Az első hidrogénbomba dokumentációját egy vonaton felejtették, és soha nem került elő

1953. január 6., este 9 óra 1 perc: John Wheeler felszáll a Princetonból Washingtonba tartó éjszakai vonatra. Wheeler a Princeton Egyetem elméleti fizikusa, az ottani Matterhorn B kutatócsoport vezetője. A Matterhorn az Alpok egyik csúcsa az olasz-svájci határon, és ezzel a névvel illették a Japán II. világháborús amerikai bombázását célzó hadműveletet is. Utóbbi jelentés már közelebb visz minket az ötvenes évekbeli Matterhorn B kutatócsoport céljához, hiszen a B a bombát rövidítette.

Wheelernek megvolt az a rossz szokása, hogy az utazásaira is magával vitte a munkát. Aznap éppenséggel egy hat oldalas, titkos minősítésű dokumentum volt nála, amely összefoglalta az amerikai atomfegyverprogram történetét, a kezdetektől a hidrogénbomba kifejlesztéséig. És Wheeler egyszerűen elkutyulta ezt az iratot a vonaton, de úgy, hogy hiába riadóztatott az FBI egy kisebb hadsereget, akik darabokra cincálták a szerelvényt, soha nem találták meg.

Termonukleáris pusztítás

John Wheeler a II. világháború idején is a Manhattan-terv munkatársai között volt, de a háború után a polgári tudományban helyezkedett el. A Princeton Egyetem legmegbecsültebb tudósai között tartották számon, egészen nyugdíjba vonulásáig, az egyetem történetében a legtöbb fizikus doktorandusz kutatásait felügyelte. De amikor megszületett a politikai döntés a hidrogénbomba kifejlesztéséről, egyetemi katedráját megtartva, újra kormányzati szolgálatba állt, és részt vett az atombombánál is nagyságrendekkel nagyobb pusztítóerejű fegyver megalkotásában.

Wheeler nem cáfolt rá a szórakozott professzorról szóló anekdotákra - derült ki a Physics Today folyóiratban közölt cikkből, amely annak a szerencsétlen 1953 januári éjszakának a történetét fejti vissza, szinte percről percre. A cikket Alex Wellerstein, a New Jersey-i Stevens Műszaki Egyetem fizikusa írta, aki az információszabadságról szóló törvény értelmében a titkosítás alól feloldott ötvenes évekbeli FBI-aktákból rekonstruálta az incidenst.

Lépjünk vissza alig két hónapot az időben: 1952. november 1-én az amerikai hadsereg sikeresen felrobbantotta a világ első hidrogénbombáját a dél-csendes-óceáni Marshall-szigetek Eniwetok-atolljánál. A pusztítás mértéke az atombomba-robbantásokhoz hozzászokott szakértőket is megdöbbentette. A hivatalos leírások szerint a robbanás hatósugara tízszer nagyobb volt az atombomba rádiuszánál, az ereje pedig ezerszerese volt az elődnek. A közeli Eugelab-sziget

Az Egyesült Államok ezzel megint lépéselőnybe került a Szovjetunióval szemben, Washingtonban mégis voltak olyanok, akik nem tartották indokoltnak az egyre nagyobb és nagyobb pusztítást okozni képes fegyverek kifejlesztését, illetve a rájuk költött dollármilliárdokat. A teljes titokban zajló politikai csatározás közepette készítette el az amerikai hidrogénbomba-program teljes történetét bemutató - ezért nyilvánvalóan szigorúan titkos -, 91 oldalas jelentését az amerikai törvényhozás egyesített atomenergiai bizottsága. Ez nem tévesztendő össze az Atomenergia Bizottsággal (AEC), ami egyébként felügyelte az amerikai atomprogramot, és a törvényhozási bizottsággal állandó cicaharcot folytatott.

Éjszakai vonat Washingtonba

A jelentés hatoldalas kivonatát küldték el Wheelernek, hogy nézze át szakmai szempontból. Minthogy a fizikusnak nem volt meg a megfelelő biztonsági minősítése ahhoz, hogy szigorúan titkos (top secret) dokumentumokat láthasson, csak az ő kedvéért visszaminősítették a jelentéskivonatt simán titkossá (secret).

Wheeler fogta a hatoldalas összefoglalót, betette egy fehér borítékba, majd felszállt vele az éjszakai vonatra (a washingtoni haditengerészeti kutatóintézetben volt jelenése másnap). A hálófülkében elővette a papírokat, és elolvasva őket jegyzeteket készített róluk magának. Ez azért lényeges, mert csak e jegyzetekből tudhatjuk, hogy nagyjából mit tartalmaztak az iratok (a teljes szövegük továbbra sem nyilvános). A jegyzetekből azonban világosan kiderül, hogy a papírokon gyakorlatilag az atombombából kiinduló hidrogénbomba-fejlesztés receptje volt leírva - ennél az információnál nem létezett az adott pillanatban semmi értékesebb az Egyesült Államok, illetve a szovjet kémek számára.

Wheeler számozott jegyzetei a következők voltak:

1. Az Egyesült Államok jó úton halad a sikeres termonukleáris fegyver kifejlesztése felé.
2. Számos különféle termonukleáris fegyver is működőképesnek tűnik.
3. A lítium-6 hasznos (szilárd fúziós üzemanyagként).
4. A kompresszió hasznos.
5. A hősugárzás segítségével elérhető a kompresszió.

Talán nem kell ecsetelni, hogy a Szovjetunió ennél sokkal kevésbé jelentős információkért is ölni tudott volna (és ölt is). Wheeler, miután lefekvés előtt végzett a dokumentum feldolgozásával, betette a papírokat a borítékba, azt betette egy másik borítékba, azt az aktatáskájába, az aktatáskát pedig az ágya mellé. És elaludt.

Adatszivárgás a vécében

Reggel 6:45-kor ébresztette az egyik vasutas. A fizikus, hóna alá csapva az aktatáskát elbattyogott a kocsi másik végében lévő mosdóig. Ott letette a táskát a mosdó mellé, míg megborotválkozott, közben jöttek-mentek az utasok a mosdóban.

Azt később Wheeler is elismerte az FBI-kihallgatása során, hogy néhány biztonsági előírást talán megsértett az út során.

Borotválkozás után kivette a manila vászonból készült nagy borítékot, az aktatáskát pedig a mosdó pultján hagyta, és beült a borítékkal a vécére. Minthogy nem talált értelmes helyet, ahová letehette volna a borítékot, a vécé mögötti csövek közé tűzte.

Folytatta a mosdást, és ekkor esett le neki, hogy valamit a vécében felejtett. Persze, ekkor a vécé már újra foglalt volt. Wheeler, aki már kezdte sejteni, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezei közül, kétségbeesve felkapaszkodott a mosdópultra, és bekukucskált a vécéfülke szellőzőrácsán keresztül. A borítékot nem látta, de a vécén ülő férfit igen, aki nem olvasott semmit.

Végig figyelte a férfit, amint az végez a dolgával, majd amikor kijött, Wheeler lóhalálában berontott a vécébe, és - legnagyobb megkönnyebbülésére - meg is találta a borítékot, ami érintetlennek látszott. Visszament a fülkéjébe, felöltözött, és eszébe jutott, hogy mégis rá kéne néznie a dokumentumra, csak önmaga megnyugtatása végett. Kinyitotta a nagy borítékot, és kivette a... de nem volt benne semmi.

Köddé vált dokumentumok

Wheeler teljes pánikba esett. Riasztotta a vele utazó kollégáját, illetve a kabinost, hogy segítsenek keresni a dokumentumokat. Semmit sem találtak. Kirohantak a washingtoni Union állomás várójába, hogy megtalálják a mosdóban megfordult embereket. Teljesen esélytelen volt minden próbálkozás.

Nem volt mit tenni, megreggeliztek, és elsétáltak az egyesített atomenergia-bizottság ülésére, ahol elmondták, hogy mi a helyzet. A bizottság emberei visszamentek az állomásra, lefoglalták a vasúti kocsit, újra átvizsgálták, de semmi. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódó FBI ügynökei szó szerint darabokra szedték a kocsit, illetve lenyomoztak mindenkit, aki a kocsin vagy annak közelében tartózkodhatott. Egyikőjük sem tűnt szovjet kémnek.

Amikor az AEC illetékesei két nappal később értesültek az incidensről, hatalmas botrányt rendeztek (már persze amekkorát az ügy titkossága megengedett). A kémelhárítási vizsgálatba maga J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója is beavatkozott, aki azt írta az utasítás mellé, hogy

ne hagyjanak egyetlen követ sem felfordítatlanul.

Minden szereplőt újra és újra kihallgattak, de úgy tűnt, hogy egyikük sem áruló. Wheelert felmentették, de az sosem derült ki, hogy hová tűntek a dokumentumok. Felmerült, hogy rosszul emlékszik, és sosem tette vissza a papírokat a borítékba. Talán valahogy kiszállhattak az ablakon, és esetleg FBI-ügynökökkel kellene átvizsgáltatni a Princeton és Washington közötti 300 kilométeres vasúti pálya minden méterét. Ezt az ötletet végül elvetették. A dokumentumok örökre elvesztek.

Az első szovjet termonukleáris bombát 1953. augusztus 12-én robbantották fel. Nincs nyoma annak, hogy megkaparintották volna a Wheeler által elveszített dokumentumokat. De persze ez nem jelent semmit.

John Wheeler hivatalos megrovásban részesült, de továbbra is részt vehetett a hidrogénbomba fejlesztésében. A Matterhorn B-projektet azonban csakhamar befejezettnek nyilvánították, a fizikus pedig teljes munkaidőben visszatért a polgári tudományos életbe. 1967-ben a NASA Goddard űrközpontjában tartott előadásában ő használta először a fekete lyuk kifejezést. 2008-ban, 96 éves korában hunyt el.