Eladó a világ egyik leghíresebb felhőkarcolója

A New York-i Chrysler Building ma is a világ legmagasabb téglaépülete

GettyImages-144094545
2019.01.20. 17:04

Az Urbanista elmúlt tíz évében rengeteg eladó házat mutattam már be, köztük egy csomó nagyot és híreset. Ám ennyire nagy és ennyire híres egy sem volt közöttük. Eladó ugyanis a Chrysler Building, a világ egyik legismertebb épülete, New York Halászbástyája.

A húszas években épült, akkor zajlott ugyanis minden idők legnagyobb magassági versenye, melyben amúgy egy magyar építész is kivette a részét. Ráadásul akkoriban nem országok, de még csak nem is városok versengtek, hiszen 1908 és 1973 között végig New Yorkban volt a világ legmagasabb épülete. (Jellemző, hogy 65 év után még csak Chicago nyerte el tőle a címet, ma viszont már csupán egyetlen amerikai épület fér a top 20-ba – az is 2014-ben épült.)

Nemcsak az ingatlanok piaca szárnyalt a húszas évek Amerikájában, hanem az autóké is. A Chrysler volt a harmadik legnagyobb gépkocsigyártó akkoriban Ford és a General Motors után. Kijárt neki egy székház, melyik megmutatja erejét. Még akkor is, ha a felhőkarcoló valójában soha nem volt a vállalaté, azt a tulajdonos, Walter Chlyser saját pénzből építtette.

Még a rajzasztalról vette meg a terveket egy ingatlanfejlesztőtől, aztán persze saját ízlése szerint alakítgatta. Így került egy csomó autóipari szimbólum az épületdíszek közé.

A tervezője, William Van Alen igazi egyslágeres szerző volt, sem előtte, sem utána nem tervezett ehhez foghatót. Az építés végén összevesztek Chryslerrel a pénzügyeken, majd a világválság végleg derékba törte a karrierjét. Nem tervezett többet, élete hátralevő részében szobrászatot tanított.

Viszont volt amiben szerencsésebb volt a fejlesztés. Chrysler már a végső méret elérése előtt eldicsekedett azzal, hogy soha nem készült még ilyen magas acélszerkezet, amelynek építése közben ne halt volna meg valaki. Klassz lehetett akkoriban a munkavédelem.

A Chrysler Building elég merész céllal épült. Nemcsak a világ legmagasabb épülete, de a világ legmagasabb építménye is akart lenni.

A hatalmas csúcsdísz egyetlen funkciója az volt, hogy hacsak két arasszal is, de megdöntse az Eiffel-torony 318,7 méteres rekordját.

Ez amúgy sikerült is (pontosan 318,9 méter magas lett), de egyik címének sem örvendhetett túl sokáig. A világelsőséget egy éven belül elnyerte tőle az Empire State Building, ráadásul az Eiffel-torony is visszaelőzte, mikor az ötvenes években egy antennát szereltek rá. Rendben, még mindig ott van New York top tíz felhőkarcolója között, meg a világ legmagasabb téglaépülete címet is birtokolja (bár a tartószerkezete az már acélváz). Ám azért igazi rekordernek ma már nem mondható.

Na de ezt a házat elsősorban nem is a magassága miatt szeretjük. Hanem azért, ahogy kinéz. A formáját némileg a szabályozásnak is köszönheti. New Yorkban azokban az időkben előírták, hogy meddig emelkedhet egy ház utcai homlokzata törés nélkül, és hol kell lenni az első visszahúzásnak.

Ezért van az, hogy a húszas évek amerikai felhőkarcolói olyanok, mint valami megnyújtott zikkuratok: széles alapról indulva fokozatosan vékonyodnak.

Viszont a kecses íves formák már a tervezőt dicsérik. A jellegzetes alakot nagyon sok mindenhez hasonlították már, függőlegesen tartott kardhaltól egy autóipari kéziszerszámig. Az biztos, hogy mára ez az épület lett az art deco stílus egyik legfontosabb összegzése, gyakorlatilag a szimbóluma.

Most viszont piacra került, merthogy mindössze nyolcvan százalékos kihasználtsággal működik a 77 emeletes épület, ami azért arrafelé nem számít valami jónak. Igaz, folynak tárgyalások, hogy az Amazon például odaköltözzön, de egyelőre még nem állapodtak meg semmiben. Szóval a tulajdonosok (a ház kilencven százalékát az Abu Dhabi Investment Council birtokolja) az eladás mellett döntöttek.

Hogy mennyiért megy el a mindössze 117 ezer négyzetméteres irodaház, azt nehéz megjósolni. Az biztos, hogy az abu-dzabi befektetők 2008-ban 800 millió dollárért vásároltak részesedést. Azóta azért eltelt tíz év és egy ingatlanválság is.

A világ egykor leghíresebb felhőkarcolója mindenesetre újra a figyelem középpontjába kerülhet néhány hétre.

Borítókép: Education Images / Getty Images Hungary.