Hátsérülése miatt szünetet tart Piros Zsombor

K EPA20220305011 (1)
2022.06.24. 14:01
Hátsérülése miatt kisebb versenyszünetet tart Piros Zsombor, aki csütörtökön 3 óra 34 perces csatában kikapott a kazah Mihail Kukuskintól a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott főtáblára.

Életem első három nyert szettes Grand Slam-mérkőzésén vagyok túl, fáradt, kimerült és kicsit szomorú vagyok

– kezdte értékelését a magyar szövetség közösségi oldalán. „Örülök, hogy eljutottam a kvali döntőjéig, de sajnos fizikálisan elfogytam. Április közepe óta bajlódok a hátammal, kezdődő porckorongsérvem van, mindennap gyógytornázok, és egyre jobb lesz, de még nem fájdalommentes a hosszú mérkőzéseken. Wimbledonra és a Roland Garrosra sem tudtam felkészülni, ehhez képest jól teljesítettem, de a kemény munka hiánya mindig látszott a végén.”

A 2017-es Australian Open junior bajnoka kifejtette: minden rosszban van valami jó, és Londonban legalább látta, hogy ilyen gyengén is ott tud lenni „a tűz közelében”.

Kell még három hét, hogy teljesen rendbe jöjjek, ezért lemondtam a versenyeket, és edzek, gyógytornázok, kezelésekre járok. Úgy érzem, hogy most meg kell állnom egy kicsit

– jelentette ki a 22 éves teniszező.

A folytatásról szólva a világranglista 178. helyezettje elmondta: júliusban két salakos challenger torna után az umagi selejtezőben indul. „A US Open előtt, augusztusban átváltunk majd kemény pályára, bízom benne, hogy jobbnál jobb mérkőzéseket tudok majd játszani” – tette hozzá Piros Zsombor.

MTI

(Borítókép: Piros Zsombor az ausztrál Thanasi Kokkinakis ellen játszik az Ausztrália–Magyarország tenisz Davis-kupa-selejtezőben a sydney-i Ken Rosewall Arénában 2022. március 5-én. Fotó: MTI / EPA-AAP / Dan Himbrechts)