A Veszprémnek sikerült meglepnie a Szegedet a kézidöntőben

D  US20230322005
2023.06.06. 10:09
A Veszprémnek sikerült meglepnie a címvédő Szegedet a férfikézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén, ennek köszönhető, hogy hétfőn 34–27-re nyert, és 1–1-re alakította az állást az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

Három nap alatt nagyon sokat változtatott a Veszprém, szerintem ezzel egy kicsit megleptek minket. Elsősorban a védekezésünkre gondolok, nagyon sok egy-egyet csináltak rajtunk, ezzel meg is nyerték a helyeket

– nyilatkozta Bodó Richárd a meccs után a vegyes zónában.

A Szeged balátlövője felidézte, mindkét csapat nagyon jó iramban kezdett, de ők csak a negyvenedik percig tudták tartani magukat. Addig jól játszottak, utána viszont szétestek, és védés sem volt annyi és olyankor, mint amennyi és amikor kellett volna.

A 39. percben még csak 20–19-re vezettek a házigazdák, néhány perc alatt azonban elhúztak 26–20-ra.

A második félidőben volt tíz perc, amikor a Veszprémnél jött két-három védés, mi hibáztunk védekezésben is, utána már öt-hat gól lett a különbség, és könnyebben játszott a Veszprém. Gondoltuk, hogy nem lesz egyszerű nyerni és befejezni a bajnokságot

– magyarázta Bodó, aki hét lövésből négy gólt szerzett.

Hozzátette, a hazaiak minden egyes új figurájára próbáltak reagálni, de érzése szerint a védekezésük ezúttal gyengébb volt. Meglátása szerint az első meccsen – amit pénteken a Szeged nyert 31–25-re –, náluk, hétfőn viszont a bakonyiaknál volt három-négy játékos, aki extra teljesítményt nyújtott.

Bízom benne, hogy pénteken teljesen más meccs lesz. Lehet, hogy nekünk is újítanunk kell valamit, jobban össze kell raknunk az alapjátékunkat. Van három-négy napunk erre, fel fogunk készülni, és mivel ez lesz a szezon utolsó meccse, nincs mire tartalékolnunk

– magyarázta a válogatott balátlövő.

Bodó Richárd leszögezte, nem elég harminc vagy negyven percig összpontosítaniuk, hatvan percen keresztül kőkemény munkára lesz szükség a részükről.

A Magyar Kupa-címvédő veszprémieknél újdonságot jelentett, hogy a kapuban Vladimir Cupara, a két szélen Mikita Vajlupov és Bjarki Már Elísson kezdett, középen pedig együtt volt a pályán a két balkezes játékos, Nedim Remili és Ilics Zoran. Utóbbi mind a hét lövését gólra váltotta.

Gulyás Péter, a Veszprém másodedzője úgy fogalmazott, nagyon nagy áldás, hogy olyan játékosaik vannak, akikkel ilyen felállásban is lehet játszani. Hangsúlyozta, nagyon nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ezt edzés nélkül vállalja a csapat, de rendkívül jól reagáltak.

„Ilics Zoran – hatvan percet kézilabdázva – világklasszis teljesítményt nyújtott. Volt olyan meglepetés ebben a felállásban, ami egy kicsit nagyobb összeszedettséget adott a támadásunknak, és szerintem ez volt a mérkőzés kulcsa” – vélekedett.

Gulyás elismerte, hogy muszáj mindig előhúzniuk valamit a tarsolyból, a játékosaik pedig készen állnak arra, hogy rengeteg variációt játsszanak támadásban és védekezésben is.

„Ebben a szezonban nagyon sokszor próbáltunk új dolgokat, és olyanokat, amik ha nem is mentek, akkor is tartottuk. Kielcében megpróbálkoztunk egy eltolt 5–1-es védelemmel, nem tartom kizártnak, hogy Szegeden is ezt választjuk” – közölte Gulyás.

Hangsúlyozta: sajnálatos, hogy Ilics Zoran az idény végén távozik – a német élvonalbeli Hamburgba igazol –, de visszavárják, és szeretnék, ha később, tapasztaltabban, ismét a Veszprémben kézilabdázna.

A másodedző felidézte, hogy Szegeden nagyon rossz felfogásban kézilabdáztak, és nem jöttek össze azok a dolgok, amiket terveztek.

„Tudtuk, hogy mindenképpen nyernünk kell, különben a bajnokság a Szeged markában landol, mint tavaly. Van még egy mérkőzés, és annak a mentális előnynek, amit most megszereztünk, ki kell tartania Szegeden is” – magyarázta Gulyás.

Hozzáfűzte, szép játék nem várható, csak olyan emocionális, mint a hétfői volt. Valószínűleg pénteken sem lesz gyönyörű kézilabda, de ezt a szezonban már megszokhatták a szurkolók.

A finálé utolsó meccsét pénteken 20.30-tól rendezik a Pick Arénában. A statisztika a Veszprém mellett szól, ugyanis a hazai élvonalban a 2016–2017-es szezon óta mindig az a csapat nyerte a döntőt, amelyik pályahátrányban volt.

(Borítókép: Bodó Richárd [b2], a Szeged, valamint Yehia Elderaa [b] és Ligetvári Patrik [j], a Veszprém játékosai a férfikézilabda Bajnokok Ligája rájátszásában az 1. forduló első OTP Bank – Pick Szeged – Telekom Veszprém-mérkőzésén 2023. március 22-én. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)