A dzsúdó-vb nyitónapja nem sok örömöt hozott a magyaroknak

2019.08.25. 09:08

Csernoviczki Éva a nyolcaddöntőben búcsúzott a 48 kilogrammosok mezőnyében a tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokság vasárnapi nyitónapján.

Az olimpiai bronzérmes magyar dzsúdós egy mauritiusi és egy dél-afrikai ellenfél legyőzése után nagyon nehéz ellenfelet kapott. A legjobb 16 között a 2017-ben Budapesten világbajnok, tavaly Bakuban pedig vb-második japán Tonaki Funával csapott össze. Az utóbbi évek eredményei egyértelműen a japán mellett szóltak, ugyanakkor a két dzsúdós eddigi két találkozóját Csernoviczki nyerte.

Sajnos a három ezúttal japán igazságnak bizonyult, a nyolcaddöntőben ugyanis Funa nyert, méghozzá idő előtt. Ebben valószínű szerepe volt, hogy a magyar dzsúdós egy perc elteltével ápolást kért a kezére, majd a súlycsoportban világranglista-vezető Funa földharcot kezdeményezett, és a kétszeres Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki bronzérmes  Csernoviczki nem tudott kiszabadulni a leszorításból.

Ezzel a nyitónap másik magyar indulójához, a 60 kg-s Szabó Csabához hasonlóan ő  is helyezetlenül zárta a 33. világbajnokságot.

(MTI)