
Döbbenet, mennyi beteget alkalmaz szándékosan a CIA
További Tudomány cikkek
-
Bíróság helyett az ágyban oldják meg a vitákat a csimpánzok
- Észre sem vesszük, pedig utasként is komoly traumával jár, ha gázol a vonat
- Holdra szállt a magyar vízszimatoló, negyven percig működött
- Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
- Kiderült a 400 évig élő grönlandi cápák legféltettebb titka
Érdekes, hogy Bustamante nem a hiperamnéziát említette, ami tényleg szupererővel ruházza fel az embert, amennyiben mindenre emlékszik az életéből, képtelen a felejtésre. Igaz, a világon csak 60 emberről ismert, hogy ebben szenved. Mondhatta volna toborzási kritériumnak a fájdalomra való érzéketlenséget vagy a holland Wim Hofot sújtó hidegellenállást (Hof egyedülálló rendellenességének köszönhetően egyáltalán nem érzi hidegnek a mínusz 40 fokot sem). Persze, a legjobb, ha az ügynök nem fél semmitől, ez az Urbach–Wiethe-kór nevű genetikai rendellenesség, ami teljes félelemhiánnyal jár – a világon körülbelül 300 embernél.
A szorongás mint szupererő
Bustamante hét évig volt fedett CIA-tiszt, úgyhogy van némi ismerete a szervezet életéről. A szorongással küzdők szerinte azért képviselnek nagy értéket a CIA-nál, mert koncentráltabbak, gyanakvóbbak, és jobb a memóriájuk is, mint az „átlagos”, egészséges embereknek. Megdöbbentő, hogy a szorongás szuperképességnek számít, bár ha pár filmélményünkre gondolunk, akkor be is ugrik, hogy stresszes, visszahúzódó emberek akaratukon kívül kerülnek egy kémjátszma kellős közepébe, és meglepően jól megúsznak minden puskagolyót, fizikai támadást és véres félreértést. Például a Magas szőke férfi felemás cipőben.
A szorongás ugyanis életben és élesben tart, ahogy Bustamante fogalmazott. Persze káros lehet, ha az ember nem tudja, hogy kezelje.
Aki szorong, bekerülhet egy spirálba, de a CIA megtanítja embereit arra, hogy regenerálódjanak, és tartalékolják energiáikat, tartsák stabilan mentális egészségüket.
Bustamante felesége is szorongó CIA-ügynök, de megtanulta, hogyan ne temesse maga alá a szorongás, és azt is, hogy milyen rutinnal tudja kezelni. Például nagyon odafigyel az étkezésére, reggelire mindig tojást eszik és teát iszik. Ez az állandó szokás kiszámíthatóvá teszi a reggeleket, sőt az egész napra hat, mert ahogy az ex-CIA-ügynök fogalmaz: „Az emberek nem veszik észre, hogy a napközbeni szorongás 90 százaléka a kora reggel első két órájában alakul ki.”
Bustamante egyébként a CIA előtt az amerikai légierőnél szolgált, majd jelentkezett a Békehadtestbe. Repülősként a nukleáris interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM-) hadműveletekre szakosodott, illetve kitüntetésekkel tért haza Afganisztánból és Irakból. Szerinte egyébként azok a technikák, amiket a szervezet alkalmaz a jobb ügynökök kinevelésében, simán alkalmazhatóak a civilek mindennapjainak jobbá tételében is. Így tanulta meg ő is, hogy milyen fontos a nap normális, kiegyensúlyozott kezdése.
mikor a reggelek kevésbé stresszesek, akkor marad energia a nap hátralévő részében is az akadályok legyőzésére.
Az a baj, hogy általában rosszul indítjuk a napot, koffein, telefon, nyomasztó hírek. Ez pedig már fel is vitte a vérnyomásunkat. Bustamante azt ajánlja, próbáljuk reggel hanyagolni a telefont.
Szociopaták akcióban
Egy másik volt CIA-ügynök, John Kiriakou 14 évig szolgált a szervezetnél, azt mondta, a cég szívesen alkalmaz szociopata hajlamú embereket, akikben nincs empátia, nem érdeklik a többi ember érzései, bárkit manipulálnak, és lelkiismeret-furdalás nélkül ártanak idegeneknek, ha azzal saját céljaikat segítik megvalósulni. Ezeket az embereket lehetetlen irányítani, de ők simán hatalmukban tartják például a hazugságvizsgálót, mert a szemük sem rebben, ha lódítani kell. A CIA legmagasabb köreiben is dolgoznak ilyen karakterű, mindenkin átgázoló kollégák. A mentális zavarokkal küzdők ugyanis jobb kémek lehetnek, erre egyébként magát hozza példának Kiriakou, mert ő is szociopata hajlamú,
ennek bizonyítéka, hogy kéjes örömöt okozott neki, mikor betörhetett mások házába, és elhelyezhette a CIA lehallgatópoloskáit.
Közben ráadásul azzal nyugtatta magát, hogy a jófiúk oldalán dolgozik, és hazáját szolgálja. Már a toborzásnál kiderül egyébként, hogy ki meddig hajlandó elmenni, mert van egy olyan kérdés, hogy mit csinál a jelölt, ha valakitől el kell kérni, majd ha nem adja, elvenni egy fontos iratot. Ha az illető nem akarja átadni, Kiriakou simán betörne hozzá, és elhozná, hiszen „biztos a rosszfiúkhoz tartozik, mondjuk, egy orosz tudós, mivel a jófiú én vagyok”.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Belföld
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
4 perce
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24