Márquez úgy ünnepelte 5. vb-címét, hogy kiugrott a válla

2018.10.22. 09:19

Motegiben aratott győzelmével 25 éves korára megszerezte az ötödik világbajnoki címét a MotoGP-versenyző Marc Márquez, aki annyira belekezdett az ünneplésbe vasárnap, hogy még a válla is kificamodott közben.

„Simán csak kiugrott a helyről. Szerencsére az adrenalin miatt nem éreztem, de vigyáznom kell majd este a táncolás közben” – idézte fel nevetve a spanyol a történteket. Az NSO helyszíni tudósítása szerint akkor történt a baj, amikor a másik hondás versenyző, Scott Redding megállt Márquez mellett, hogy megölelje.

Figyelnem kellett volna, hogy ne csináljak ilyen mozdulatot, de extázisban voltam. Ezért kellett lefeküdnöm a földre. A tesóm és José visszatették a helyére. Nem ez volt az első eset. Talán ez volt a gyenge pontom idén

– árulta el a spanyol, aki decemberben meg is műtteti a vállát, hogy később ne legyen ezzel gondja.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?