Cigány és cigányellenes voksok Szerencsen – ellenzéki főpróba 2022-re

2020.09.27. 10:49

Tetűcsúszda és cigánybűnözés

Bőven kell magyarázat ahhoz, hogy a Kurucinfót nem olvasó átlagember rájöjjön arra, hogy mit is jelent az elhíresült tetűcsúszda kifejezés, és hogy ennek mi köze lehet az antiszemitizmushoz. Bíró László, az ellenzék jobbikos szerencsi jelöltje és szubkultúrája a pajeszt nevezi így, amelyen leszánkázhat a tetű az ember (értsd: a „tetves zsidó”) fejéről. Ahhoz pedig még több magyarázat kell, hogy a demokratikus ellenzék erői miért is a Jobbik egyértelműen keményvonalas, cigánybűnözőzős éveiből –azokból az időkből, amikor Gyurcsány Ferenc és pártja még egészen máshogy jobbikozott – itt maradt emberre bíznák a kétharmad legalábbis szimbolikus lebontását. Bár ez néhány gondolat múlva nemcsak, hogy megérthető, hanem kimondottan racionális (sőt, opportunista) döntésnek is látszik majd.

Ugyanakkor mégiscsak nehéz magunk elé képzelni azt, ahogyan Kocsis-Cake Olivio elégedetten csettint, amikor megtudja, hogy Bíró személyében egy mindeddig kimondottan idegen- és kisebbségellenesen beszélő kandidáns képviseli majd őt is az elkövetkezendő hetek kemény harcaiban a kampány során. Ha pedig nyerne, akkor azzal egészen új formában érzékenyülhetne a korábban oly zártnak és keménynek tűnt politikus a demokratikus ellenzék soraiban – számos kisebbség várja, hogy őket is őszintén méltassa majd a jövőben. 

A Washington–Taktakenéz-tengely

A taktaköziek nagy része csak annyit tud Washingtonról, hogy Amerikában van, és ott lakik az amerikai elnök a Fehér Házban, de minden értelemben felfoghatatlan távolság feszül köztük és a Capitol Hill között. És most mégis, innen, ebből a távolságból érkezik haza Koncz Zsófia, a választókörzet korábbi képviselőjének a lánya, hogy a közelmúltban tragikus motorbalesetben elhunyt édesapja képviselői helyéért ő is ringbe szálljon. Teszi ezt úgy, hogy a világ egyik legfontosabb városát és egy diplomata-karriert tesz félre, hogy felvegye a harcot a munkanélküliséggel, a droggal, valamint a kollektív depresszióval szemben, illetve, hogy valahogyan megpróbálja a térségben tartani azokat a fiatalokat, akik nélkül szinte teljesen reménytelen lesz itt a jövő. Nem vitatható el, hogy mennyire megtisztelő és mennyire hiteles a vele kapcsolatosan meghozott döntés arról, hogy ő induljon a kormánypártok színeiben, ugyanakkor rámutat arra is, hogy a Fidesz saját politikusi utánpótlása mostanra egész egyszerűen teljes mértékben elfogyott az ország egyik legnagyobb megyéjében. Ha nem így lenne, akkor legalább némi dilemma felmerült volna, hogy egy törékenynek tűnő, bár kétségkívül hiteles, ugyanakkor mégiscsak egy másik világegyetemből érkező fiatal nő helyett miért is nem egy bátran harcba küldhető, Bíróval egy súlycsoportban lévő, talán kevésbé szofisztikált jelölttel induljon. Bár utólag finoman megmagyarázható, hogy akár az is cél lehetett, hogy a különbségek nagyon is kirajzolódjanak a két esélyes jelölt között.

Mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a Fidesznek kevés a politikusi tartaléka a megyében, komoly vérfrissítésre lenne szüksége. A párt felső vezetésében is tudják, hogy kellenek azok az új emberek a párt környékén a megyében, akik lendületet és új eredményeket tudnak hozni, de amíg az ellenzék sem csipkedte magát jó jelöltek felmutatásában, addig ezt a Fidesz is próbálta megúszni. Ugyanakkor Csöbör Katalin, Demeter Ervin vagy éppen Hörcsik Richárd utódait eddig sehogyan sem sikerült megtalálni, miközben Mengyi „Voldemort” Roland mellett olyan, korábban komoly tiszteletnek örvendő fideszes potentátok is kiestek a rendszerből, mint Ódor Ferenc, korábbi közgyűlési elnök, akit egy többmilliós sikkasztási gyanú miatt Encsen vettek őrizetbe még 2018 végén.

Koncz Zsófia akár a megoldás és egy új éra kezdete is lehet, ha nyer, de vannak többen is a megyében, akik szerint viszont egy esetleges szűk győzelem, vagy konkrét vereség végre felébresztené a párt felsőbb köreit, és tennének azért, hogy új arcok, új témák, új megközelítések is lehetőséget kapjanak 2022-ig, illetve majd a következő parlamenti választásokon. (Zárójelben: ennek egyik előfutára lehet az az Alakszai Zoltán is akár, aki Miskolc jegyzője volt egészen a 2019-es önkormányzati választásokig, ahol viszont polgármesterjelöltként indult, majd veszített, és most Demeter Ervin leváltását követően majd a megye kormánymegbízottjaként járhat el.) 

Cigány voksok 2020-ban és 2022-ben 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számú választókörzetben kimondottan magas a romák aránya (egyes településeken még az óvatos becslések szerint is 20-30% körüli, a Taktaközben pedig vannak helyek, ahol még ennél is jóval magasabb), és bár voltak arra korábban is próbálkozások, hogy roma politikusok megjelenjenek a színen, mindezidáig soha nem sikerült úgy pozicionálniuk magukat, hogy meghatározó szereplők is lehessenek. Ez azért is érthetetlen, mert a cigányok túlnyomó többsége a múltban oda szavazott, ahonnan többet ígértek nekik és stabil szavazóbázis lennének, ha igényeikre, problémáikra megoldási javaslatok és intézkedések születnének. Bár azt ki kell emelni, hogy a mostani idősebb és az úgynevezett köztes roma generáció (utóbbiak a 25–45 év közöttiek) tagjai jó szóval, szívesen emlékeznek vissza a korábbi képviselő Konczra. Közvetlen és nyitott embernek látták, akit valóban érdekelt a térségben a romák helyzete. Éppen ezért számosan vannak, akik szívesen támogatnák a lányát, de egyértelmű dilemma lehet sokuk számára, hogy az időközi választásra bejelentkezett egy hiteles roma jelölt is, aki függetlenként indul.

Váradi Gábor korábban maga volt a miskolci roma nemzetiségi önkormányzat – kiemelt figyelemmel kísérte és segítette a roma és hátrányos helyzetű családokat akkor, amikor város fideszes vezetése a Számozott utcákban próbálta felbontani, illetve nem újította meg a lejáró bérlakás-szerződéseket, de részese volt fiatalokat segítő ifjúsági- és sportprogramoknak is, utóbbi témában az Országos Roma Önkormányzat is feladatot kínált a számára. Nyitott, érdeklődő, a konfliktusok helyett inkább a megoldásokra, megegyezésre törekvő embernek tartják a környezetében. Hitelességéhez nem férhet kétség, de nem kis bátorság is kellett ahhoz, hogy önként vállalja fel azt a hálátlan szerepet, hogy rajta és a rá leadott szavazatokon múlik majd, hogy Bíró vagy Koncz nyeri-e el a mandátumot.

Váradi esélyei nyilván nem túl magasak arra, hogy ő nyerje a körzetet, de nagyon fontos szereplő lehet. Ha akár 8-12%-ot is meg tudna szerezni, akkor az nagyon hiányozhat majd az esélyes jelöltektől. Ennyit pedig Váradi sokak szerint képes lehet összeszedni, ami leginkább azért lenne fontos, mert rávilágíthatna arra, hogy mennyire sokat is érhet egy önálló és hiteles roma jelölt majd 2022-ben a két nagy politikai tömörülés bármelyikének. Váradi jó szereplése megfontolás tárgyává tehetné, hogy a mostani vesztes fél roma jelöltet válasszon 2022-ben, amikor a mostani nyertes nyilván újrázni szeretne. Fontos kitérni arra is, hogy Váradinak nemcsak a térségbeli és megyei romák szorítanak, gyakorlatilag a teljes hazai cigány közélet szurkol most neki, és próbálja a lehető legtöbb formában segíteni. Ha jó eredményt ér el, az mindannyiuk sikere lesz, és ez komoly motivációt és elszántságot adhat neki a következő hetekben.

Kikre is haragudjunk? Sárkány ellen sárkányfű?

Bíró jelölése mögött sok helybeli szerint leginkább az állhat, hogy a demokratikus ellenzék úgy látta, olyan jelöltre van szükség, aki képes lehet a térség nem roma lakosságában egyértelműen mérhető romafóbiát tovább erősíteni, és mivel ilyen jelöltet nyilván nem lehetett a Pasarétről hozni, hát a Jobbik kapta meg a lehetőséget. Bíró ilyen szempontból tökéletes kandidáns. Maszkulin, egyszerű, és nem lehet azzal vádolni, hogy segélyezéssel és jogvédelemmel kezelné a cigányügyet a térségben. Azaz, hiteles lehet minden olyan helybeli nem roma számára, akik aggódnak a térség elöregedése és elcigányosodása miatt, bár nyilván megoldást ő sem tud hozni a droghelyzetre, a kiemelkedően magas iskolai lemorzsolódásra, valamint a fiatalkori gyermekvállalásból eredő nehézségekre. De legalább a nem cigányok a magukénak éreznék. Azaz képes lehet egyben tartani a nem roma és kormánykritikus szavazókat, akiket különösebben mozgósítania sem kellene – ha közvetett módon is képes azt képviselni, hogy ő látja, érti és nem szereti a romákkal kapcsolatos nehézségeket, akkor az komoly támogatást generálhat a számára.

Érdekes módon ugyanakkor arra is figyelmet fordít vele kapcsolatosan a Jobbik, hogy  túlságosan  azért  ne tűnjön cigányellenesnek, tudatosan keresi a térség cigány közösségeivel a kapcsolatot, bár várható lesz, hogy ez majd a választásokhoz közeledve csökken. Bíró esélyei jók lehetnek, ugyanakkor egy szűk vereség, vagy maga a győzelem komoly nehézségeket szül majd az összellenzéki oldalon. Úgy tűnhet, hogy van esély, van módszer a Fidesz legyőzésére, de akkor hány körzetben kell elviselnie majd Szabó Tímeának, Karácsony Gergelynek és Arató Gergelynek (+ a komplett Bitó-szalonnak) hogy zsidózó radikálisok, vagy egykor volt kirekesztők kapjanak lehetőséget maguk mellé állítani a társadalmi nehézségekben elfáradó, de Orbánra is haragvó ellenzéki szavazókat? Akár tucatnyiban is. És biztos, hogy sok unikum kell majd hozzá.

Mit adhat a Fidesz?

Koncz mozgástere a fentiek alapján kissé behatárolt. A korábban nagy számban a Fideszre szavazó cigányok egy része valószínűsíthetően elgondolkodik azon, hogy Váradira szavazzon. A nem roma Fidesz-támogatók már most sincsenek egyértelmű többségben, miközben a nem roma ellenzéki szavazók könnyen szervezhetők egy nagyobb tömbbe akár most is, és ők ki is fognak tartani a választásig biztosan. Ha Koncz nyitna a romák felé (amit egyébként egészen finoman próbált eddig is), akkor az sokak szemében teheti szimpatikussá Bíró korábbi keményebb megnyilatkozásait, hiszen úgy tűnhet, a Fidesz olcsón akarja sokak támogatását megnyerni.

Koncz jó érzékkel nyúl olyan témákhoz, amelyek érdekesek, aktuálisak, továbbá közvetetten egy célcsoportot, közvetve viszont többet is érinthetnek (pl. helyben boldogulás, turizmus-fejlesztés a Tokaj-térségben, a 37-es út fejlesztése stb.), de nem tudni, milyen potenciállal bír majd ő maga ahhoz, hogy ne csak egy-egy ágazat, vagy érdekcsoport támogatása legyen biztosított a térségben, hanem sokaké. A fiatalok elvándorlása szinte megállíthatatlannak tűnik, a turizmus fejlesztése pedig értelmetlen, ha nincsenek megfelelő munkavállalók, akik képesek lennének az üres munkahelyeken megjelenni.

A romák egy része folyamatosan talál munkát (leginkább idény-jellegűt), de a számuk és az arányuk egyre csak nő, mert több gyermeket és korábban vállalnak, mint a nem romák, illetve a végzettséggel bíró nem romák folyamatosan hagyják el a térséget. Ebben a helyzetben a Fidesznek mindenképpen az oktatást és a szakmához jutáson keresztül való elhelyezkedést kellene erőltetnie, de ehhez a térségben lévő roma közösségek túlnyomó többségében olyan mértékű szociokulturális nehézségek, lemaradások vannak, hogy azokat csak az a generáció lesz képes csökkenteni, eltüntetni, amelyik most még csak óvodába, iskolába, tanodába, esetleg szakközépiskolába jár.

Addig viszont nehéz víziókat kínálni. A térséget közben szinte teljesen elönti az olcsó drog, amely egyértelműen a roma közösségeket teszi még elviselhetetlenebb helyekké, ennek a megoldása viszont karakteres, egyértelmű feladat-felvállalást és megvalósítást követel meg, ebben pedig a Fidesz a megyében a cigányokkal kapcsolatban eddig nagyon vegyesen teljesített, és inkább kihúzta magát belőlük, nehogy a felvállalt intézkedésekkel tovább erősítse az ellenzéki szavazók cigányellenességét.

A szerző romaügyi szakértő.