Nincs ennél csattanósabb válasz a szélsőjobbos gyűlöletbeszédre

A gálát elsősorban a gyűlöletben utazó Colby Covington és a nigériai származású világbajnok Kamaru Usman gyűlölettől izzó rivalizálására igyekeztek felhúzni. Azonban ha eltekintünk a körítéstől, valójában két, küzdősport szempontjából rettentő hasonló bunyós csapott össze.

• mindketten 15-1-es mérleggel léptek az oktagonba (ez a nyolcszögletű MMA-ring becsületes neve),

• egyikük sem egy nagy KO-gyáros, elsősorban a pontozásos győzelmekkel lépegettek előre a ranglistán.

• mindketten a rettentő erős amerikai birkózósportból érkeznek, Covington magasabb osztályban vitézkedett, mint Usman, aki csak középiskolában kötelezte el magát a birkózás mellett, ennek ellenére a nigériai-amerikai az MMA-ba talán egy kicsivel jobban tudta konvertálni birkózótudását

• mindketten az ellenfél falhoz szorításában, és a kedvező pozícióból való levitelében jeleskednek

Nem legyűrni, megsemmisíteni akarták a másikat

A párosításban Covington előnyét az jelentette, hogy meglehetősen jól üt és rúg. „Káosz” becenevet sem elsősorban zavaros nézetei miatt kapta, hanem azért, mert őrült magabiztossággal, őrült lendületben megy előre, és őrült tempóban szórja ellenfelére, ami kifér a csövön – legyen az ütés, rúgás vagy földrevitel. Usman sokkal átgondoltabb bunyós. Türelmesebben keresi a megfelelő alkalmat, kevéssé veti bele magát neccesebb pozíciókba. És nem utolsósorban súlycsoportjában talán ő a legerősebb, állóképessége pedig semmivel nem marad el Covingtonétól.

Ahogy az néha két birkózó összecsapásánál lenni szokott, annyira tisztelték egymás erősségeit, hogy inkább az ökleikre akarták bízni a döntést. Az első pillanattól kezdve kompromisszummentes állóharcot folytattak, melyben eleinte Covington tűnt jobbnak, de azután, ahogy telt az idő, úgy vette át az irányítást frontális testrúgásaival és testre mért horgaival Usman. A hangulatot paprikázta, hogy Covington két csúnya szabálytalanságot is elkövetett. Az első menetben tökön rúgta ellenfelét, a másodikban pedig belenyúlt a szemébe. Ennek ellenére a harmadik menet legvégén Usman

Azonban az amerikai összeszorított foggal (már ha össze tudta szorítani) küzdött tovább, a negyedik menetben felütéssel és horoggal is meg tudta kontrázni ellenfele rúgásait. Igazából érthetetlen volt, hogy az első leütés csak az ötödik menetre esett. Ekkorra Covington egyszerűen elfogyott, és Usman egy balegyenes-jobbegyenes-kombinációval leültette, majd amikor ellenfele felállt, akkor egy újabb jobbegyenessel újból padlóra küldte, és innen már nem volt felállás. Néhány ütés után a bíró megállította a pontok tekintetében nagyon-nagyon szoros meccset.

A rendkívül mocskos előzmények után Usman egy ilyen alapos verésnél – Covington élete első KO-vereségét szenvedte el - tökéletesebb revansról nem is álmodhatott volna. 

Kevés ilyen stresszmentes vereséget látni

Bár a rivalizálás és a gyűlölet szintéjben messze elmaradt a főmeccstől, a pehelysúly (65 kiló) címmeccse jelentőségében semmivel sem maradt el a Covington–Usman-bunyótól.  A meccset az MMA egyik legnagyobb jelenkori alakja, a még mindig csak 28 éves Max Holloway vívta meccsről-meccsre fejlődő kőkemény kihívója, a 31 éves macedóniai-görög származású ausztrál Alexander Volkanovski ellen.

Tavaly a könnyűsúlyban kirándulva ugyan Dustin Poirier ellen megszakadt Holloway 13 meccses veretlenségi sorozata, de a hawaii néhány hónappal később Frankie Edgar ellen megmutatta, hogy menetről menetre intenzívebbé váló nyomásgyakorlásával, gyors kezeivel és elképesztő tempójával még mindig ő a súlycsoport királya. Azonban az MMA egyik legsűrűbb súlycsoportjában mindig akadnak uralkodói kvalitásokat megvillantó trónkövetelők. Más kérdés, hogy Holloway-jel szembekerülve Brian Ortega már legfeljebb egy öntudatos őrgróf benyomását keltette.

A komoly birkózó és rögbis alapokra építő Volkanovski azonban annyiban különbözött a korábbi trónkövetelőktől, hogy nemcsak erős és gyors, hanem rettentően ravasz is. Ellenfeleihez alkalmazkodva egyaránt képes hiperagresszív letámadásra, és türelmes pötyögésre. Volkanovski alig több mint három év alatt hét meccsen győzött, és Chad Mendes kiütésével majd a UFC 245-ön is meccselő José Aldó kipontozásával szerzett jogot a címmeccsre.

A mérkőzés elejétől látszott, hogy Volkanovski tökéletesen tisztában van azzal: ez a küzdelem maratoni lesz. Megközelítése nagyon jó volt, energiagazdaságos kombinációk mellett igyekezett Holloway lábából kirúgni az erőt, a menetet pedig egy földrevitellel a maga javára billenteni a pontozóknál. Azonban a bajnokot Volkanovski horgai nem fogták meg, a lábrúgások nem lassították le, és fogásait is könnyedén rázta le magáról. Az ausztrál sem fárasztotta le magát a támadásban úgy, mint mondjuk José Aldo a Holloway elleni második meccsén, és csak a negyedik menet végére kezdett lépéshátrányba kerülni. Innentől kezdve kezdték őt igazán elérni a bajnok hosszú egyenesei és testrúgásai.

A döntetlen-szagú meccs végén az volt a kérdés, hogy Volkanovski több találata vagy pedig Holloway nagyobb nyomása esik-e nagyobb súllyal a latba. A pontozók úgy látták, hogy az előbbi, így óriási meglepetésre új bajnokot avattak a pehelysúlyban. A győzelem érzelmileg sem viselte meg a vesztest, azt mondta, hogy még csak 28 éves, szóval bőven van még lehetősége (és ebben lehet valami; az MMA-ban a focival ellentétben sokan 35 körül érik el a csúcsformájukat).

Volkanovski megérdemelt győzelme egyébként nemcsak a súlycsoportban jelezheti egy új korszak kezdetét, hanem a sport egészét tekintve is. Ugyanis Robert Whittaker, Israel Adesanya, majd most Volkanovski bajnoki címeivel az ötödik kontinens 2019-re egyértelműen az Egyesült Államokhoz, Brazíliához és Oroszországhoz (pontosabban a kaukázusi tagköztársaságokhoz) mérhető MMA-pólussá vált.

Egy egész generációt nyugdíjazott, a legsimábbnak tűnő meccsén került a legnagyobb bajba

Amanda Nunes a valaha volt legnagyobb női MMA-bunyós. A brazil származású (de a legtöbb brazil klasszishoz hasonlóan Amerikában élő és edző) 31 éves Nunes 2014 óta két súlycsoport világbajnoki övét is megszerezte, közben

miközben Cris Cyborgtól Ronda Rousey-n és Miesha Tate-en át Holly Holmig mindenkit valósággal megsemmisített. Legújabb ellenfelét, a holland Germanie de Randamie-t is TKO-val verte 2013-ban, és nagyon úgy tűnt, most is át fog rajta gázolni.

Nunes agresszívan kezdte a meccset, és megkerülve a holland kick-boksz-klasszis hosszú kezeit, állva, majd a földön is brutális ütésekkel dolgozta meg ellenfele fejét. Azonban de Randamie kitartott, sőt, amikor Nunes fojtásra váltott, akkor abból is ki tudott jönni. Azután a második menetben eljött az ő ideje; jobbegyenesekkel és egy szép fejrúgással is el tudta találni a bajnokot, majd thai-boksz-fogásban brutális térdrúgásokkal rendítette meg Nunest (a térd az egyik legpusztítóbb fegyver, különösen ha egy rögzített ellenfelet bombáznak vele).

Ekkor mutatkozott meg Nunes klasszisa, ugyanis a brazil szorult helyzetből is tudott váltani, és dobásokkal tördelte szét ellenfele állóharcát. De Randamie soha nem adta fel, sőt, többször is majdnem újra fordított: egyszer a földről felfelé rúgva rendítette meg a bajnokot, egyszer pedig befogta egy veszélyes háromszög-fojtásba. Azonban gyenge földharcának köszönhetően képtelen volt fordítani a meccsen, vagy akár csak megállítani Nunes földreviteleit. A bajnok így egy izzasztó, küzdelmes meccsen tudta csak megvédeni övét.

Kacagva fogadta a vereséget a brazil legenda

A brazil José Aldo a pehelysúly legendás alakja, aki azonban egész karrierje során csak komoly szenvedések árán tudta hozni a 65 kilós súlyt. Ehhez képest 15 éves karrierrel és 33 meccsel a háta mögött, a Conor McGregortól és Max Holloway-től elszenvedett KO-kkal a fejében mindenkit meglepve bejelentette, hogy még lejjebb, a 61 kilós harmatsúlyba fogyaszt le, ahol a júniusban egy lényegében megnyert címmeccset elbukó honfitársával, Marlon Moraesszel mérkőzik meg.

Bár a mérlegelésen Aldo úgy nézett ki, mint egy kísértet, a meccsen az önsanyargatás egyáltalán nem látszott meg rajta. Ugyan már a meccs első másodpercében benyelt egy fejrúgást, de onnantól végig ő diktálta a tempót. Agresszív nyomásgyakorlásával elvette Moraes rettegett rúgásait, a bekapott ütéseken simán átgyalogolva már az első menetben padlóra küldte őt. Azonban Moraes nemcsak, hogy meccsben maradt, de meg is tudta dobni a megdobhatatlannak tartott Aldót.

Bár a kiegyenlített találati arány ellenére mindenki az agresszívabb, magabiztosabb Aldót látta jobbnak, a három bíró közül kettő Moraest hozta ki győztesnek. Az örömbunyót bemutató volt világbajnok a füttykoncerttel tiltakozó közönséggel ellentétben nem szívta mellre a vereséget, és honfitársával összeölelkezve, jókedvűen köszönte meg a jó kis bunyót.

Kapuskirúgás pecsételte meg a meccset

A főműsoridő első meccsén a harmatsúly (61 kiló) egyik úttörője, a kaliforniai Uriah Faber meglehetősen nagy kockázatot vállalt azzal, hogy miután 40 évesen visszatért a profi MMA-ba, második meccsén rögtön bevállalta a súlycsoport egyik trónkövetelőjét, a 26 éves, 13-1-es mérleggel érkező Petr Jant. Az orosz szokása szerint nem kapkodta el a meccset, zárt fedezékkel várta Faber támadásait, melyeket gyors és pusztító erejű kombinációkkal kontrázott meg. A türelmes Jan a második menetben egy bal-jobb-bal kombinációval a padlóra küldte az amerikait, majd amikor a legendásan kemény Faber fel tudott állni, összekapaszkodásból lefordulva egy könyökütéssel felszakította az arcát. A bíró egy rövid orvosi vizsgálatot követően innen még továbbot vezényelt, de a harmadik menetben már elég volt egy kapuskirúgásra emlékeztető rúgás az állra, Faber testi épségének védelmében félbeszakította a meccset. 

(Borítókép: Kamaru Usman (jobbra) és Colby Covingtont választja szét a bíró az UFC 245 mérkőzésen 2019. december 14-én. Fotó: Stephen R. Sylvanie / Reuters)