Pusztító erődemonstrációval nyitotta az NBA-szezont a Celtics

gettyimages-1052321982
2018.10.17. 08:49

Két elég nagy rangadóval indult a 2018-19-es NBA-szezon, a Boston Celtics a keleti rivális Philadelphia 76erst fogadta, a bajnok Golden State Warriorsnál pedig az Oklahoma City Thunder játszott.

Előbbi papíron a LeBron James clevelandi távozásával a két legerősebb keleti csapat lett, és a szakértők többsége azt várja, hogy köztük dől majd el a keleti első hely, ennek viszont az idénynyitón nem sok nyoma volt: a Celtics 105-87-re döngölte a földbe a 76erst.

A Bostonban visszatért a tavalyi szezonban csak hat percet játszó akkori sztárigazolás, Gordon Hayward, aki 10 ponttal kezdett a brutális lábtörése után. Nme is ő, hanem a 23 pontos másodéves Jayson Tatum volt a vezér, aki 23 pontig és 9 lepattanóig jutott, de a padról Terry Rozier (11 pont, 8 lepattanó) és Marcus Morris (16 pont és 10 lepattanó) is jól szállt be.

A statokat nézve a Phillyben jól ment Ben Simmonsnak és Joel Embiidnek is, a hatalmas centernek viszont voltak azért meleg pillanatai a pályán, Rozier például a lelket is kiblokkolta belőle,

Jaylen Brown pedig megsemmisítő erejű kosarat vágott be mellőle.

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: Embiid 213 centi magas, Brownra 12, Rozierre 28 centimétert ver.

A másik keddi meccsen a címvédő Golden State Warriors szoros meccsen verte az egyik kihívóját, az Oklahoma City Thundert, 108-100 lett a vége, a Warriorsban Stephen Curry 32, Kevin Durant pedig 27 pontot dobott, vagyis ott folytatták, ahol abbahagyták.

A meccs előtt a Warriors bemutatta a 2017-18-as szezon bajnoki címéért járó gyűrűt, ami történelmire sikeredett, ez ugyanis az első bajnoki gyűrűszett, aminek cserélhető a teteje, és megfordítható, ha akarják, fehér, ha akarják, kék drágakövekkel van kirakva.

Hallgassa meg szezonindító podcastünket!

Két meccs ment le a szezonból, mondhatni semmiről sem maradt még le. Ha érdekli, mi mit tippelünk a 2018-19-es NBA-idényre, hallgassa meg a szezonindító NBA-podcastet az előttünk álló év 10 talán legfontosabb kérdésével!

Eredmények

  • Philadelphia 76ers–Boston Celtics 87–105
  • Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 100–108

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?