Így vadásznak a magyar katonák partizánokra

Vagy fordítva, mert Nagy Dénes filmjében, a Természetes fényben, amely a Berlinale versenyprogramjában indul, hamar megfordulhat a helyzet. Itt az első előzetes.

Korábban írtunk róla, hogy Nagy Dénes első nagyjátékfilmjét, a Természetes fényt beválogatták a Berlinale versenyprogramjába, ami nagyon nagy szó, ahogy az is, hogy a francia, német, belga és lett koprodukcióban készült film első előzetesét a legrangosabb filmes szaklap, a Variety hozta ki, nyilván angol felirattal, hogy az egész világ, vagy legalábbis annak angolul értő fele élvezhesse.

A film hőse Semetka István alhadnagy, aki egy magyar partizánvadász alakulatban szolgál a megszállt Szovjetunió területén, valahol az irdatlan nagy, mocsaras Brjanszki erdőben. Az egyik bevetés során az egység egy falun áthaladva tűz alá kerül, a parancsnokuk elesik, a visszavonuló honvédek pedig a falu lakóin állnak bosszút, amiért nem figyelmeztették őket. Nagyjából ennyi a történet, a most kijött előzetes pedig inkább arra vállalkozott, hogy a hangulatot közvetítse, ami ugyebár a témához illően meglehetősen komor, és ami logikusan a műfaj egyik legnagyobbját, az Elem Klimov rendezte Jöjj és lásdot (1985) is megidézi, mert ha fegyveresek a civil lakosságot egy faépületbe terelik, majd rájuk zárják az ajtót, akkor nem nagyon kell találgatnunk, hogy mi fog következni.

A Závada Pál regényéből dolgozó, a forgatókönyvet is jegyző Nagy Dénes, aki eddig dokumentumfilmesként volt ismert, elsősorban a főhőst alakító Szabó Ferenc arcára koncentrál, egy olyan embert bemutatva, aki egyszerre tanúja, elkövetője, és maga is áldozata azoknak a borzalmaknak, amiket teljes mértékben még felfogni sem képes. És Szabó arca valóban kifejező, a kamera állandóan rátapad, talán kissé túl sokszor is, miközben a reménytelen, mocsaras tájat is látjuk a parasztok nyomorúságos fakunyhóival, a sárba ragadó lovakkal, és – már elnézést a kekeckedésért - megkapjuk a művészfilmek kötelező szimbolikus döglött állatát, jelen esetben egy jávorszarvast. Ami szintén igen hangsúlyos az előzetesben a maga különböző állapotaiban. A színtiszta háborús filmek rajongóit megnyugtatjuk, van harc is az éjszakai sötét erdőben, de nyilván nem ez lesz a fő csapásvonal.

A második világháborúban a fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a keleti front mögött megszállt területeken, részben biztosítófeladatokat ellátva, részben a németek kérésére partizánvadász alakulatokban. Ezek aztán hamar megtapasztalták ennek a hadviselésnek a brutalitását, és maguk is hasonló brutalitással válaszoltak – nehéz persze utólag eldönteni, melyik jött előbb. Ennél fogva a film nyilván heves vitákat vált majd ki, hiszen a magyar haderő szerepvállalása önmagában is vitatott a szovjet hadjárat során, amiről rendszerint nem történészi kutatások, hanem a vitázók politikai meggyőződése alapján szoktak a felek egymásnak esni. A látottak alapján az biztos, hogy bár a Természetes fény fikció, semmi olyat nem ábrázol, ami nem történt meg a valóságban is. A főbb szerepekben Szabó Ferenc mellett Bajkó László és Franczia Gyula látható, és a tervek szerint még tavasszal, amint kinyithatnak a mozik, a Vertigo Média forgalmazásában a magyar nézők is láthatják a filmet.