Távvezérelt Lexus okozott halálos balesetet

2019.12.13. 10:30

A 21 éves Michael Kosanovich két parkoló 2002-es Lexus IS300s között állt New Yorkban, mikor az egyik hirtelen elindult, és a másik autóhoz nyomta - írja a BBC. A férfin a járókelők segítettek, akik próbálták kiszabadítani, de eközben a jármű újra elindult, és újra a másik autóhoz nyomta az áldozatot. 

A súlyos sérüléseket szenvedett a testén és a lábán, és hiába szállították kórházba, nem tudták megmenteni az életét. 

A baleset körülményeiről annyit tudni, hogy az autót véletlenül indították be a távolból, ami több kérdést is felvet. Egyrészt a Toyota szóvivője miután kifejezte együttérzését, elmondta, hogy a 2002-es modellekhez még nem volt gyári szériatartozék a távirányítós indítás lehetősége, valószínűleg később szerelhették az autóba. Másrészt ennek a funkciónak csak úgy szabadott volna működni, ha az autót parkoló pozícióban hagyják. Az ügyet jobban ki kell vizsgálni, hogy kiderüljön, hogy az okozhatta-e a problémát, hogy egy újabb technológiát szereltek be egy idősebb autóba, és ezért nem működött rendesen például az a biztonsági funkció, ami elvileg meggátolja, hogy az autó elinduljon. 

Az is kérdéseket vet fel, hogy a távirányító leírásában is szerepel, hogy csak akkor használja azt a funkciót, ha meggyőződött, hogy a jármű környezete alkalmassá teszi az indítást, mert veszélyeztetheti a közelben állók testi épségét. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport