69 vádlott a 11 milliárdos autósportos adócsalásban

2019.05.23. 13:24

A NAV által javasolt 75 személyből 69 ellen emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség a 2016-ban kirobbant, 2012 és 2016 között zajló, összesen 11 milliárd forintos kárt okozó autósportos adócsalás ügyében.

Az érintettek ellen üzletszerűen elkövetett sikkasztás és költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és egyes esetekben a számvitel rendje megsértése a vád, áll a vádhatóság MTI-hez eljuttatott közleményében. A vádlottak 2012-ben bűnszervezetet hoztak létre, amivel számlázási láncot építettek ki saját autóversenyzésük finanszírozására.

A versenyzésük támogatására úgy szereztek cégeket, hogy a támogatás mértékét lényegesen meghaladó mértékű előnyt biztosítottak az érintett társaságok vezetőinek és maguknak a cégeknek. A valótlan tartalmú számlák befogadásával a támogató cégek képviselői a társaságok vagyonának egy részét eltulajdonították, az áfa- és a társaságiadó-fizetési kötelezettségüket csökkentették.

A támogatásban részt vevő cégek általában havi rendszerességgel utalták át a támogatás összegét, ami után a bűnszervezet egy tagja felvette a pénzt készpénzben a versenyeztető cég számlájáról, a részesedés levonása után pedig visszajuttatta a reklámoztató társaságoknak.

A sikkasztással összesen 9 milliárd forint kárt okoztak, ami mellé 2 milliárd forint költségvetési hátrány párosult.

A reklámoztató társaságok közül több mint 20 cég önként megfizette az állami büdzsének okozott kár összegét, mintegy 800 millió forintot, így az ő esetükben az hiánytalanul megtérült.

A NAV, ami 2016-ban még csak hárommilliárdos ügyben indított nyomozást, vádemelési javaslattal lezártnak tekinti a nyomozást.