Nadal legyőzte Djokovicsot és beállította rekordját is

GettyImages-1318327203
2021.05.16. 20:41
Rafael Nadal három szettben (7:5, 1:6, 6:3) legyőzte Novak Djokovicsot a római ATP 1000-es tenisztorna döntőjében.

Ötvenhetedik alkalommal csapott össze a két világsztár, a mérkőzés előtt az egymás elleni mérleg 29–27-re Novak Djokovics irányába billent. Érdekesség, hogy Rómában most kilencedszer találkoztak, ezek közül döntő már hat volt, ez a mérleg Rafael Nadal felé billen (4–2).

Djokovicsnál a fáradtság is befolyásoló tényező lehetett: a szerb teniszező szombaton közel öt órát töltött a pályán, hogy befejezze az eső miatt eltolt negyeddöntőt Sztefanosz Cicipasz ellen, majd a Lorenzo Sonego elleni elődöntőt is lejátszotta. Spanyol riválisa ezzel szemben másfél óra alatt lerendezte Reilly Opelkát a négy között.

Ez az első szettben némileg érződött is, ennek ellenére Djokovics 2:0-s előnybe került rögtön a mérkőzés elején. Nadal azonban gyorsan visszavágott, remek tenyereseinek is köszönhetően 5:5-re egyenlített. A kulcsfontosságú 11. gémben ismét brékelt Nadal, kihasználta, hogy Djokovics szervajátéka kicsit bizonytalanabb volt. Ezt követőn adogathatott a szettért, amit nem is rontott el, így 75 perc játék után behúzta az első játszmát.

A másodikban azonban a spanyol engedett ki egy kicsit, amit Djokovics azonnal kihasznált, 3:1-re meglépett. Itt már látszott, hogy ez a szett nem lesz Nadalé, a világelső a mérkőzésen beütött ötödik ászával szettlabdához jutott, amit ki is használt, és 43 perc alatt egyenlített, jöhetett a döntő szett. Ebben 2:2-nél Djokovicsnak két bréklabdája is volt, de Nadal hárította ezeket, ami fordulópontnak bizonyult. Hozta adogatását, majd brékelt a spanyol (4:2), végül második meccslabdáját kihasználta, és 2 óra 49 perc játék után megnyerte a döntőt.

Nadal sikerével beállította Novak Djokovics rekordját: immár mindketten 36 ATP 1000-es tornagyőzelemmel rendelkeznek. Az örökranglistán Roger Federer a harmadik 28 sikerrel.

Nem érdemtelenül becézik salakkirálnynak Rafa Nadalt: ezen a borításon 62 tornagyőzelmet ért el, 459 mérkőzést nyert, és csak 42-t veszített el, 2005 és 2007 között volt egy 81 találkozót számláló győzelmi sorozata.

A legtöbbször a Roland Garrost (13) nyerte meg, de Barcelonába (12), Monte-Carlóba (11) és Rómába (10) is győzni jár.

(Borítókép: Rafael Nadal ünnepli a Novak Djokovics elleni győzelmét vasárnap Rómában. Fotó: Clive Brunskill/Getty Images)