok volt eddig a kérdőjel.

DSC08254

Most viszont – ahogy arra a villanyautosok.hu is rámutat – megjelent a Magyar Közlönyben a 2023-as központi költségvetést megalapozó törvény (2022. évi XXIV. tv.), ennek 6. melléklete egyértelműsíti a helyzetet. Érdekesség, hogy nemcsak a plug-in hibridek, hanem a tisztán villanyhajtású járművek elszámolását is a benzinárakhoz köti a szabályozás, nem pedig az elektromos áraméhoz.

Ennek értelmében a plug-in hibrideknél a fenti táblázatokat használva kell kikeresni a belső égésű motorra vonatkozó normát, majd annak kiszámítani a 70 százalékát. Tehát ha egy 1,8-as benzines autóra 9,5 liter üzemanyagot lehet elszámolni száz kilométerenként, akkor egy szintén 1,8-as, de benzines-elektromos konnektoros hibrid esetében 6,65 liternyit. A tisztán villanyhajtásúak esetében 3 liter/100 kilométerrel szorozzák fel a 95-ös benzin NAV által alkalmazott árát.

Az új rendelkezés 2022. október 1-jétől lép érvénybe, akkortól tehát egyértelműen a mindenkori benzinárhoz kötik az elektromos és plug-in hibridautók elszámolható üzemanyagköltségét.