Fölényes győzelemmel nyolc közé jutott a női vízilabda csapat

D  AS20190720008
2019.07.20. 08:27

A negyeddöntőbe jutásért játszott és győzött Új-Zéland ellen a magyar női vízilabda válogatott. A magyaroknak nem sikerült a győzelem Oroszország ellen csütörtökön, ezért nem egyenes ágon játszanak az elődöntőbe jutásért. De Új-Zéland aligha okozhatott problémát, eddig a dél-afrikaiak ellen vívott mérkőzésen kívül minden meccsét nagy aránnyal vesztette el a vb-n.

Magyarország - Új-Zéland 17-6

Első negyed - 4-2

A magyar csapat hozta el a labdát, de az első támadásunkból nem lett gól, erre egy percet kellett várni. Szilágyi Dorottya nagyon szép gólt ejtett, majd jött pár sikertelen támadás. Végig látszott ugyanakkor, hogy nem egy szint a két csapat, az új-zélandiak nem hogy gólig, hanem helyzetig is elvétve jutottak el, míg a magyarok kedvükre alakíthatták ki a helyzeteiket, és kedvükre hagyhatták ki.

A negyedik perctől azért elindult a gólgyártás, Rebecca Parkes és Rybanska Natasa góljával 3-0 lett, erre pedig az új-zélandi Houghton válaszolt távolról. Az új-zélandiak védekezéséről mindent elmond, hogy a magyarok simán kerülnek helyzetbe akár három-négy méterről is, ami sakk-matt helyzet a kapusok számára. Például Gurisatti Gréta is így talált be (4-1). De a magyar kapu előtt is becsúszott egy hasonló hiba, amelyet az új-zélandi McDowell használt ki (4-2). 

Második negyed - 4-1

Keszthelyi Rita lemásolta Szilágyi első negyedben látott lövését: pontosan ugyanonnan pontosan ugyanúgy gólt ejtett (5-2). De nem hiányzott a változatosság sem a játékból, a következő magyar gólt Vályira játszottuk ki, és az előző gólszerző, Keszthelyi adta a gólpasszt (6-2). Aztán volt gyors megúszás Szilágyi-góllal (7-2), távolról előtt bivalyerős gól Keszthelyitől (8-2).

A túloldalon nem sok érdemleges történést jegyezhetünk fel. Hiába voltak sorra emberelőnybe az új-zélandiak, maximum kapura lövésig jutottak, dehát ott taposta a vizet a magyar kapus, Gangl Edina. Hét perc után tudtak először gólt lőni a negyedben (8-3). 

Harmadik negyed - 4-1

Ez a negyed is magyar góllal kezdődött, Leimeter viszont nem bombagólt szerzett, a labda éppen hogy csak becsorgott a képzeletbeli gólvonal mögé (9-3). Leimeter pár perccel később megmutatta azért, hogy nemcsak ilyen becsorgó gólokat tud, és szépen bebombázta a szélről a tizedik magyar gólt (10-3).

A magyar gólgyártást - mik nem történnek - egy új-zélandi büntetőgól szakította meg (10-4). De utána visszatértünk a magyar gólokhoz: Vályi tisztán lőhetett (11-4), Keszthelyi sprintelés után lőtt (12-4). Meglett ebben a negyedben is a négy lőtt gól.

Negyedik negyed - 5-2

Leimeter harmadik lövéséből is gól lett, így indult a negyed (13-4), majd Illés Anna közelről ejtett gólt (14-4). Ebben a negyedben már a nagyon fiatal, nagyon rutintalan új-zélandiak játszottak, akik még tapasztaltabb új-zélandi társaik szintjét sem érték el, így még egyoldalúbb lett a meccs. Keszthelyi Rita középről (15-4) lőtte a következő magyar gólt.

Az új-zélandiak alig jutottak helyzethez, volt, hogy a passzolgatás is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Howarth azért meglőtte a szokásos negyedenkénti egy új-zélandi gólt (15-5). Volt a meccsen még egy újabb új-zélandi ötméteres egy magyar szabálytalanság után, de ez a kapufán csattant. De a magyar gólok szép sorban jöttek még: Csabai Dóra középről lőtt egy gyors támadás végén (16-5), Gurisatti szépen besodorta (17-5). A végén lankadt a magyar figyelem, egy új-zélandi egyedül maradt elöl, be is talált (17-6), és ez volt a meccs utolsó gólja.

Érvényesült tehát a papírforma, Magyarország a nyolc közé jutott. A magyaroknak nagyon nem is kellett megizzadni, a meccs minden elemében jobbak voltak.

A mostani győzelem után így viszont barátságosabb ágon játszhatnak tovább a magyarok, a négy közé jutásért a csoportgyőztes Olaszország következik majd hétfőn 11:30-kor. A mezőnyből kiemelkedő Egyesült Államokkal a magyar válogatott csak a döntőben találkozhat.

"Ez volt az első mérkőzés életemben, amit tájfunban kellett lejátszani, de így is realizáltuk a két csapat közti különbséget. Harcos csapat az új-zélandi, ráadásul ilyenkor a jobbik válogatott nehezebben kap emberelőnyt, ugyanakkor az igazi értékmérő hétfőn lesz" - mondta Bíró Attila kapitány a találkozót követően. A folytatásról megjegyezte, az olasz csapat legalább olyan erős, mint az orosz, amely a csoportkörben könnyedén legyőzte a magyarokat.

A negyeddöntőbe jutásért a következő csapatok küzdöttek:

  • Hollandia–Kanada - 5-4 (0-0, 4-2, 1-0, 1-1)
  • Új-Zéland–Magyarország - 6-17 (2-4, 1-4, 1-4, 2-5)
  • Görögország-Kína 12-8 (4-1, 2-2, 4-4, 2-1)
  • Ausztrália-Kazahsztán 13-3 (4-0, 2-1, 3-2, 4-0)

A 13-16. helyért  is lejátszották a meccseket:

  • Dél-afrikai Köztársaság - Koreai Köztársaság 26-3 (7-1, 4-0, 7-1, 8-1) 
  • Japán-Kuba 21-9 (6-3, 6-2, 4-2, 5-29)

(Borítókép: Csabai Dóra, a magyar és Bernadette Doyle, az új-zélandi válogatott játékosa a női vízilabda tornán, a negyeddöntőjébe jutásért játszott mérkőzésen. Fotó: Kovács Tamás / MTI)