Babos egy győzelemre van a US Open főtáblájától

2019.08.22. 23:26

Babos Tímea, a világranglista 112. teniszezője már csak egy győzelemre van a főtáblás szerepléstől az amerikai nyílt teniszbajnokságon, írja az MTI. Csütörtök este ugyanis második mérkőzését is megnyerte a US Open selejtezőjében a spanyol Lara Arruabarrena Vecino ellen. 

A soproni játékos eddig négy találkozón kapott ki a világranglista 157. helyezettjétől: legutóbb a 27 éves rivális idén áprilisban verte meg őt Bogotában 6:7, 6:4, 6:1-re.

A csütörtöki ötödik csata első kilenc játéka mindkét oldalon csak hárított bréklabdákat hozott, majd Babos 5:4-nél három újabb bréklabdához jutott (melyek már egyben szettlabdák is voltak), és az elsőt értékesítve játszmaelőnybe került. Ezután a magyar teniszező sorozatban négy játékot söpört be, majd nehezen, de kiszerválta a meccset, amely 1 óra 18 percig tartott.

Babos a főtábláért a hazai közönség előtt szereplő Varvara Lepchenkóval, a világranglista 118. helyezettjével csap össze a selejtező utolsó fordulójában.

Stollár Fanny hétfőn, Bondár Anna pedig kedden búcsúzott a selejtezőben a US Openen, melynek főtábláján magyarként egyedül Fucsovics Márton indul alanyi jogon.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Babos Tímea (19.) – Lara Arruabarrena Vecino (spanyol) 6:4, 6:1