Fucsovics először győzött le top 10-es játékost

2020.09.29. 10:39
Karrierje egyik legnagyobb győzelmének nevezte Fucsovics Márton a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában aratott sikerét a negyedik helyen kiemelt Danyiil Medvegyev ellen.

Most először vertem top 10-es játékost pályafutásom során, ráadásul Grand Slamen – idézte a Roland Garros honlapja a magyar teniszezőt a világranglistán ötödik orosz teniszező négyjátszmás búcsúztatása után. – Meg akartam mutatni, hogy nagyon jó játékos vagyok, a célom pedig, hogy én is bekerüljek a legjobb tíz közé a világranglistán.

A tudósítás felidézi, hogy a nyíregyházi sportoló eddig 14 alkalommal lépett pályára a legjobb tízben álló riválissal szemben és mindig alulmaradt. A hazai szövetség oldala, a huntennis.hu pedig azt emelte ki, hogy magyar férfi teniszező ezt megelőzően több mint 37 éve tudott ilyen bravúrt bemutatni: 1983 májusában Taróczy Balázs Hamburgban verte az akkori világelső Ivan Lendlt.

A rangsorban jelenleg 63. Fucsovics a Suzanne Lenglen Stadionban szinte végig remekül teniszezett, a vesztes harmadik szettet leszámítva uralta a találkozót, melynek még úgy is Medvegyev volt az esélyese, hogy korábbi három Roland Garros-fellépése is az első fordulóban ért véget és salakon tavaly, a barcelonai torna elődöntőjében nyert meccset legutóbb.

Fucsovics Márton a második fordulóban a spanyol Albert Ramos-Vinolasszal találkozik.

(MTI)