Musk: nem volt bekapcsolva a robotpilóta a halálos Tesla balesetnél

GettyImages-1229892649
2021.04.21. 16:33

Pénteken két férfi meghalt a texasi Springben, amikor 2019-es Tesla Model S-ük egy fának ütközött. A baleset gyorsan országos hír lett, amikor a hatóságok felfedték, hogy „senki sem vezetett”, és egyik holttest sem ült a vezetőülésben, ami azonnal felkeltette a gyanút, hogy a Tesla robotpilóta rendszerei: az „Autopilot” a Full Self Driving közül az egyik újabb két áldozatot követelt.

Azóta a hatóságok közölték, hogy „biztosak benne”, hogy a baleset idején 

senki sem vezetett.

A Tesla és Elon Musk egészen hétfőig hallgatott az ügyben, amikor Musk válaszolt egy 478 követővel rendelkező fióknak, amely a Wall Street Journal Twitter-fiókjának válaszolt a történettel kapcsolatban. Musk az következőket állította:

Az eddig visszanyert adatnaplók azt mutatják, hogy a robotpilóta nem volt bekapcsolva és ez az autó nem vásárolt Full Self Driving rendszert. Ráadásul a szabványos Autopilotnak sávhatárra lenne szüksége a bekapcsoláshoz, ami ebben az utcában nem volt.

Két szövetségi ügynökség is vizsgálja az ügyet

A neten rengeteg találgatás kering a baleset pontos körülményeiről. Két szövetségi ügynökség is vizsgálódik: a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Transportation Safety Board), amelyet általában a világ legjobb balesetvizsgálóinak tartanak, és a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration), amely rendületlenül figyelmen kívül hagyta az NTSB kéréseit, hogy korlátozzák azt, amit az utóbbi úgy jellemzett, hogy a Tesla megfelelő felügyelet nélkül tesztel új és potenciálisan kockázatos technológiát a nyilvános helyeken.

A Tesla félautonóm szoftverét és marketingjét már korábban is 

veszélyesnek és félrevezetőnek

minősítették. Mind az „Autopilot”, mind a „teljes önvezetés” (az említett Full Self Driving, ami a neve ellenére nem önvezető szoftver) széles körben dokumentált hibákkal rendelkezik mind a működésük, mind pedig a biztonsági funkciók megkerülhetőségét tekintve. Musk maga is többször elismerte, sőt ünnepelte azokat a felhasználási eseteket, amikor az emberek kihasználják ezeket a hibákat, például amikor egy vírusvideóra hivatkozott, amelyen egy pár szexel egy Teslában az Autopilot bekapcsolt állapotában.

Valami biztosan nem stimmel a Tesla autó körül

Musk a texasi balesetről szóló tweetjének előfeltevése az, hogy ha az Autopilot tökéletesen működött volna, akkor ez soha nem történhetett volna meg. De az mégis biztos, hogy valami borzalmasan rosszul sült el.

Bármilyenek is voltak a pontos körülmények, amelyek ehhez a tragédiához vezettek, valahogy ez a két felnőtt férfi azt hitte, hogy elhagyhatják a Tesla vezetőülését, miközben „az” vezetett. Függetlenül attól, hogy milyen rendszerek voltak vagy nem voltak bekapcsolva, nehéz elképzelni ennél elítélőbb bizonyítékot arra, hogy végzetes szakadék tátong aközött, amivel a Tesla próbálja meggyőzni az autói képességeivel kapcsolatban, és aközött, amire ezek a járművek valójában képesek.

(Vice)

(Borítókép: Elon Musk Berlinben, 2020. december 1-jén. Fotó: Hannibal Hanschke-Pool / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport