A történelem egyetlen vízalatti tengeralattjáró-csatája

2018.10.21. 07:51 Módosítva: 2018.10.21. 08:03

Mivel a tengeralattjárók mindkét világháborúban a hadviselés fontos részei voltak, elsőre talán furcsán hangzik, de összesen egyetlen egy alkalommal fordult elő, hogy két tengeralattjáró az elsődleges rendeltetési helyén, a víz alatt csapott össze.

Ennél persze jóval többször harcoltak egymással tengeralattjárók – először a német U-27 süllyesztette el a brit E3-at az első világháború alatt –, de az összes többi esetben a vesztes fél a vízfelszín felett tartózkodott. Ennek elsősorban technikai okai voltak: akkoriban egyszerre csak néhány órát tudtak víz alatt tölteni, és lassabban is haladtak, mint a felszínen, így a merülést a legforróbb helyzetekre tartogatták. A víz alatti célpont azonosítása és követése is nehézkes lett volna modern navigációs eszközök híján. A torpedókat is a felszínen haladó hajók elsüllyesztésére tervezték.

Egy alkalommal, a második világháború utolsó évében mégis úgy alakult, hogy a víz alatt bonyolódott harcba két tengeralattjáró.

Alea iacta est

1945. február 5-én a német U-864 tengeralattjáró titkos küldetésre indult a norvégiai Bergenből: a Cézár hadművelet keretében a szövetséges Japánnak szállított volna technológiai segítséget – tervrajzokat, alkatrészeket, nyersanyagokat, szakértőket – a haderejük fejlesztéséhez. A terv szerint a tengeralattjáró észak felé indulva, a Szovjetuniót megkerülve jutott volna el Japánba, a rakománnyal megtámogatott japán haderő pedig segített volna elvonni a szövetségesek figyelmét a vesztésre álló Németországról.

A küldetés már az elején katasztrofálisnak ígérkezett. Eredetileg decemberben, Kielből indult az U-864, de zátonyra futott, aztán Bergenben a javítási munkálatok közben brit bombázók rongálták még tovább. Végül februárban sikerült nagy nehezen sikerült útnak indulnia, de mivel addigra a britek már feltörték a tengeralattjárók kommunikációjának titkosításához használt Enigma kódját, pontosan tudták, mire készülnek a németek, és csapdát állítottak.

A HMS Venturer brit tengeralattjáró parancsot kapott, hogy Fedje szigeténél semmisítse meg az U-864-et. A kisebb és rövidebb hatótávú Venturernek csak 8 torpedója volt a németek 22-jével szemben, viszont közel 50 százalékkal gyorsabb volt a víz alatt.

A Venturer legénysége úgy döntött, hogy a nagyobb hatótávolságú szonár helyett hidrofónnal keresik az U-864-et, mert így annak is kisebb esélye volt, hogy őket valaki észrevegye. Így viszont a németek észrevétlenül jutottak túl rajtuk. Mikor azonban már biztos távolságban voltak, a tengeralattjáró dízelmotorja meghibásodott, és olyan hangos működésbe fogott, hogy az gyakorlatilag ellehetetlenítette a lopakodást, és a teljes elromlással fenyegetett. Ralf-Reimar Wolfram kapitány ezért úgy döntött, hogy visszatér Bergenbe a hiba elhárításához – ezzel tudtán kívül visszakormányozta magukat az egyszer már szerencsésen elkerült veszélybe.

Et tu, mi fili, Launder

Február 9-én aztán a Venturer hidrofónja érzékelte is a nagy zajjal közeledő U-864-et, és a britek a víz alatt követni kezdték a németeket. A torpedókkal már csak arra vártak, hogy az U-864 a felszínre emelkedjen, de azt nem tudták, hogy a német tengeralattjárót olyan légtoronnyal szerelték fel, amellyel a felszín közelében, de alámerülve haladva is levegőhöz jutott, így hosszabb ideig tudott víz alatt maradni.

A németek egy idő után manőverezni kezdtek, feltehetően észrevették, hogy követik. Három órányi üldözés után a Venturernek már nem sok ideje maradt, hamarosan fel kellett volna jönniük a felszínre, mert merült az akkumulátoruk. James S. Launder kapitány ezért úgy döntött, hogy a jóval kockázatosabb módszert választja, és a víz alatt támad. Mivel a műszerekkel csak az U-864 két dimenziós elhelyezkedését tudta bemérni, a mélységét a levegővételhez használt torony magassága alapján becsülte meg.

Launder tudta, hogy a németek könnyen kiszúrják majd a támadást, ezért megtévesztő manőverbe kezdett. Gyors egymásutánban kilőtte mind a négy betárazott torpedót, aztán lejjebb merült, hogy elkerülje az ellentámadást. Az U-864 valóban észrevette a torpedókat, és szintén merülésbe kezdett. Hármat sikerült is elkerülnie, de azt a németek nem tudták, hogy a Venturer a második pár torpedót direkt lejjebb célzott, így a negyedik éppen a lefelé menekülő U-864-be csapódott. A német tengeralattjáró a találattól kettőbe tört, és 150 méterre, az óceán fenekére süllyedt, fedélzetén mind a 73 fővel és japánoknak szánt felszereléssel.

Az U-864 roncsai
Az U-864 roncsai

Az U-864 maradványait 2003-ban találta meg a norvég haditengerészet. Bár fél évszázada arra készültek, hogyan fogják kiemelni a veszélyes torpedókkal megrakott roncsot, a felfedezésekor észrevették, hogy a fedélzetén található rakomány egy része, a folyékony higany szivárogni kezdett, ezért a további szennyezés elkerülése érdekében 2017-ben inkább betemették: fél méteres homokrétegből és 160 ezer tonna kőből emeltek síremléket a történelem egyetlen víz alól, víz alatt elsüllyesztett tengeralattjárójának.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM