Mi történne, ha az összes tűzijátékbomba egyszerre robbanna fel?

2019.08.20. 08:17

Idén több mint 26 ezer effektet lőnek fel Budapesten az augusztus 20-i tűzijáték során. A bombákat összesen kilenc helyszínről indítják majd, így nem fordulhat elő olyan, mint ami 2012-ben San Diegóban történt július 4-én, az amerikai nemzeti ünnep alkalmából telepített tűzijáték indításakor.

Akkor ugyanis a tűzijátékok indítását kezelő szoftver meghibásodása miatt a teljes, nagyjából 17,5 percesre tervezett program lement 30 másodperc alatt, meglehetősen hangos és látványos, azóta is gyakran mutogatott látványosságot produkálva. A tűzijáték kivitelezésével megbízott cég kilenc hónapot dolgozott a projekten, amiből aztán rájuk nézve katasztrófa lett, még ha később profitáltak is belőle.

Amikor a kezelőszoftver az előre programozott sorrend követése helyett lényegében egyszerre indított be mindent, a szervezők ereiben megfagyott a vér. A közönség persze azt hitte az óriási hanghatással járó robbanásra, hogy a show erős kezdete csak, és mindenki azt találgatta, hogy mi jöhet utána, ha már az első másodpercek ennyire látványosak.

A fiaskó egyébként óriási meglepetésre nem jelentette a cég végét, sőt. A 2012-es San Diegó-i elbaltázott tűzijáték a világ minden híradójába bekerült, és a cég soha nem látott mennyiségű megrendelést kapott. A város vezetése sem volt mérges, kifizették a 400 ezer dolláros (közel 120 millió forintos) díjat, és 2013-ra ismét ugyanazt a céget szerződtették. Az eset után érkezett olyan megrendelésük is, ami 20 perces programot akart 3 percbe sűríteni, hogy még nagyobban ismételjék meg a San Diegó-i robbanást.

A San Diegóban hibázó cég akkoriban közel 125 éves volt, a családi vállalkozást eredetileg Olaszországban alapították. Azt sokan tudják, hogy a tűzijáték Kínából terjedt el, az viszont nem annyira ismert, hogy az olaszok kezdték el színezni az égbe lőtt bombákat, hogy azok még látványosabb formációkat alkossanak.

A trükkös kék és a csendes robbanás

Kínában valamikor i.e. 200 és i.sz. 900 között fedezték fel a tűzijátékot, a valós időpontról elég eltérő vélemények vannak, de az biztos, hogy a mai napig Kína a legnagyobb előállító és exportőr a világon a tűzijátékok terén. Európába Marco Polónak köszönhetően érkezett meg 1295 környékén, de innen még majdnem öt és fél évszázadon át egyszínű volt a műsor.

Olaszországban az 1830-as évek környékén kísérletezték ki, hogyan is lehet színezni a robbanó tölteteket. A kalciumtól narancssárga, a nátriumtól sárga, a báriumtól pedig zöldes lesz a robbanás utáni fényhatás, míg a vörös színeket a stroncium-klorid adja. A kék tűzijáték viszont meglehetősen ritka, mert a lehető legkényesebb keverékkel lehet kéken robbanó töltetet létrehozni. Amíg a vöröshöz szükséges stroncium-klorid 815 fokos hőt is kibír, addig a kék színért felelős réz-klorid 537 fokon már bomlani kezd színsugárzás helyett, így leginkább csak halványkék árnyalatokat láthatunk. A korábban használt arzénnal egyébként stabilabb keveréket lehetett előállítani, csak hát az mérgezőbb is volt – nem nagyon kell magyarázni, hogy ezt miért nem használják már.

A szín mellett egyébként a hang is manipulálható, leginkább a töltetek kilövésére használt PVC-csövek formájával. Ezekkel erősíteni vagy épp gyengíteni is lehet a hanghatásokat. Nagy-Britanniában lakóhelyek, vadvilági élőhelyek és állattartással foglalkozó területek közelében csak tompított hangú tűzijátékot lehet használni, Olaszországban pedig Collecchio városa foglalta törvénybe, hogy csak a leghalkabb tölteteket lehet kilőni. De hogyan is kell ezt elképezni? Így:

A halk tűzijáték az állatoknak is kedvez, minden nemzeti ünnep és szilveszter környékén veszélyt jelent a kutyákra, macskákra a hanghatás – Amerikában például elég sok állatmenhely szervez önkéntes napot július 4-ére, amin a menhely kutyáit lehet simogatással nyugtatni.

És ha már Amerika: Floridában papíron illegális tűzijátékot használni, de a vásárláskor alá lehet írni egy papírt, miszerint mezőgazdasági céllal, a terményekben kárt tevő madarak elriasztására használják, és ezzel máris ki lehet kerülni a törvényi tiltást.

Ezek után este lehet figyelni akár a különböző hangokat, akár a kék robbanások számát is az augusztus 20-i tűzijátékok során.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM