Megvannak a magyarok ellenfelei Wimbledonban

K  AP20220610274
2022.06.24. 13:52
Balázs Attila és Bondár Anna is kiemelt ellenféllel kezd a hétfőn rajtoló wimbledoni teniszbajnokságon.

A férfiaknál a védett ranglistával induló Balázs Attila (330.) a 17. helyen kiemelt Roberto Bautista Agut (20.) ellen kezd: a spanyol játékos pályafutása legjobbjaként kilencedik is volt a világranglistán, 2019-ben pedig elődöntőt játszott a füves pályás Grand Slamen.

A legelőkelőbben rangsorolt magyar, a tavaly negyeddöntős Fucsovics Márton (57.) az első fordulóban azzal a kazah Alekszander Bublikkal (39.) csap össze, aki idén februárban Lyonban nyerte pályafutása első ATP-tornáját. A két játékos eddig négyszer találkozott egymással: a kisebb sorozatokban 1–1-re állnak, a rangosabb tornákat tekintve ugyanakkor 2020-ban Marseille-ben és tavaly Madridban is a kazah győzött.

A női mezőnyben mindhárom magyar az első wimbledoni főtáblás szereplésére készül, a sorsolás a legelőkelőbben rangsorolt Bondár Annának (62.) kedvezett a legkevésbé: a szeghalmi születésű játékos a nyitókörben a 29. helyen kiemelt ukrán Anhelina Kalinyinával (36.) csap össze.

Az ilkey-i tornán vasárnap győztes Gálfi Dalma (81.) a selejtezőből érkezett ausztrál Maddison Inglisszel (129.), míg Udvardy Panna (99.) a szlovén Tamara Zidansekkel (58.) találkozik.

MTI

(Borítókép: Fucsovics Márton az ausztrál Nick Kyrgios ellen játszik a stuttgarti füves pályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében 2022. június 10-én. Fotó: MTI/AP/DPA/Tom Weller)