Benedek Tibor özvegye is jogosult lesz a sportolói életjáradékra

2020.07.03. 12:21

Az Országgyűlés pénteken megszavazta azt a törvénymódosítást, amely az eddigieknél szélesebb körben biztosít életjáradékot az olimpiai érmes sportolók özvegyeinek. A változtatás szombaton lép hatályba.

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosítása tízről öt évre csökkenti a jogosultsághoz kellő együttélés időtartamát. Eddig az özvegynek a járadék 50 százaléka járt, mostantól azonban a gyermekek nagykorúvá válásáig 100 százalék fog járni.

Az új törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy a korábban megállapított özvegyi járadékokat is módosítani kell a kérelem alapján, és ezentúl azok is jogosultak lesznek a teljes járadékra, akiknek a házastársa vagy élettársa már korábban elhunyt.

Simicskó István KDNP-s képviselő csütörtökön azzal érvelt a törvénymódosítás mellett, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó joghézagra, „amelyet orvosolni kell emberségből, szurkolói magatartásból fakadóan és jogalkotói felelősségtől vezérelve” – mondta Simicskó.

A magyar olimpiai bajnokoknak 1998 óta jár életjáradék, először csak a 35 év feletti bajnokok és azok özvegyei kaptak, később már a dobogós helyezett sportolók is jogosulttá váltak erre. Az ezüst- és bronzérmesek a bajnokoknak járó összeg 70, illetve 50 százalékát vehetik fel.  2001-től az edzőkre is kiterjesztették a járadékot, míg 2004-től a szövetségi kapitányoknak is jár a pénz. Az életjáradék összege a KSH által megállapított évi átlagkeresethez van igazítva, vagyis folyamatosan növekszik. Egy olimpiai aranyért most havi 329 ezer forint jár.