A korábbi klasszis szerint egy gond van Fucsovics Mártonnal

GettyImages-1400366592
2022.07.05. 15:41
Féltávon túl, egészen pontosan a negyeddöntőknél járunk a 2022-es wimbledoni teniszbajnokság küzdelmeiben. A tenisz legnagyobb presztízsű tornáját idén számtalan botrány és vitatott döntés vezette fel, aminek az lett az eredménye, hogy a verseny szellemtornává alakult. Ezzel kapcsolatban is kifejtette álláspontját az Indexnek Mats Wilander korábbi világelső teniszező, aki jelenleg az Eurosport szakértőjeként dolgozik. A legendás teniszező megosztotta véleményét Fucsovics Mártonról is lapunkkal.

Mats Wilander pályafutása során hét alkalommal hódított el Grand Slam-trófeát, 1988-ban a négy legnagyobb tornából hármat megnyert, azonban Wimbledonban a negyeddöntő volt karrierje legjobb eredménye. Pályafutása alatt húsz héten keresztül állt a férfi egyes világranglistájának élén, 2002-ben iktatták be a Teniszhírességek Csarnokába.

Véleménye szerint a wimbledoni szervezők rendkívül rossz döntést hoztak, amikor Oroszország ukrajnai háborúja miatt kollektívan kitiltották az orosz és belorusz versenyzőket a tornáról, aminek az lett az eredménye, hogy az ATP és a WTA szervezete idén nem írja jóvá a világranglistapontokat az elért eredmények után. Ennek ellenére úgy látja, ez nem befolyásolta az eddigiekben a játék színvonalát. 

Végignéztem a közelmúltban például David Goffin és Francis Tiafoe ötszettes mérkőzését, ahol elképesztő energiát mozgósított mindkét játékos, egy pillanatig sem láttam azt a teniszezőkön, hogy ne lenne olyan nagy tétje a továbbjutásnak. Ez Wimbledon, egy speciális hely, ahol akkor is komoly harc van, ha nincsenek világranglistapontok. Természetesen nagyon nehéz lehet olyan játékosok számára, akik az idei Wimbledon után ugranának nagyot a világranglistán a meglepően jó eredményük után. Például a női mezőnyben a top 100-on kívüli Tatjana Maria negyeddöntős (azóta már elődöntős – a szerk.), de egyetlen pontot sem kap a teljesítménye után, természetesen ezt nagyon nehéz lehet lelkileg kezelni, hogy akármilyen jó eredményt érsz el, legfeljebb abban a pozícióban maradsz, ahol a verseny előtt voltál. A férfiaknál Tim van Rijthoven robbant be a füves szezon kezdetén, és idén nyolcaddöntőt játszott, ha osztanának pontokat, az ötvenedik-hatvanadik hely környékére jönne fel, de így ő is marad a százon kívül

– fejtette ki véleményét a svéd legenda, akivel az Eurosport képernyőjén minden wimbledoni játéknapon találkozhatnak a nézők. 

Hozzátette: rendkívül rossz döntésnek tartja az oroszok kizárását, de nagyon nehéz egy politikai kötődésű témáról véleményt formálni. Annak viszont nagyon örül, hogy az ismert körülmények mellett nem változott a játék színvonala, ugyanolyan kiváló mérkőzéseket látott az első héten, mint a korábbi wimbledoni tornák alkalmával. 

Lapunk megkérdezte az Eurosport szakértőjét, mi a véleménye Fucsovics Mártonról, aki tavaly negyeddöntőt játszott Wimbledonban, de idén az első forduló jelentette a végállomást számára. 

Márton kiváló játékos, akinek nincs gyenge pont a játékában, minden téren rendkívül jó teniszező. Az egyetlen gond, amit vele kapcsolatban látok, hogy talán hiányzik az önbizalom a játékából. Képességét tekintve akár Novak Djokoviccsal és Rafael Nadallal is felvehetné a versenyt, de látok rajta félelmet, amikor nagyobb kihívással néz szembe. Ennek ellenére kiváló ütései is vannak, ami jó harci szellemmel párosul. Ami viszont a fejében zajlik, azt kívülről nagyon nehéz megmondani. Lelkileg iszonyú nehéz lehet ezt a helyzetet kezelni, amikor önhibáján kívül esik ki az ember a legjobb száz mezőnyéből, de ezt csak ő tudja eldönteni, hogy milyen helyezéssel elégedett a világranglistán, milyen motivációval lép pályára, mert ha csak a képességeit nézzük, hamar visszaverekedheti magát a legjobbak közé. Márton tényleg jó srác, nagyon kedvelem a játékát

– mondta Wilander, aki szerint Fucsovicsnak a jövőben lépésről lépésre kell visszakapaszkodni a világranglistán, és még arra is lát esélyt, hogy egy Grand Slam-tornán akár a negyeddöntőnél is tovább jusson. 

A legendás svéd teniszezőt arról is kérdeztük, hogy a rajongók egyik legnagyobb kedvencét, Roger Federert véleménye szerint fogjuk-e valaha még teniszpályán látni, és ha igen, mi lehet az az eredmény, amit elérhet pályafutása vége előtt. 

Roger Federer igazi nagyságát abban mérhetjük, hogy elképesztő dominanciával tudta uralni a mezőnyt az első Grand Slam-győzelme után. A dominancia, amit Lleyton Hewitt, Marat Szafin, Andy Roddick és Juan Carlos Ferrero ellen mutatott – akik mindannyian kiváló játékosok voltak – tette igazán naggyá. A másik tényező, ami legendává tette Federert, az a tulajdonsága volt, hogy nem félt a lehetőségtől, és helyén kezelte a nyomást. Legjobb példa erre, amikor a 2009-es Roland Garroson Rafael Nadal hatalmas meglepetésre kikapott Robin Söderlingtől, megnyílt előtte az esély a győzelemre, és nem hibázott, behúzta az egyetlen hiányzó GS-trófeát is. Véleményem szerint Federer addig a pillanatig egészen biztosan nem fog visszatérni a pályára, amíg nem érzi úgy, hogy fel tudja venni a versenyt az éljátékosokkal. Meggyőződésem, hogy valamilyen formában még vissza fog térni, nagyon örülnék neki, ha láthatnánk még Wimbledonban egyszer, de ez addig biztosan nem fog megtörténni, amíg nem érzi magát fizikálisan százszázalékos állapotban. 

Wilander a svájci legendával kapcsolatban Serena Williams idei visszatérését hozta fel. Valami hasonlóra számít Federertől is, hogy úgy tér vissza a pályára, hogy azt mondja: nekem nem a végső győzelem a cél, hanem csak hogy élvezzem a játékot és az aktuális mérkőzésre koncentráljak. Véleménye szerint 

Federer már nem úgy fog visszatérni a pályára, hogy konkrét célokat fogalmaz meg, csak szeretné élvezni a játékot. 

Kitértünk a wimbledoni tenisztorna esélyeseire is, kit, kiket gondol favoritnak a végső győzelemre az Eurosport szakértője. Elmondta: a végső favoritok mellett mindenképpen számolnunk kell Nick Kyrgiosszal, aki bármikor meglepetést tud szerezni. 

Az első héten az egyik legérdekesebb számomra Rafael Nadal játéka volt. A második héten erre leszek a legkíváncsibb, mivel Novak Djokovics már megmutatta, milyen elsöprő játékerőt képvisel, de Nadal ezt egyelőre nem mutatta meg, kivéve Lorenzo Sonego ellen, aki ellen elképesztő dominanciával játszott. Úgy tűnik, hogy minden meccsen erején felül teljesít, nagyon akarja a győzelmet, de füves pályán, ahol ötpercenként változnak a körülmények, nagyon nehéz mindig hiba nélkül teniszezni, nagyon kíváncsi leszek a teljesítményére. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül Nick Kyrgios mellett sem, aki végre-valahára képességeihez mérten teljesít, és újra olyan teniszt nyújt, amivel bárkit megverhet a mezőnyben. Ezzel a játékkal akár az elődöntőig vagy a döntőig is menetelhet, és ha már ott van egy wimbledoni döntőben, miért ne nyerhetné meg? Kíváncsi leszek, melyik Kyrgiost fogjuk látni a következő napokban

– zárta gondolatait Wilander, aki hozzátette, hogy az elmúlt hat-hét évben nem látott olyan domináns játékot az ausztrál fenegyerektől, mint az idei wimbledoni tornán. 

A 2022-es wimbledoni nyílt teniszbajnokság vasárnapig tart, a mérkőzéseket kizárólag az Eurosport 2-n és az Eurosport Playeren követhetik a magyar nézők. 

(Borítókép: Getty Images)