Még ma is megdöbbent, milyen magas Katinka fájdalomküszöbe

K EPA20181215062
2019.07.19. 09:21
Hosszú Katinka hétszeres világbajnok, az első aranyát tíz éve még egyetemistaként nyerte, Dave Salo készítette fel. Utána hatot Shane Tusuppal szerzett, most a Svájcból hazatérő Petrov Árpád tervei alapján készül fel a kvangdzsui vb-re. Tőle kérdeztük, hogy milyen lesz a következő egy hét, egészen pontosan nyolc nap. Íme a jövő naplója.

Július 21.

Jósolni nem szeretek, talán mert edző vagyok. Nagy szavak, hogy a munkában hiszünk. Hiszek abban, hogy amit még a verseny előtt két héttel nem láttam Katinkától, azt a legfontosabb pillanatokban látni fogom. Hogy a verseny napjára minden összeáll. Olyan lesz, amilyennek mindketten szeretnénk.

Hiszek a józan paraszti észben, ami a magyar úszósportot sokszor elővitte már a múltban. Láttam a németeket Rióban, mindent mértek, de kihagyták az egyént belőle, ami szerintem félrevezető.

Az a jó és célravezető, ha a tudomány és a megérzések keverednek. Szingapúrból jöttünk Kvangdzsuba, az ottani pára legalább annyira kemény, mint amire Koreában kell készülni. Ami eddig történt a kisebb versenyeken, az már a múlt, a vb-n kell megmutatni. Teljesen mindegy, milyen előjelek vannak, milyen eredmények voltak eddig, ez egy új és más verseny. Egy éve csiszolódunk egymáshoz, Tokió lesz a legfontosabb állomás, mert az öt karika ott lesz az uszodában, de egy fontos megálló a mostani világbajnokság is. Katka rutinosabb, mint én, ő már 2004-ben járt olimpián, és azóta is sok-sok nagy versenyen.

És akkor a konkrét versenynap: egy előfutammal kezdünk, ez egy terepszemle lesz elsősorban, de biztos vagyok benne, hogy Katinka 2:09-et akar úszni délelőtt 200 vegyesen. Nekem az lesz a fontos, hogyan fordul át pillangóról a hátra, hogy ne törjön meg a lendülete. A mell és a gyors eddig rendben volt, a háttal küszködtünk egy kicsit, vegyesen úgy tűnik, az a legnehezebb egyelőre. A középdöntőben nem fog tartalékolni,

Katinka olyan típus, aki nyomás alatt egyre csak jobb lesz.

Kíváncsi leszek az ellenfelekre, a 22 éves kanadai Pickremre, a japán Ohasira, az amerikai Margalisra. Vannak részidők a fejemben. Háton lehet-e 31,8 vagy éppen gyorson 29,3, mint Indianapolisban, de ezek elsősorban nekem mondanak valamit.

Július 22.

Későn vannak a döntők, helyi idő szerint nyolckor kezdődnek, magyar idő szerint 13 órakor. Rióban este tízkor kezdődtek, de én akkor még nem voltam ott. Nem véletlenül modelleztük Szingapúrban, hogy este kell úszni, a beosztást nem árt előre gyakorolni, a szervezetet hozzászoktatni ehhez a terheléshez. Nem hiszem, hogy bevállalja a 100 hát előfutamát, hanem készül a 200 vegyes döntőjére.

Nem vagyunk már ilyenkor egész nap együtt, talán együtt ebédelünk, utána fél hat körül találkozunk, minden más a versenyrutin szerint megy magától.

Nyugodt vagyok általában, nem a melldöngetős fajta, de a kezem ökölbe fogom szorítani, és még lehet, hogy bele is csapok a levegőbe.

Katinka 2015-ben világcsúcsot úszott ezen a távon, brutális idő a 2:06,12. Óriási teljesítmény, űridő, és mégis ott motoszkál bennem, hogy az utolsó ötvenen, a gyorson volt már máskor sokkal gyorsabb. Ha az utolsó ötvenen még rátalálunk valamire, abból csak jól jöhetünk ki. Sokszor megdöbbentett már eddig azzal, milyen magasan van a fájdalomküszöbe. Ebben a döntőben is arra számítok, hogy meglep valamivel. Nem fogja úgy megkajálni az ellenfeleit, mint a francia krémest, de valamit előhúz.

Elsősorban akkor lesz időnk majd beszélni, amikor a doppingvizsgálatra várunk, ottani idő szerint fél tizenegy körül. A részidőkről beszélünk, ezt látom magam előtt. Ő pedig azt fogja mondani, mit látott a szemekben, mármint az ellenfeleinél. Valahogy lenyomjuk az adrenalint. Hazamegyünk, nekem nem tiltott az alkohol, neki igen. A mértéket ismerem, a másnapi ritmusomat nem boríthatja fel, semmire értelme, ha egy ünneplés kizökkent. Értelmetlenül nem szabad esélyt adni a riválisoknak.

Július 23.

Fél kilencre már ismét az uszodában vagyunk. Ami előző nap volt, már nem érdekes.

Remélem, gratulálni fognak nekünk, és nem kívánnak otthonról Észak-Koreába minket. Ha az ellenfelek ott szeretnének látni, az viszont csak jó.

Egy új nap, új fejezet jön, a 200 gyorsra kell rákanyarodni. Aki versenyzett, az tudja, ez nem „csak” a 200 gyors. Amikor ott állsz a rajtkövön, nincsen csak versenyszám. Verseny van, amibe mindig bele akarsz tenni. A 16 közé várom.

Sokszor mondta, úgy érzi, hagyott ebben a 200 gyorsban az előző években. Hátha most jön ki belőle. A 200 gyors hobbi, élvezet, szafari. Egy kirándulás. De egy fontos állomás már a 400 vegyesre való felkészülésben. Régi igazság, Széchy Tamás mondta, hogy az lesz jó 400 vegyesen, akinek rendben vannak a 200 méterei. A 200 gyors középdöntője izgalmas lesz, el tudom képzelni, hogy ott lesz a nyolcas döntőben.

Július 24.

Újra ott vagyunk az alagútban, akarom mondani az uszodában.

Az alagút szimbólum, nincs jobbra, nincs balra, csak előre, mert ott van a cél előttünk, nem lehet bámészkodni, egy pillanatra sem szabad elveszíteni a fókuszt.

Van szárazföldi protokoll, hogy Katinka pontosan mit fog végrehajtani, mert az alagútban ő ül a volánnál. Én csak tanácsokat osztogatok. A konditeremben egyébként is alulmaradok, az ő zenei ízlése szokott érvényesülni.

Nem szoktam Vivalditól a Nyarat hallgatni, de az általa kedvelt pörgős rap lenyomja a Punnany Massifot vagy KidRockot, amit én szeretek. Nem sikerült még megfertőzni. Ha döntő lesz 200 gyorson, örülünk, és keményen hajtunk. Ha a 4x100 mix vegyesváltó bejut a döntőbe, és Katinkára szükség lesz hátúszásban, készen áll. 

Július 25.

Ez már az ötödik nap, a 4x200-as gyorsváltó napja, amiben egyébként Katka szeret úszni. Hogy most mennyire lesz erős egyszerre a négy ember, nehéz kérdés, nem lehet előre megválaszolni, mert Kapás Bogi, ha jobban fókuszál a 200 pillangóra, akkor neki ezt könnyebb elengedni.

Nem lesz tragédia, ha nem leszünk ott a döntőben, mert a legjobb 12 ország olimpiai kvótát kap, és abban azért lehet bízni. Ha netán kiszorulnánk, akkor sincs baj, mert a 2020-as budapesti Európa-bajnokságon is lehet még olyan időt úszni, amivel ott lehet a csapat a tokiói olimpián. 

Július 26.

200 hát előfutam. Érzelmileg kötődik ehhez a számhoz Katinka. Nagypapája, Bakos László jó hátúszót látott benne, Budapesten egyéni csúcsot úszott két éve. Egy olyan bálvány, mint Egerszegi Krisztina is ebben a számban volt bajnok. Higgyék el, Egerszegi még most is ott van sok világversenyen, ha a valóságban Érden is lakik. Amivel 1991-ben elkápráztatta a világot, még ma is félelmetes, és döbbenetes. 2:06,62 – beleborzong az ember, ha kimondja ezt az időt. Ez volt akkor a világcsúcs, Katinka 2015-ben tudta először megjavítani.

A riói döntőben hajszálra volt az aranytól, de nem is sorolom tovább, miért kötődik ehhez a távhoz, és azt látom, hogy ott lesz a döntőben.

Most van egy kis torlódás ezen a távon, az olasz Margherita Panziera nagy időt úszott, nagyon kíváncsi mindenki, képes lesz-e háromszor hasonlóra.

Az ausztrál címvédő, Emily Seebohm nem jutott ki, de ott lesz két másik jó ausztrál, két kemény kanadai, és még Burián Kata is befuthat. Nekünk a legfontosabb, hogy a 400 haditervébe ez tökéletesen passzol.

Július 27.

Ha döntős lesz 200 háton, azt fogja tolni, ami a csövön kifér. Ugyanazt látom, ahogy a Duna Arénában úszott, mindent kiprésel magából. Akkor egyéni csúcsot (2:05,85) úszott az egyes pályán, előttem van az a verseny. Nem tartalékol, noha a 400 vegyes már tapintható közelségben van.

Július 28.

És akkor megérkeztünk a 400 vegyeshez. És csak másodsorban az utolsó versenynaphoz. Nem volt még ennyire univerzális versenyzőm, olcsó poén, mert más magyar edző sem vitte Katinkát világbajnokságra az elmúlt tíz évben. Nem látom fáradtnak reggel.

Most nem annyira feszített a program, mint két éve, mert a 200 pillangó nincs a repertoárjában. Arról csak egy gondolat: a 200 hát sűrűsödik, eközben a pillangón van egy kis rés. Kapás Bogi és Szilágyi Liliána hátha betölti. Most szurkolunk nekik, jövőre megpróbáljuk megelőzni őket, az olimpiai program teljesen más. Ja, már megint az olimpiánál vagyunk, de hát ez természetes.

Féléves kihagyás után meg kell mutatnia, hogy bírja ezt a távot. A fél évet arra értem, amikor elvált Shane-től, akkor – abszolút érthető módon – a magánélete volt lényegesen fontosabb, nem a gyilkos edzések. Ettől azonban még tény: 2018 első fele kimaradt neki, és nem lehet maradéktalanul eltüntetni a nyomokat. Igyekszünk, de más is igyekszik.

Katinka érzékelhető jeleket fog adni, hogy az ő felségterületén akárki nem hajózhat. Korán kell felkelnie annak, aki el akarja hódítania ezt tőle. Az idei legjobb eredményét fogja elérni, ebben maximálisan bízom, de ahogy említettem, jósolni nem szeretnék.

Mi is a legjobb 2019-es idő?

Egy kicsit ezen a pontot gondoljuk tovább Petrov szavait. Hosszú 4:32-vel csapott a célba Barcelonában és Monte-Carlóban az idei versenyeken. A hátúszás összerakásával, gyorson pedig a téthelyzet előidézésével ezen az eredményen lehet két másodpercet faragni, ami elég lehet az első helyhez. Vagyis:

1:01 – pillangó

1:08 – hát
1:18 – mell
1:03 – gyors

Nekünk elég egyszerű arról beszélni, hogy a szezon legjobbját megússza, nem mi vagyunk a vízben, de hát a 400 vegyes nem a fehérgallérosok sportja. Katka biztosan mészárlásra készül a döntőben. Már a call roomban átütő lesz a magabiztossága, a többiek is érzékelni fogják ezt.

Mindenki tudja, a világcsúcs (4:26,36) az övé, de mindig mondom, most elismétlem: Hosszú Katinkának először saját magát kell legyőznie. A világcsúcsot az olimpián pihenten úszta, mert az első nap volt a verseny. Ha a rekord és a piros vonal közelében lesz, az hatalmas bravúr, és egy nagyszerű visszajelzés, hogy a kimaradt hónapok ellenére is erős és az állóképessége is tökéletesen rendben van.

Fél 11 tájban, amikor otthon még csak 15.30 lesz, megint a doppingszobában látom magunkat, értékeljük a részidőket, az ellenfelek részidőit.

Értékeljük az első félidőt. Mert a második félidő majd Tokióban jön. Az elemzés ideje az aznap, legkésőbb a másnap.

A versenyző gyorsan felejt, ez egy jó tulajdonság, az edzőnek mégsem szabad, de legalábbis nem ildomos.

Július 29.

Tokióba repülünk, most még csak világkupára, lendületből nekimegyünk. Az olimpián július 25. az egyik legfontosabb nap, rögtön a megnyitó után jön a 400 vegyes. A Rióhoz képest négy évvel idősebb Hosszú Katinka nagy napja. Elnézést, úgy belejöttem, hogy egy kicsit előre szaladtam.

Borítókép: Hosszú Katinka, miután megnyerte a nők 200 méteres vegyesúszásának döntőjét a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon 2018. december 15-én. MTI/EPA/Roman Pilipej