Olasz Anna ezüstérmet nyert 10 kilométeren az úszó-Eb-n

Download (1)
2021.05.13. 12:00 Módosítva: 2021.05.13. 14:04
Olasz Anna második helyen végzett az úszó-Európa-bajnokság nyílt vízi 10 kilométeres versenyén a Lupa-tavon.

A Lupa-tavon rendezett viadalon a 27 éves magyar versenyző elképesztően szoros hajrában éppen csak lemaradt az olimpiai bajnok és címvédő, szerdán 5 kilométeren is győztes holland Sharon van Rouwendaaltól, megszerezve ezzel az Eb első magyar érmét.

Harmadikként a Rióban ezüstérmes Rachele Bruni ért célba, míg a szám két másik magyar úszója, Rohács Réka a 10., Sömenek Onon Kata pedig a 13. helyen zárt.

Olasz Annának eddig 25 kilométeren volt világ- és Európa-bajnoki ezüstje, most a szakág olimpiai számában is a dobogó második fokára állhat fel kontinensviadalon.

Viszonylag korán az elsők között tempózott, de van Rouwendaal egyszer csak „ellépett” mindenkiktől. A holland klasszisnak mintegy 800 méterrel a cél előtt még közel 10 másodperces előnye volt, de aztán mintha elvesztette volna erejét, szinte egy pillanat alatt megérkeztek rá az üldözők, a magyar versenyző felvezetésével.

Az utolsó 200 méteren már egyértelmű volt, hogy az arany kettejük között dől el, közel tíz kilométer úszás után mindkettejüknek sprintelnie kellett a győzelemért. Végül a holland háromtized másodperccel korábban ütött rá a falra, megszerezve ezzel pályafutása hetedik Eb-elsőségét és 2018, Glasgow után Budapesten is megnyerte az 5 és a 10 kilométeres versenyt.

Természetesen itthon nagyon szerettem volna érmet szerezni. Az elmúlt évek nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, voltak jó és rossz pillanatok egyaránt, az eredmények azonban nem úgy jöttek, mint ahogyan én edzettem. Most beérett a munka

– mondta az M4 Sportnak Olasz Anna, aki hozzátette, pályafutásának kifejezetten jót tett a koronavírus miatti kényszerszünet, mert így ki tudta magát pihenni. Hozzátette, egyelőre nem foglalkozik a május végén Setúbalban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs viadallal, most szeretné megélni a pillanatot.

(Borítókép: Illyés Tibor / MTI)

(Index / MTI)