A végére sima lett, a Győr kezében a BL-negyeddöntő sorsa

kézi
2023.02.05. 15:28
A Győri Audi ETO KC a papírformának megfelelően begyűjtötte a két pontot a török Kastamonu otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 13. fordulójában.

Az ötszörös BL-győztes már a meccs elején bekezdett, az ötödik percben már 4–0-ra vezetett, de innen hamar visszajött egyenlőre a házigazda (6–6).

Ezt követően viszont újra megrekedt, és a 27. percben már hét volt a felek között (9–16), ehhez képest a szünetben lévő 12–16 kifejezetten pozitív látvány volt a hazaiak számára.

Hát még a fordulást követően, amikor Majda Mehmedovics büntetőjével egy gólra zárkózott (18–19) a már fixen búcsúzó együttes!

A jó szériát Estelle Nze Minko állította meg egymásután szerzett négy góljával, a 41. percben jött is a török időkérés (18–23).

Újabb kapaszkodás viszont már nem jött, nem sokkal később már kilenc találattal mentek a győriek (19–28).

A hét a hat elleni támadásokra átálló házigazda az 52. percig húzta a rászámolást (22–32), az utolsó percekben pedig már az jelentette a legnagyobb érdekességet, hogy a 18 éves Győri Alexa is bemutatkozhatott a nagycsapat kapujában. A vége 27–39 lett.

Az ETO sikerével megelőzte az ugyancsak 20 pontos Esbjerget, a felek győri zárásán a dánok csak győzelemmel előzhetnek, ha a magyar csapat nem kap ki, akkor második helyezettként készülhet a negyeddöntőre (zakó esetén keresztbejátszás jöhet a negyeddöntőért).

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

B-CSOPORT, 13. FORDULÓ

Kastamonu (török)–Győri Audi ETO KC 27–39 (12–16)

A csoport állása: 1. Metz 23 pont, 2. Győr 20, 3. Esbjerg 20, 4. Rapid Bucuresti 18, 5. Buducsnoszt 11, 6. Storhamar 8, 7. Kastamonu 3, 8. Lokomotiva Zagreb 1

(Borítókép: MTI/Krizsán Csaba)