2018 legsikeresebb TCR-pilótájával erősített Michelisz csapata

2019.03.20. 09:59

2018 után idén is a TCR Európa-kupában folytatja a szereplést Michelisz Norbert és Bári Dávid versenycsapata, a M1RA, amely a 2017-es TCR International Series megnyerése után az Európa-kupában is bajnoki címet nyerne – derült ki a csapat szerdai bejelentéséből. Ebben azt is elárulták, ki lesz a M1RA két pilótája a szezonban:

Engstler 12 futamot nyert 2018-ban, ezeknek köszönhetően megnyerte a TCR ázsiai és közel-keleti bajnokságát is, azóta pedig még meggyőzőbb teljesítménnyel folytatta, ugyanis a 2019-ben indult TCR Malajzia hat versenyéből ötöt megnyerve újabb bajnoki címet szerzett.

„Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval tavaly. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki címéért harcolni” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

A 2018-as szezont az Európa-kupa ötödik helyével, illetve szabadkártyásként egy WTCR-dobogóval záró Nagy kiemelte, hogy mindenképpen a M1RA-val szerette volna folytatni, és az idei szezonra a 2018-ban néha hiányzó kiegyensúlyozottság lesz a kulcs. A TCR németországi bajnoki címéről 7 ponttal lemaradó (421-414-re bukta el a pontversenyt) Engstler a bajnokság egyik legjobb csapataként jellemezte a M1RA-t, amihez örömmel csatlakozott. „Új pályák, új bajnokság, új csapat. Ugyanakkor a tesztek megmutatták, hogy jó tempóra vagyunk képesek, így már alig várom, hogy kezdődjön végre a szezon” – tette hozzá. Engstler az Európa-kupa mellett a TCR Ázsiában is szerepel majd, ott is egy Hyundai i30 N TCR vezetve készül címvédésre.

Engstler eddig minden sorozatban (Németországtól kezdve a Közel-Keleten át Ázsiáig) a családja nevét viselő csapatban indult, az tehát, hogy 2019-en a M1RA-ra bízzák a legrangosabb szereplését, jól mutatja, mennyire elismert szakmai munkát végez Michelisz Norbert csapata.

A 2019-es TCR Európa-kupa-szezon április 27-28-án, a Hungaroringen kezdődik, itt a WTCR betétfutamaként indulnak a sorozat részvevő. A szezon hét versenyhétvégéből, összesen 14 versenyből áll, az idényt az október 12-13-i monzai hétvége zárja.

Ne maradjon le semmiről!