Szinkronban

D  AS20210510030
2021.05.10. 14:35

Hétfőn hivatalosan elkezdődött a vizes Európa-bajnokság. Egyelőre a Duna Arénában, szerdától pedig a Lupa-tavon is úsznak, mégpedig a nyílt víziek, már ha a víz hőmérséklete eléri a 16 Celsius-fokot, a szabály értelmében ez alatt nem rendezhetnek versenyt.

Szóval, Duna Aréna. A grandiózus építmény négy éve a 2017-es világbajnokságon debütált, most is itt van a sajtóközpont, reggel kilencre oda is megyek, hogy felvegyem az akkreditációs kártyámat. A lépcsőfeljárónál marcona őr, nyakba akasztós plasztiklap nélkül egy tapodtat se tovább, mondja, és még össze is vonja a szemöldökét. De hiszen pont ezért jöttem, nyekergem megszeppenve, mire érdeklődik a nevem után, majd ránéz a kezében szorongatott paksamétára, és – ilyen nincs! – leemeli a legfelsőt. „Ez itt az öné!”, dörgi, én meg fellélegzek, mert ekkora szerencsém negyvenéves pályafutásom alatt egyszer sem volt, hogy valahová vita és huzakodás nélkül beengedtek volna.

Most, karrierem alkonyán, végre sikerült.

Bár ne sikerült volna. Mert ha már itt vagyok, felmegyek a lépcsőn, és bekukkantok az Arénába, megnézem, mi történik ilyenkor.

Jóformán semmi. A műsorfüzetemre pillantva ennyit látok: „Free Solo Preliminary”. Szóló szabadon választott selejtező. A sportág? Synchro. Így aposztrofálják napjainkban a régebben vízibalettnek, aztán műúszásnak, legutóbb pedig szinkronúszásnak titulált bonyolult mozgásformát.

Belépek az emeleti ajtón, hazudnék, ha arra számítanék, hogy mellbe vág a tömeg zsivaja. Egyfelől nem is vághat, mert az Eb-t buborékban, zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezik, de kolléga sincs egy darab sem.

Később megkérdezem az esemény szervezőbizottságában dolgozó barátomat, hány újságíró volt kíváncsi a „Free Solo Preliminary” nevű performanszra. „Magyar egy sem”, hangzik a válasz, amin nem lepődöm meg.

A monumentális épület kong az ürességtől.

Ahogy hazafelé ballagok, eltöprengek az élet furcsaságain. Oké, jövő hétfőtől valóban minden tekintet az Arénára szegeződik, hiszen Milák Kristóf, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Verrasztó Dávid és a többi magyar éremesélyes tényleg mindenkit érdekel.

Sőt, szerdától a Lupa-tó is izgalmas helyszín lesz. Rasovszky Kristófnak a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokság óta bérelt helye van a szívünkben.

No de a „Free Solo Preliminary” értékelhető magyar érdekeltség nélkül?!

Tanult kollégám már régóta ismételgeti nekem, mint valami mantrát: miért kell az összes vizes sportágat összevonni, miért nem lehet külön Eb-t rendezni a műugróknak és a műúszóknak?

Persze nem vagyok én teljesen idióta, pontosan tudom a választ.

Pusztán kegyeleti okokból nem írom ide, merthogy vannak barátaim a műugrók és a – nevezzük hivatalos nevén – a szinkronúszók között.

Még ha tiszteletre méltó sportáguk értékelését illetően nem is mindig vagyunk szinkronban.

(Borítókép: Jasmine Verbena a női szinkronúszás egyéni szabadprogramjának selejtezőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 10-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)