Újabb Babos-kudarc, már a selejtezőben

2019.03.20. 16:41

Babos Tímea két szettben, 6:3, 6:4-re kikapott az észt Kaia Kanepitől a Miamiban zajló, kilenc millió dolláros tenisztorna selejtezőjének második fordulójában, ezzel nem jutott fel a főtáblára.

A meccsen Babos öt adogatását bukta el,

és csak kétszer tudott brékelni.

063 1129072261
Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images Hungary

Nagyon rosszul indult a meccs. Még tíz sem telt el belőle, és a Kanepi máris dupla brékelőnyben volt, miközben a saját adogatójátékát nullára hozta, aztán 4:0-ig meg sem állt. Ekkor Babosnak is volt egy nullára hozott szervagémje, de 23 perc után az észt teniszező első szettlabdájához jutott. A magyar ezt hárította, majd két bréklabdája közül a másodikat beütötte, így az egyik adogatóhátrányát sikeresen ledolgozta.

De hiábavaló volt a feltámadás, a következő Babos-adogatás megint elment, Kanepinek két szettlabdája is volt, azt elsőt megcsinálta, így alig fél óra alatt, 6:3-ra húzta be az első szettet.

A második szettet a hosszú labdamenetek és játékok jellemezték. 2:1-es Kanepi-vezetésig mindenkinek sikerült az adogatójátéka. Aztán megint jött egy bosszantó szervavesztés, az észtnek három bréklabdája is volt, az utolsó sikerült. Kanepi és Babos is könnyen hozta a szerváját, majd visszabrékelt a magyar. Egy iszonyatosan hosszú parti végén pedig 4:4-re egyenlített úgy, hogy Kanepinek 40 semminél három, majd után még egy bréklabdája volt.

Az észt hozta az adogatását, aztán a főtábláért fogadott, és gyorsan el is jutott 40-15-ig, két meccslabdája volt. A második összejött, ezzel

1 óra 15 perc alatt Kanepi nyert, 6:3, 6:4-gyel jutott fel a torna főtáblájára.

Babos egy győzelemmel és egy vereséggel, a selejtezőben búcsúzott a miami versenytől. A világranglistán jelenleg 105. helyen álló teniszező ennél is hátrébb csúszhat majd.