Kikapott a kosárválogatott, elúszott a vb

2019.02.22. 22:01 Módosítva: 2019.02.22. 22:05

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 75-41–re kikapott Olaszországtól a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának ötödik fordulójában, így már nincs esélye arra, hogy kijusson a világbajnokságra.

Tavaly szeptemberben elég szoros meccset játszott egymással a két csapat, most viszont már az első negyed elején látszott, hogy nem nagyon találja magát a magyar válogatott. Sorra maradtak ki a dobások, az első kosárra hat percet kellett várni, addigra viszont már a csoport harmadik helyén álló olaszok tíz ponttal vezettek.

A játékrész végére sikerült hatpontosra ledolgozni a hátrányt, a második negyed elején pedig úgy tűnt, hogy akár még közelebb is kerülhetnek Vojvodáék. Az első három perc után aztán teljesen összeomlott a magyar csapat, sem támadásban, sem védekezésben nem tudták tartani a lépést, így a félidőre már 19 pontos olasz vezetéssel mehettek a csapatok.

A szünet látszólag felrázta a csapatot, a harmadik negyed Benke triplájával indult, és végül 18 pontig jutott a válogatott, de védekezésben nem sikerült javulni, így továbbra is maradt a húsz pont körüli olasz előny.

Az utolsó játékrészben aztán végül kozmetikázni sem tudott a magyar csapat, főleg mert az egyébként kiválóan játszó Benke Szilárd és Vojvoda Dávid mellé senki nem tudott fellépni, így 34 pontos kiütés lett a vége.

A magyar csapat ezzel a vereséggel már biztosan nem lesz ott a világbajnokságon, függetlenül attól, hogy jövő hétfőn mit játszik majd a csoport negyedik helyén álló horvátokkal.

Eredmény, J csoport, 5. forduló:

  • Olaszország - Magyarország 75-41 (15-9, 19-6, 18-18, 23-8)

A magyar pontszerzők: Vojvoda 15, Benke 14, Eilingsfeld 4, Ferencz 3, Jones 2, Perl 2, Keller 1