Fékezésből gyorsulás lett, a reklámtáblákon is átrepült a síugró

2019.02.21. 13:08

Az északisí-világbajnokságon síugrásban szerdán még csak edzéseket tartottak, de máris történt egy furcsa baleset. A norvég Thomas Markeng a nehezét megoldotta, de a megállással gondjai voltak, a reklámtáblákon is átesett.

Markeng élete első felnőtt világbajnokságán szerepel, az innsbrucki Bergisel sáncon nagyjából 300 néző előtt ugrott, és okozott kisebb riadalmat.

A junior világbajnok norvégnak még a leérkezésével sem volt gondja, de nem volt teljesen felkészülve az ellenlejtőre, illetve annak nagyjából vízszintes peremére, amiben végződött a pálya. Túl nagy sebességet választott, és nem figyelt rá, hogy a végén az emelkedő szinte síkba megy át, így fékezés közben megdobta a hajlat: léceivel a reklámtáblákba csapódott, majd ráesett a pályán kívüli fémkordonra.

Nagyon ijesztő volt az egész, de az első vizsgálatok alapján nem szenvedett semmilyen komolyabb sérülést, ott lesz az éles versenyben. A csapat kommunikációs vezetője, Steiner Bjerkmann azt mondta, még az ugró felszerelését is átvizsgálják.

Innsbruckban nem is olyan régen történt nagyon hasonló az eset, a januári Négysáncversenyen a kazah Muminov sem tudott leállni az ellenlejtőn, ő is átesett a táblákon.

A nagy sáncos edzésen a svájci Kilian Peier ugrotta a legnagyobbat, 131 méterre repült, a második legjobb a norvég Halvor Egner Granerud lett 130 méterrel, a többiek eléggé elmaradtak mögöttük az első körben. A másodikban az olimpiai bajnok Kamil Stoch 130,5 méterre javított. A szezont uraló Kobajasi Rjoju 126,5 méterrel zárt. Csütörtökön újabb edzés következik, pénteken tartják a kvalifikációt, míg a döntő szombaton lesz.